Bálint Lea: Boldogságom erdeje

(9)
A zöld dió barnára fogta
ekrüszín kezem
eszem
a piros paradicsomot
sárga tálból
az öröm szivárványhídja alatt

(25)
A szerelemem magyrafújt
és elbújt
nevetni hogy csodállak
te hólyag.

(41)
Kezem a kezeddel beszélget
amit mond megérted.
De ha az agyam felébred
és agyadhoz szól
nem érted
a monológot dicséred
elboruló szemeddel édes

(55)
Emberek
és egyik sem te vagy

annyira várlak
hogy mindenkiben
téged látlak

Mindenkire
rámosolygok
nem jössz
és lesújt a bánat

Tovább várlak

(58)
Valóság-é akit szeretek
vagy a képzelet
öltötte forma?

A hegyek ormának
árnyékába lépek
mélységet érzek
magam alatt

A völgyben
lemegy a nap

Eltűnnek a csúcsok.

(60)
Bálvánnyá vált
bánatomból faragott játékom
Most a bálványhoz fordulok
adja vissza játékom.

Bensőd óceánjából
sodródtam kezed partjára
Visszavethetsz a tengerbe
de nem látottá nem tehetsz többé.

(65)
Simogatni indul a kezem

már ősz a hajad
még eláll a füled
16 éves vagy és 50

Ennyi egyedüllét után
emlékszel-e még társadra
ki visszafelé fut az úton
keres téged
gyermekként
kamaszként
a felnőtt férfit
az őszülő embert

Látod pólyállak
anyád van helyettem
Hallod vitáz
a barátod belőlem
Érzed ölellek
szerelmed karjával

Míg simogatni indult kezem
megpihen a fejeden.

(74)
Kívánságaim számban tartva
varázslámpánkat fényesre dörzsöltem
de nem jelent meg a szellem
csak réztükrében az arcon
és szólt:
A lámpa tiszta
fényénél felismerheted
ha megteremtetted
a szellemet
s folytatódhat a mese.