Lehet, hogy csak egy tárgy, de én az hiszem, hogyha szeretünk valakit, tisztelünk valakit, lett légyen az ember vagy állat, akkor - ha módunkban áll - meg kell neki adni azt a tiszteletet, amire az érzéseink köteleznek.

Abban egyetértünk, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek s abban is, hogy az emlékek, az együtt töltött pillanatok varázsa mindig velünk marad kitörölhetetlenül, minden körülmények között, de ehhez az is hozzátartozik, hogy tisztességgel veszek tőle búcsút.

Amikro legelső befogadott cicánkat, Cica cicát el kellett altatnunk, magától értetődő volt, hogy nem hagytuk az orvosnál, bár egyszerűbb lett volna, hanem hazahoztuk és eltemettük. Rózsát ültettünk a sírjára. Sajnos, azóta bővült a hely Vacak cicánkkal:-(

Visszatérő paranoiám, fóbiám,nevezzük bárminek, hogy valamelyik házi cicám egy baleset következtében ott fekszik majd az úton, s én nem tudom, mi van vele, nem tudom eltemetni, nem tudok tőle elbúcsúzni.