2002. XI. 19., kedd

Bartus László
Viktor, a szektavezér 

Növekvő rémülettel figyeltem, hogy néhány hónap alatt szinte vallási fanatikusokká váltak az egyik politikai irányzat hívei. Ennél is ijesztőbb számomra, hogy Orbán Viktor személyében már-már egy hamisítatlan szektavezér áll előttünk. A kételkedők számára nem teszek mást, csak leírom az egymással megegyező ismertetőjegyeket. Nekem már az föltűnt, amikor Orbán Viktor felszólította híveit, alakítsanak polgári köröket. Ez pontos megfelelője egyes vallási szekták "házicsoport-rendszerének", a funkciója is hasonló. Az érzelmileg felkorbácsolt összejövetelek között pedig semmi különbség nincs. Néhány évvel korábban szó szerint hallottam egy vallási szektában ezt a mondatot: "mindenki hozzon magával még egy embert". A feleségem meg is jegyezte: a következő lépés az adakozásra való felhívás lesz, pénzt gyűjtenek majd (az a rutintalanság számlájára írható, hogy csak százforintosokat) és alapítványokat hoznak létre. Majd önálló újságot és tévéműsort akarnak, ami "nekik jár". Később a vezér zakója szélét illetik, ő pedig híveire veti a kezét. Azon már csak nevettünk, amikor elhangzott: mindenki fizessen elő a Magyar Nemzetre, ne csak magának, hanem azoknak is, akik nem tudják kifizetni, és rendeljék meg a "nem hívő" rokonoknak, ismerősöknek is. Érdekes eredményre jutnánk, ha most megkérdezném: vajon hány ember kapott ingyen előfizetést az elmúlt években egy vallási szekta újságjára?
A választásokat megelőző lejárató röplapok, az óriásplakátok lefújása láttán csak legyintettünk: hány ilyen szektaakciót láttunk! A pódiumra kiültetett hírességek, a sportolóval, híres énekesekkel való dicsekvés tipikus szektás jelenség, a legitimáció egyik forrása: milyen nagy emberek értenek velünk egyet (azokról a hírességekről nem esik szó, akik fejvesztve menekültek). A létszámmal való állandó kérkedés (néha politikai zsarolás vagy fenyegetés) és a támogatói kör állandó felnagyítása jellemző szektás tünemény. Az önmegtévesztés csodája: ha csökkenünk, mi akkor is növekszünk.
A vallási szekták tipikus jellemzője a sikerpropaganda, amely soha nem a valóságot mutatja, hanem a tények helyes értelmezését. Egy szekta soha nem ismeri el a vereséget, és soha nem tanul belőle. A szektavezér soha nem jelentheti be, hogy tévedett vagy hibázott, nimbusza soha nem szenvedhet csorbát. Egy szekta tagjai annak tudatában élnek, hogy bármihez nyúlnak, sikeresek lesznek, sőt: csak ők sikeresek (de ha valaki más is, az az ördögtől van). Nem létező veszélyekkel riogatnak, melyeket diadalmasan elhárítanak. Ez tovább növeli a szektavezér tekintélyét, a küldetésébe vetett tévhitet. Egy szekta kitermeli a fanatikus ideológusokat, akik mindig képesek megmagyarázni, hogy a vereség győzelem. Egy szekta soha nem hagy válasz nélkül semmit, nekik mindig győzni kell. A tagoknak látniuk kell, hogy lábuk előtt hever a világ, a gonoszok (akik nem hódolnak be a vezérnek) legyőzettek.
Egy szekta vagy felsőbbrendűségének biztos tudatában, a győzelmi mámorban úszik (extázisban van), vagy a tehetetlen düh és agresszivitás állapotában leledzik. A szektavezér ilyenkor gyűlöletet kelt, hazugságokat terjeszt, majd fogcsikorgatva a szeretetről beszél (hogy az uszítás következményei miatti felelősséget elhárítsa magáról). A szektavezér folyton támad, hogy ellenfelét hibára késztesse, majd rámutasson: mennyire igaza volt neki. Amit nem tud bekebelezni, azt el akarja taposni. Egy szekta esetében elképzelhetetlen a békés egymás mellett élés, az egyenrangú partneri viszony, a másik értékeinek elismerése, akaratának tiszteletben tartása. Egy szekta totalitárius szervezet, vezetője diktátor: beszél a pluralizmusról, de összeegyeztethetetlen vele. Ezért ha politikus szektavezér lesz, az a demokráciát veszélyezteti. Ugyanez a helyzet, ha egy szektavezér politizál.
A szekták legfontosabb jellemzője az állandó ellenségkép. Egy szektában soha nincs nyugalom és békesség, mert az ellenségre szükség van, amely ellen küzdeni és harcolni lehet.
A szektavezér sokkolja híveit: ha valaki stresszben van, miközben valakit követ, biztos lehet abban, hogy szektavezér uralkodik a lelkén. A szektavezér akarnoksága megtévesztő, mert magabiztosságnak látszik, holott lelkében a pánik lett úrrá: a hatalom elvesztésétől való félelem. Belső rettegését vetíti ki, és ezzel félemlíti meg a hallgatóságát is.
Számomra a családok és a baráti kapcsolatok szétszakítása is bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor szektát alapított és szektavezér lett. A legfontosabb személyes kapcsolatok megromlása ott következik be, ahol a családi köteléknél erősebb lojalitás fűzi az embereket a szellemi vezetőhöz. Ezt csak egy szektavezér várja el (sőt: követeli meg). Csak szektákban történik meg, hogy a "kényes témáról" nem szabad beszélni, különben a családtagok nem tárgyalnak többé egymással. Csak szektatagok állítják döntés elé szeretteiket: vagy egyetértesz velem (elfogadod a vezért), vagy nem ismerjük egymást.
A szektát és a szektavezért túlfűtött küldetéstudat keríti hatalmába: kizárólag ők az igazság autentikus képviselői, ők a nagy álmok álmodói, akik megmutatják a világnak. A szektavezér iránti fanatikus kötődés arra épül, hogy a követői előtt kultikus személlyé válik: hívei a valóságos ember tulajdonságaitól elszakadnak, a vezért misztikus adottságokkal, kivételes képességekkel ruházzák fel. A szektavezér ezt úgy éri el, hogy a felmagasztalt énjéhez képest kiábrándító, hétköznapi emberi arcát elrejti követői elől (legalább egy protokollszobába). Csak ünnepélyes pillanatokban, vezéri minőségében (szónoklatai alkalmával) lép hívei elé. Nem vállal pártfunkciót vagy frakcióvezetést, éteri magasságokba emelkedik, a háttérből manipulál. Maga mellé olyan embereket válogat, akik misztikus énjét ismerik, és így tekintenek rá. Akik a pénzügyeibe nem látnak bele: a szektavezér véletlenül sem feledkezik meg arról, hogy az ideológia mennyit hoz a konyhára.
Az uniópárt gondolatát motiválhatta, hogy a csatlakozók ne érezzék: be kellett olvadniuk a Fideszbe. De elhangzott, hogy azok számíthatnak vezető pozícióra, akik Orbán Viktor új szerepét elfogadják, és ők nem feltétlenül a régi társak. Ez is tipikus szektás vonás: a szektavezérhez való lojalitás alakítja ki a szervezeti struktúrát, az alá-fölé rendeltségi viszonyokat. A lojalitás hiánya kiközösítéshez vezet. A diktátor ügynöknek, árulónak bélyegzi a (másképp) gondolkodókat. A vallási vagy politikai szektavezér eggyé válik az eszmével: nélküle nem lehet Istenhez jutni, nélküle nincs Magyarország. Az egyik a legnagyobb szolgálati ajándéknak (magyar Pál apostolnak), a másik új államalapítónak (kis Szent Istvánnak) hiszi magát. Az egyik új reformációt, a másik új honfoglalást emleget.
A Fidesz újabb stílusváltása dönti el, hogy egykori elnöke inkább pártot vagy szektát akar-e építeni. Addig is legyen gyanús, ha valaki misztikus tekintélyt követel magának, aztán a lelkünkbe kíván költözni, és megváltója akar lenni a világnak.

Bartus László
újságíró

A szektákat össze lehet-e téveszteni az egyházakkal?
(Legutóbbi válasz rá: 2002.04.03.)

Erre a kérdésre lehet azt is válaszolni, hogy "igen" és azt is, hogy "nem". Egy profán hasonlattal hadd éljek: össze lehet téveszteni az "Opel Kadett"-et a "Opel Corsa"-val? Ugye, attól függ, hogy ki mennyire ért hozzá. Így van az egyház - szekta kérdés is. Egy kívülálló számára, akinek egy csomó dolog csak "misztikum", nem tudja az ismertető jegyeket, annak bizonyára összekeverhető.

Szeretettel osztom meg veled egy barátom Takács Attila ezzel kapcsolatos gyűjteményét:

1. A szekta olyan emberi közösség, amely az üdvözség kizárólagos hordozójának tekinti magát.
   • Önmagán kívül minden csoportot a kárhozat helyének tart, és kíméletlen, sokszor hazug kritikával illet.
   • A szekta kohéziójának fűtőanyaga gyakran más közösségekkel való szembenállás, gyűlölet, és szidalmazás.
2. Tagjait szellemi rabszolgaságban tartja, és a szekta elhagyását megfélemlítéssel akadályozza.
   • A tagok külső kapcsolatait igyekszik leépíteni, lejáratni, lehetetlenné tenni.
   • A tagok a beavatás keretében gyakran agymosáson mennek keresztül.
   • A tagokban hamis büszkeséget, kiválasztottság tudatot táplálnak, ami a kívülállók fölé emeli őket.
3. A szektavezér kizárólagos tekintélynek örvend, mindig az a helyes, amit ő gondol.
   • A szektatagok meggyőzése nem érveléssel, hanem érzelmi ráhatással és egyéb pszichés technikákkal történik.
   • A szektának általában nincs dogmatikája, mert az a vezér aktuális vélekedése, ami időről időre változik.
4. A szekta leegyszerűsítő világképet hirdet, és általában egy okra vezeti vissza minden baj forrását.
   • A leegyszerűsítő világkép keretében a mély emberi problémák gyors, egyik napról a másikra történő megoldását ígéri.
   • Amennyiben ezek mégsem történnének meg, akkor nyomást gyakorol az érintettre, hogy zárja ki a tudatából a problémát, és tegyen úgy mintha az csodásan megoldódott volna.
   • A probléma csodás megoldása tekintetében a szektavezérnek nemegyszer kulcsszerepet tulajdonítanak.
   • A leegyszerűsítő világkép keretében fejleszti ki a szekta sajátos szubkultúráját, ami sajátos szóhasználatot, szlogeneket, dalokat, sőt még hanghordozást is takarhat. Nemegyszer ez a szektavezér stílusának majmolását jelenti.
5. A szekta gyakran lázad a hivatalos hierarchia ellen, de belül szigorúbb hierarchiát épít ki mint amit kritizál.
6. A szekta élete a vezér ill. vezetőség iránti feltétlen bizalmon és odaadáson alapszik.
   • Ebből kifolyólag mindenféle kritika, vagy vita tilos és üldözendő.
   • Ebből a szempontból a szekta hasonlít a tőzsdéhez és a pilótajátékokhoz, ahol a dolgok (pl. befektetés) értékét a kiterjedő bizalom adja.
   • Ebből a szempontból a szektának lételeme a térítés, mert ez egyrészt igazolja a szekta tanainak igazságát, másrészt az új megtérők által új erőforrások bekapcsolását teszi lehetővé.
7. A szektavezér a tagok bizalmát, áldozatait saját céljainak kivitelezésére használja.
   • Ha ez kiderül, akkor vagy sikerül a hitelrontókat elhallgattatni, akár a legdrasztikusabb eszközökkel is, vagy a szekta összeomlik, maga után rengeteg emberi nyomorúságot hagyva.
8. A szekták sikere általában a hagyományos egyházak és társadalom hiánybetegségeire utal.

István atya

Törvénysértő szekták

Európában sokáig törvények védték az Egyház, később a "bevett" felekezetek érdekeit. Az állam egyeseket elfogadott, mások számára nem nyitott teret: az emberi lelkiismeret felett is őrködött.

Az emberi jogok tiszteletben tartása a modern állam legfontosabb alapelve, sőt túlzás nélkül, a béke legfőbb biztosítéka a Földön. A lelkiismeret és vallás szabadsága az emberi jogok szerves része. A II. Vatikáni Zsinat is a vallásszabadságot hirdette: parancsra sem embert, sem Istent nem lehet szeretni. Az erkölcsös magatartás sem érték, ha csak kényszer hatására érvényesül.

A teljes lelkiismereti- és vallásszabadság nemcsak a közismert nagy vallásoknak, illetve felekezeteknek kedvező, hanem az egyéb vallási közösségeknek, a szektáknak is. Ezek száma, a társadalomban való jelenléte világszerte növekedni látszik. Ha működésüket az emberi jogok szavatolják, és ők csupán törvényben biztosított jogaikkal élnek, lehet-e egyáltalán törvénysértő vallási szektákról beszélni?

A címválasztás mégsem elhibázott. Nemcsak Magyarországon fogalmazódnak meg kérdések a szektákkal kapcsolatban. Az Európa Tanács is fontosnak tartotta nemrég, hogy a szekták törvénysértő működésének kérdéseivel foglalkozzék.

Az ezredforduló különösen alkalmas időszak a szekták terjedésére. Ezer évvel ezelőtt is megjelentek a világvég közelségét hirdetők. A hamis próféták vigasztaló szavai ráadásul könnyen találnak követőkre. Sok ember számára nincs esély a valódi felemelkedésre. Távolról sem szűnt meg a munkanélküliség, a szegénység, a társadalomból való kivetettség. A "lánglelkű próféták" reményt keltő ígéretei a modern telekommunikáció révén többekhez jutnak el, mint a gyalogos vándorprédikátorok korában.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése nem ajánlja, hogy egy közösség vallási felfogásával, hitelveivel kapcsolatban az állami hatóságok állást foglaljanak. Ahol azért ítélnek el egy vallási közösséget, mert nem fogadják el hitelveiket, egyetlen vallás követői sincsenek biztonságban. Azt azonban lehet, sőt kell vizsgálni, hogy miként viszonyulnak e közösségek tettei a törvényekhez. Érdemes magát a szekta kifejezést is kerülni. Ez azonnal az érintettek közti tanításbeli eltérésekre tereli a figyelmet, ami nem lehet a politika tárgya. Az Európa Tanács ezért szívesebben beszél vallási csoportokról, mint szektákról, annak ellenére, hogy az 1999. júniusában elfogadott ajánlás szövege, de még címe is (Illegal activities of sects) használja a szekta szót.

A vallási közösségek és a törvény ütközésére lássuk először egy egyszerű példát. Sok országban előírás, hogy a motorkerékpár használóknak bukósisakot kell viselniük. Vannak olyan vallási közösségek, amelyek megszabják, hogy híveik mit viseljenek a fejükön. A bukósisak viselés kötelezettségét viszont a lelkiismereti szabadságra való hivatkozás nem szünteti meg. Az egyénnek kell eldöntenie, a motorkerékpározásról mond le, vagy például a turbánról.

Vallási felfogás és törvény ilyen jellegű ütközésére van még sok más példa is, de nem az ehhez hasonló esetek jelentik az igazi gondokat. A vallási előírások ugyan sokszor ütközhetnek törvényekkel és szakmai szabályokkal, de az esetek többségében - mindkét fél részéről kellő jóindulatot feltételezve, - létrejön a megegyezés. Vannak ugyan kirívó esetek. Ha egy gyermek nem jár iskolába, mert szülei vallási szempontból azt ártalmasnak tartják, a társadalom nem maradhat tétlen szemlélője az ügynek. Tiszteltben tarthatjuk, hogy bizonyos vallási csoportok elutasítják a vérátömlesztést, de ha egy balesetben a halál vagy a vérátömlesztés között kell választani, egy orvos sem fogja az eszméletlen beteg vallási hovatartozását tisztázni, hanem megteszi mindazt, amit a szakma szabályai az élet megmentésére megkövetelnek.

Van a kérdéskörnek egy mélyebb rétege is, amely miatt nemcsak a vallásszabadsághoz való jogokra van szükség, hanem meg kell vizsgálnunk a vallásszabadsággal való visszaélés fogalmát is. A magukat vallásként meghatározó csoportok egy része valójában üzleti tevékenységet folytat, s ehhez a maga vallás mivoltára hivatkozva kedvezményeket próbál szerezni, nem kis versenyelőnyhöz jutva a piac más szereplőivel szemben. Az adócsalás - bármely széles körben elterjedt - mégsem vallási tevékenység.

Még súlyosabb kérdés, ha a vallási csoport vezetői visszaélnek híveik feletti lelki befolyásukkal és ezt maguk, illetve szervezetük javára használják fel. Ilyen esetben nem vallásról, hanem bűnszövetkezetről kellene beszélnünk.

A felsorolt esetek egyértelműen törvénytelenek. A törvények megtartása mindenkire kötelező, semmilyen vallásra való hivatkozás nem fogadható el. A jó szándékú ügyek előbb utóbb megoldhatók, amint történt ez például a fegyveres katonai szolgálat megtagadásának ügyében. A tudatosan becsapásra, megtévesztésre épülő esetekben viszont a törvény szigora érvényesül.

Hiába követeljük a súlyos büntetést, az ügyet csak büntetőjogi eszközökkel nem lehet kezelni. Az Európa Tanács sem ebben az irányban látja a megoldást. Többet kell foglalkoznunk a megelőzéssel, amelynek egyik fontos eszköze a felvilágosítás. A vallási érzéssel való visszaélés lehetőségére is fel kell készítenünk a fiatalokat, mégpedig akkor, amikor még nincsenek mesterséges befolyás alatt. Nagy a szülők felelőssége, de az iskolák is többet tehetnének az eddigieknél. Ahhoz pedig, hogy kellően tájékozottak lehessünk, a szekták tevékenységének figyelésére és elemzésére, esetleges törvényellenes tevékenységük széleskörű megismertetésére külön központok felállítását és ezek egymással való szoros összefüggését tartja kívánatosnak az Európa Tanács.

A megelőzés témaköréhez tartozik a vallások anyagi támogatásának kérdése. Ma ugyanis a magyar szabályozás kifejezetten csábít arra, hogy ne üzleti vállalkozást, hanem vallást alapítson valaki. Száz hívőre hivatkozva bármely vallást be lehet jegyezni, s a bejegyzés azonnal jogosít állami támogatásra és különféle kedvezményekre. Ennek a helyzetnek a megváltozatását sokan már a jelenleg hatályos törvény meghozatalától fogva sürgetik. Tényleges megoldás a vallásszabadságról szóló törvény módosítása lenne, de ehhez kétharmados támogatás kell, amire sajnos manapság akkor sem számíthat a kormány, ha az ellenzék történetesen egyetért a javaslattal.

Megoldást jelent az is, ha a vallások bejegyzése nem jár együtt semmiféle állami támogatással, s ha a gyakorlatban az egyház szót nem alkalmaznánk minden bejegyzett csoportra. A boszorkányszövetséget nem helyes egyháznak nevezni. A társadalmilag elismert, száz éve honos, sok hívővel rendelkező egyházak anyagi támogatásáról a költségvetési törvény rendelkezhet, s meg kell szüntetni a csupán a bejegyzés tényétől függő privilégiumokat.

A vallásszabadság elve nem sérül, mindenki szabadon gyakorolhatja hitét. Arra viszont senkinek sincs alanyi joga, hogy közpénzekből úgy támogassák, hogy nincs módja meggyőződni a támogatás össztársadalmi szempontból való hasznosságáról.

Mindezektől a kérdésektől függetlenül az államnak kötelessége a törvénytelenül elvett egyházi javak visszaszolgáltatása, illetve ezek megváltása.

Végeredményben kialakulhat az a több európai országban már létező gyakorlat, amely nem teszi egyenlővé a nyilvánvalóan egymástól különböző szervezeteket. A hagyományos egyházak mellett léteznek a száz évnél régebben velünk élő kisegyházak, és megjelennek egyéb vallások és vallási közösségek is. Az állam ne vizsgálja hitelveiket, de támogatást csak azon szervezeteknek adjon, amelyek társadalmi hasznát az idő, vagy a hívek nagy száma bizonyította. Ezáltal az állam mentesül attól, hogy vallási kérdésekben bármiféle határozatot kelljen hoznia. Nem ötletszerű hivatali vélemények, hanem az államtól független tények sorolják az egyházakat az állam által támogatottak körébe és megszűnik a kísértés, hogy valaki anyagi előnyért alapítson egyházat.

Minden törvénysértésért büntetés jár. A vallásszabadsággal visszaélők, mások akaratát agymosással megtörők és befolyásolók egy emberi szabadságjoggal élnek vissza. Az eddiginél szigorúbban kellene fellépni, ha valaki a befolyásolás szándékával akaratától fosztja meg embertársat. Ne élhessen senki vissza azzal a bizalommal, amelyet egy megtévesztett ember, - aki életének esetleg épp valamely kritikus szakaszában van s ezért a szokottnál sérülékenyebb, - szinte feltétel nélkül érez "vallási" vezetője iránt!

A XX. század egyik nagy eredménye, hogy az emberi jogok megsértését, a népirtást nem tűri el. Az emberi jogok közé - ha nincs is kimondva ebben a formában - természetszerűen beletartozik az is, hogy ki-ki a saját fejével gondolkodjék. Aki mások gondolkodását alapvetően befolyásolja, a megfelelő értékítélet meghozatalához szükséges tények elől elzárja, a népirtással azonos megítélés alá eső gondolatirtást követ el, és ahhoz hasonló büntetést is érdemel. A szekták egy része nem a szabad emberi gondolat szárnyalásával jutott el saját tanításához, hanem éppen a szabad gondolkodás akadályozásával szerzi híveit. Remélem a XXI. század meghozza a gondolatirtók számára is az eligazító nünbergi ítéletet.

Azok, akik valamely alapvető szabadságjoggal visszaélnek, magának a jognak az érvényesülését nehezítik. A társadalomnak meg kell találnia a megfelelő eszközöket arra, hogy megfékezze őket. Amikor Magyarországon ebben az irányban történnek lépések, számíthatunk az érintettek heves ellenállására, de egyben támaszkodhatunk az Európa Tanács tekintélyére is.

Surján László