Bencsik is hivatkozott az ÉS cikkekre, ami szerinte hemzseg a hazugságoktól! Ki tudja!?
2001. 19. szám
KENEDI JÁNOS:
A szavahihetőség és Lovas István I.
- "Egy vezér gyermekkora" -
"Én minden eszközt megragadok arra,
hogy diszkreditáljam a másik oldalt.
De azért nem hazudok - korábban
sem hazudtam -, mert ha aláásnák
a hitelem, akkor ki tudnának lőni."
(Lovas István, 1996. április 16.,
Fekete Doboz videofolyóirat)
Haider nem Hitler, Orbán nem Haider. Személyiségüknek nincs közös vonása. Julius Streicher, Milotay István, Rajniss Ferenc között sincs közvetlen hasonlóság. Ám ahogy lejjebb és lejjebb eresztjük tekintetünket az autoriter rendszerek vezéralakjairól közvélemény-formálóikra, annál inkább vesszük észre a politika és a sajtó között átjáró alakokat. Ezek a "szerző-mozgó emberek" csupán akkor tesznek szert társadalmi jelentőségre, ha gyengül a társadalmi demokrácia, ha szétzilálódik az alkotmányosság, ha omladozik a parlamentarizmus. Ilyenkor a politika és a sajtó közt közlekedő személyek verbális terrorral szorítják az egyre apolitikusabb közönséget a választóurnákhoz. Eszköztáruk nem túlontúl változatos. Előírják a társadalmi kérdések napirendi fontosságát, kiválasztják a tematikát, körülhatárolják a stigmatizáltak körét, szalonképessé teszik a szalonképtelen sajtónyelvet egészen addig, amíg a civil beszédmódot is átitatja a gyűlöletbeszéd. Ezek a figurák szóra sem érdemesek, amíg a privát sajtó önjelölt gyűlölködői. Attól kezdve érdemesek a közfigyelemre, amikortól az állam is igénybe veszi szolgálataikat.
Hans Magnus Enzensberger dokumentumesszé-sorozatot írt Kursbuch című folyóiratában az ilyen "tudatiparosokról" még a hatvanas években. Évtizeddel Politika és bűnözés című kötetének megjelenése után az Európa Kiadó is közreadott néhány dokumentumesszét Honatyák és ponyvahősök címmel. Lovas István feltűnése a politika és a sajtó között feltámasztja Enzensberger műfaját. Cikksorozatunkkal csupán választási lehetőséget kínálunk olyan pályatársaknak, akik a "tudatiparosok" szándékosan kiprovokált írásaival szemben már terméketlen műfaji megoldásnak találják a visszafeleselő vélemény-publicisztikát.
Lovas István közszereplő. Az amerikai adófizetők pénzéből fönntartott, az USA szenátusa által felügyelt Szabad Európa Rádió szerkesztőjeként és üzemi tanácsa tagjaként is közfeladatot látott el a '80-as évek második felétől. De közszereplő volt az elmúlt évtized Magyarországán is. A Boross-kormány idején a teljes elnöki jogkörrel felruházott Magyar Rádió-alelnök, Csúcs László hivatalos tanácsadója volt, majd a Magyar Rádió Rt. kuratóriumi tagja a Horn-kormány alatt, az Orbán-korszakban pedig az MTV-hírigazgató Csermely Péter tanácsadója. Amellett, hogy a jövendő újságíróit szelektálja az MTV Újságíró Akadémiáján, irálya kötelező "érveléstechnikai" tananyag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Lovas publicista, és adminisztratív szerepkört is betölt. Igazgatója az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért nevű bejegyzett szervezetnek; heti rendszeres cikkírója a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorának, napi munkatársa a Magyar Nemzet című kormánylapnak. Egy közszereplő még nem számíthat a közvélemény érdeklődésére okvetlenül. Az érdeklődés nélkülözhetetlen feltétele a szavahihetőség.
"A sokat méltatott "puha", szalonképes diktatúra politikai üldözöttje. A "gulyás-kommunizmus" etalonnak számító rabja" - határozza meg Lovas politikai státusát a Fekete Lexikon1. A lexikográfus, aki dr. Lovas Istvánt negyven más áldozattal emeli azonos piedesztálra - köztük Mindszenty József hercegprímás, báró Apor Vilmos megyéspüspök, Maléter Pál honvédelmi miniszter és Nagy Imre miniszterelnök -, szóval a szerző, Kubinyi Ferenc külön hangsúlyozza, hogy 1964-ben "A Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával állították bíróság elé, (...) és a jogvégzettség nélküli Guidi Béla tanácsvezető bíró 3 év és hat hónapi [sic!] szabadságvesztésre ítélte."
1963-ban "tizenegy fiatal srác összeáll és megalakítják a Kereszténydemokrata Munkáspártot, (...) hosszú üldözés és börtön lesz a jutalmuk" - írja négy folytatásban megjelent Lovas-interjújában Pósváry Sándor.2 Ahogy a lexikonszócikknek, úgy az internetriport pártalapítással foglalkozó részének is maga "az etalonnak számító rab" az egyedüli forrása. Mint a legtöbb Lovas-legendának.
Vajon a rab Lovas kultuszának ápolói tudják-e, hogy börtönévei köztörvényes bűncselekményekért halmazati büntetésül rámért egyéves szabadságvesztéssel kezdődnek? Cikkeiből, önéletírásaiból, interjúiból Lovas rendre kifelejti, hogy 1962-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság mint a fiatalkorúak bírósága, valamint a Budapesti Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság bűnösnek mondta ki "két rendbeli erőszakos nemi közösülés bűntettében mint bűnsegédet, egy rendbeli lopott kulcs használatával, tolvajszövetségben elkövetett lopás bűntettében, egy rendbeli tiltott határátlépés bűntettének kísérletében és egy rendbeli orgazdaság bűntettében".
Élet az életrajzok előtt
1962. április 25-én délután M. Mária a balatonalmádi vasútállomás padján ült és olvasott. A főiskolás lány, vizsgájára készülve, egy napot töltött a Balatonnál, várta a Budapestre tartó vonatot. Egyszeriben három fiú lépett hozzá és megszólították. "Műegyetemi hallgatónak" hazudták magukat, jóllehet mindhárman segédmunkások voltak. K. János csupán férfias megjelenésével feszített a színen, R. Tibor és Lovas István viszont duetteztek: csábító áriába kezdtek. "Csoportosan jöttek le a Balatonhoz fürödni, estére tábortüzet terveznek, szalonnát sütnek és az éjszaka folyamán a Balatonban fürödni fognak (...), társaságukban lányok is vannak" - hazudtak újra, lányok ugyanis nem voltak velük, amint ez tényként állapítható meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1962. július 18. és 28. napján tartott tárgyalásának első fokú ítéletéből.3
M. Mária elfogadta a meghívást. Csatlakozott a három fiúhoz, akik hamarosan négyen lettek. Amikor ugyanis elhagyták az indóházat, a már nem fiatalkorú R. Károly is csatlakozott hozzájuk. R. Tibor elvezette a diáklányt ahhoz a víkendházhoz, amelyet Lovas István öt napra, április 23-tól 27-ig vett bérbe R. Lajos nevű ismerősétől, a többiek pedig vásárolni mentek.
(Az első fokú ítélet indokolása az eseményeknek ezen a pontján úgy fogalmaz, hogy a férfitársaság zöme "élelmiszervásárlás ürügye alatt eltávozott. Az eredeti okuk pedig az volt, hogy R.-t egyedül hagyják a sértettel". Ezt a formulát óvatos forráskritikai távolságtartással kell kezelnünk. A 60-as évek elején ugyanis meganynyi ifjúságpolitikai párthatározat, legfelsőbb bírósági és ügyészségi állásfoglalás szőtte át a jogszolgáltatás intézményrendszereit, amelyek a szándékok és tények közötti kauzális viszonyokat egységes politikai koncepcióba sűrítették, hogy a pártállami tömegszervezeteken kívül élő ifjúsági szubkultúrák tagjait elrettentő bűncselekményekkel ijesszék el szabadon választott életformájuktól. Például egy házibuli résztvevőinek közös szándékából kezdeményezett csoportszexet erőszakos nemi bűncselekménynek állították be. Továbbá azért sem hagyatkozhatunk erre a megfogalmazásra, mert a vádhatóság elmulasztotta a perirathoz csatolni a nyomozati eredményt, miszerint a kérdéses időpontban Lovasék vásároltak-e élelmiszert, vagy csak ürügyet kerestek, hogy R. Tibor kezdje a csoportosan elkövetett nemi erőszakot M. Márián.)
Az ítélet indokolásának következő bekezdései - melyekkel kapcsolatban a fentiekhez hasonló vagy másmilyen forráskritikai aggály nem merül fel - így festenek: "A víkendházban a sértett egy dívány-félén helyet foglalt és beszélgetett R.-rel, a beszélgetés közben R. Tibor kérte a sértettet, hogy közösüljenek. A sértett azonban R. Tibor kérésének nem tett eleget, holott R. Tibor most már tettlegesen is kezdeményezte a közösülést [sic!], közben elővette a hímvesszejét is. Miután a közösülés, amely a sértett ellenállása folytán nem történt meg, hosszabb időt vett igénybe, odaérkezett a víkendházhoz Lovas István, valamint K. János és a felnőtt korú R. Károly is. A becsukott víkendház ajtaján bekopogtak, ezt meghallván a sértett most már semmiképpen sem mutatott hajlandóságot R.-rel való közösülésre. R. Tibor is ideges lett, hogy a "csaj" nem akar, mármint közösülni. Várjanak még egy kicsit. Ezután mindannyian beléptek a víkendház szobájába, és ott R. felszólította a sértettet, hogy vele közösüljön, mert ellenkező esetben erőszakot fognak alkalmazni. R. Tibor fenyegetését a többiek helyeselték, és ennek fejbólintással és integetéssel adtak kifejezést. Ezt követően Lovas István és K. János a helyiséget elhagyták, és annak ajtaját bezárták, illetőleg lereteszelték. Ezt követően R. Tibor a sértettel erőszakoskodni kezdett, a sértett látván, hogy túlerővel szemben áll, közösült R. Tiborral. A közösülés után R. Tibor az ajtón kilépve felszólította társait, hogy jöhetnek. Ezután Lovas István II. rendű vádlott lépett be a szobába, a sértett tiltakozott, mire Lovas szóbelileg megfenyegette a sértettet, az[t] pedig olyan formában, hogyha nem hagyja magát, a többiek lefogják. Ezek után M. Mária sértett hajlandóságot mutatott Lovas Istvánnal való közösülésre, azonban Lovas István közösülés nélkül elhagyta a helyiséget.
Ezután K. János fiatalkorú vádlott ment be a helyiségbe, ugyancsak megfenyegette az előbbi módon a sértettet, melynek megtörténte után K. János kétszer közösült a sértettel. Amikor K. a közösülést befejezte, kiment a helyiségből, s mindhárman eltávoztak a helyszínről. Ezután R. Károly felnőtt korú ment be a sértetthez.
Amikor a fiatalkorú vádlottak a közösülést elvégezték, a többiek az ajtó előtt egy pár lépésre tartózkodtak azzal a szándékkal, hogy ha a sértett nem hajlandó közösülni velük, úgy valóra váltják fenyegetésüket. A későbbiek során a fiatalkorú vádlottak visszatértek és kérleléssel akadályozták a sértettet abban, hogy az esti vonattal visszatérjen a Fővárosba. Tették ezt pedig azért, hogy ne legyen alkalma a sértettnek azonnal ellenük feljelentést a helybeli rendőrségen tenni."4
Porcelán az utcán, elefánt a kirakatban
M. Mária megerőszakolása 1962. április 25-én késő délután, kora este történt. Lovasnak és barátainak azonban még volt másfél előre kifizetett napjuk a bérelt víkendházban. De a pénzük elfogyott.
A február és április közötti időszakban R. Tibor, K. János és Lovas István közös anyagi helyzete hozzávetőlegesen megbecsülhető. Az Építésügyi Minisztérium Mélyépítési Tervező Vállalatánál mint figuránsok havi 1000-1000 forintot kerestek mindhárman (bár Lovas a többieknél rövidebb ideje - 1962 márciusától - dolgozott ott, korábban a Ganz Villamossági Vállalat alkalmazásában állt "ideiglenesen, fokozott felügyelet mellett", mivel a vállalat "megbízhatatlannak tartotta" őt, ő viszont a munkát "nehéznek találta"5). A pénzük többnyire hamar elfogyhatott. R. Tibor és K. János még február végén meglátogatták egy közös budapesti barátnőjüket, B. Juditot. R. Tibor pénzt és mikrobarázdás lemezeket kért kölcsön. "A lakásban való tartózkodás közben R. Tibor egy őrizetlen pillanatban a lakószoba egyik asztalán lévő 675 forint értékű aranykarkötőt - úgynevezett római karkötőt - ellopta."6 A kölcsönkapott 300 forint értékű lemezeket ugyanúgy eladta, mint a lopott karkötőt (400 forintért).
Elegendő italra sem futotta a pénzükből. Április 23-án éjszaka például, még a balatoni kirándulás előtt, hárman együtt söröztek a Béka Klubban, majd miután eljöttek onnan, addig kóvályogtak a fővárosban, mígnem a Wesselényi utca és Akácfa utca sarkán, a Marcipán eszpresszó kirakatában megpillantottak egy üveg vermutot. Tanakodtak egy darabig, melyikük törje be az üveget, végül R. Tibor rúgta be, majd, mivel kicsire sikerült a rés, még egy téglát is hozzácsapott a kirakathoz. (Lovast alighanem árnyaltan jellemzi, hogy betörés felelősségvállalásáról zajló vita közben elsompolygott egy szomszédos utcába, ahol kivárta, hogy a csörömpölés után felhangzik-e a rendőrautó szirénahangja, majd visszatért meghúzni a vermutosüveget.)
1962. április 27-én, két nappal M. Mária megerőszakolása után, gyomorkorgásra ébredtek a fiúk Balatonalmádiban. Miután konstatálták, hogy megint pénzszűkében vannak - a Marcipán presszó kirakatából a vermuttal egy időben elemelt tangóharmonikázó porcelánszobrocskát a balatoni utazásig nem értékesítették -, de éhesek, "elhatározták, hogy [R. Lajos sértett] víkendház[a] mellett lévő (...) lakóházában keresnek élelmet. A verandán lévő asztal fiókjában egy kulcsot találtak, a kulcsot megpróbálták a házban lévő zárban. A kulcs valóban nyitotta a zárat. Bemenni azonban nem mertek, mert féltek a következményektől. Ekkor elhatározták, hogy sorsot húznak, éspedig abban a vonatkozásban, hogy ki menjen be a helyiségbe. A sorshúzás folytán R. Tibor fiatalkorúra esett az a szerepkör, hogy ő nem megy be a házba, csak kint figyel. Lovas István és K. János a kulcs segítségével bement a házba, keresni, kutatni kezdtek élelem után, az egyik fiókban Lovas István egy vaskazettát talált és az abban lévő egy darab arany karikagyűrűt, egy darab négyszögletes rubinköves aranygyűrűt, egy darab régi női aranyórát, két darab szemfogkoronát (arany) magához vett, ezen kívül magukhoz vették a ház padlásán talált egy doboz cigarettát és egy doboz gyufát. (...) A házból való lejövetel után a vádlottak elhatározták, hogy az ingóságokat eladják. (...)
Másnap, megbeszélésük értelmében, R. Tibor két darab aranyszemfogat, az arany karikagyűrűt a Bajcsy-Zsilinszky úton lévő Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál 120 forintért értékesítette. A pénzt egymás között szétosztották, majd együttesen elmentek az étterembe és ott bőséges ebédet fogyasztottak. Evés közben megállapodtak abban, hogy a lopásból származó még meglévő ingóságokat is értékesítik. Lovas István és K. János, félvén a felelősségrevonástól, elhatározták, hogy az ország területét tiltott módon elhagyják és Csehszlovákián keresztül Lengyelországba szöknek. R. Tibortól elkérték a még nem értékesített, R. Lajos sértettől [Lovas István jó ismerősétől, a víkendház bérbeadójától - K. J.] ellopott ingóságokat, és ezek közül a rubinköves gyűrűt április 29-én a Ferenc körúton lévő Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál 272 forintért eladták. Ugyanakkor eladta Lovas István a ballonkabátját is 100 forintért. Április 30-án autóbuszon Szentlőrinc Pusztára utaztak, majd onnan Balassagyarmat felé indultak gyalogosan, közben a határőrök őket igazoltatták, s így cselekményüket végrehajtani nem tudták." 7
1962. május 8-án Balassagyarmat körzetében a határőrök őrizetbe vették Lovas Istvánt, és átadták az ORFK Nógrád megyei közbiztonsági nyomozóinak. Anélkül, hogy az állambiztonsági szolgálat - magyarul: a politikai rendőrség - közbeavatkozott volna, gyanúsítottból rutinosan terheltté nyilvánították őt, és első-, majd másodfokon elmarasztaló bírósági ítéletben részesítették (R. Tiborral és K. Jánossal együtt). Mi sem bizonyítja jobban, hogy politikai koncepciótól mentes, valamennyi civilizált országban közbűntényesnek számító cselekedeteiért rótták ki Lovas István (első) börtönbüntetését, mint hogy az állambiztonsági szolgálat csak két évvel később, 1964. április 10-én vette őt "alapnyilvántartásba". Ezen a napon állították ki ugyanis a III. (állambiztonsági) Főcsoportfőnökség Gyorskocsi utcai Vizsgálati Osztályán - közelebbről: III/1-C alosztályon - Lovas priuszkartonját, de akkor már egy egészen más és valóban politikai természetű ügyben.
A csoportos nemi erőszak és lopott kulcs használatával elkövetett csoportos rablás históriájának Lovas nem hagyta írásbeli nyomát se hazai cikkeiben, önéletrajzi vonatkozású interjúiban, se külföldi álláskereső folyamodványaiban, köz- és magánalapítványi ösztöndíjkérelmeiben, felsőfokú oktatási intézmények számára fogalmazott curriculum vitae-iben, állampolgársági és útlevélkérelmeiben. Hogy életrajzának közbűntényes eseménysoráról elterelje a figyelmet, Lovas az évszámok és a helyszínek manipulálásához folyamodott. Különösen 1976. július 16. után, amikor "családegyesítés" jogcímen Kanadába érkezett.
A másképp megtévesztett hatóság és nyilvánosság
Erről a családegyesítésről is két változatot hagyományozott (eddig) az utókorra Lovas. Az egyiket Pósváry Sándornak meséli: "néha beül Lada kombijába és felvesz utasokat. Van, akit pénzért, van, akit ingyen fuvaroz ("idős néniktől sosem fogadtam el pénzt"), amikor egy kanadai házaspárral hozza össze a sors. A kanadaiak megkérik, vigye el őket egy kis körutazásra Magyarországon. Összebarátkoznak, s a búcsúzáskor feltett kérdésre - "Mit küldjünk Kanadából?" - Lovas meglepő választ ad: egy feleséget. Lovas válaszánál csak az élet produkál nagyobb meglepetéseket. A kanadai házaspár ugyanis, megismerve Lovas helyzetét, minden követ megmozgat, hogy feleséget találjon Lovasnak."8 Ugyanez a história Kubinyi Fekete Lexikonjában így fest: "1976-ban Kanadában élő volt fogolytársai megszervezték, hogy egy Budapestre érkező kanadai lányt itt Magyarországon elvegyen feleségül, a névházasság megkötése után "családegyesítés" címén Kanadába emigrálhasson."9
Ideiglenes kanadai tartózkodási engedélyért Calgaryban, "felesége" lakcíméről (1803-836, SW. 5th Avenue) folyamodott, ahol pedig hivatalosan csak 1976. július 9. és augusztus 1. között lakott. Szavahihetősége szempontjából nem árt két külön esettel szemléltetni a nyilvánosság és a hatóság megtévesztését. Nézzük előbb, mit mond az utókornak Lovas erről a gyakorlatilag 11 napi együttéléssel járó névházasságról a nyilvánosságnak! Pósváry Sándor így összegzi Lovas meséjét: "Hat hónapig tart a vajúdás, ami válással végződik. Lovas nyolc kanadai dollárral a zsebében, kezében egy kopottas táskával elindul. Egyedül maradt Kanadában."10 A mese, amit az újságíró két mondatban összefoglalt, néhány sorral feljebb így szól Lovas szájából: "A hölgyet nagyon tiszteltem, végeredményben az életet adta vissza nekem. (...) Egyetlen hibája volt, hogy anyagias volt. Ezt mondtam neki egy tavaszi reggelen: "Egyetemre akarok menni, minden vágyam, hogy egyetemre mehessek. Az nem lehet, hogy te engem eltarts. Én egy férfi vagyok, aki eltartja saját magát, azonban nem tudlak eltartani téged, mert egyetemre akarok menni mindenáron"."
Lehet kérdés, hogy ki anyagias - ha egyszer Lovas érezte indíttatva magát arra a kijelentésre: "nem lehet, hogy te engem eltarts" -, de az fontosabb, hogy mikor volt ez a "tavaszi reggel"? Az interjú azt sugallja, hogy 1977-ben. Kanadai lakcímbejelentőjének tanúsága szerint viszont csak 1976. július 9-től augusztus 1-jéig lakott a feleségénél. Akkor költözött át a Magyar Templomba, ahová a St. Elizabeth Church of Hungary papja, Molnár atya fogadta be őt, és ahol 1976. december 31-ig élt. 1976 decemberétől 1978 szeptemberéig a 2939. Unwin Road NW-n lakott, majd Calgaryból átköltözött Montreálba a 3431 Drummond Street alá. Mint adózó jövedelmeinek nyilvános forrásaiból is megállapítható, Molnár atya révén már 1976 augusztusában munkához jutott. Egy magyar emigráns üzemében, az Arpi's Industriesnál helyezkedett el segédmunkásként, 4 kanadai dolláros órabérrel - igaz, csak három hétre. Ezután napi néhány órás éjjeliőr lett a Sefel Data Corporationnél, 5 dolláros órabérrel, 1976 szeptemberétől pedig már a Calgary Egyetem A. Kirchner vezette orvosi könyvtára foglalkoztatta őt könyvtárosként, teljes munkaidőben, havi 800 kanadai dolláros fizetéssel. Nos, ha 1976-ban, a feleségétől való elköltözés után Lovas képes volt a saját lábára állni - dolgozott, eltartotta magát, tanult franciául és bejárt Albertába órákat hallgatni a University of Calgary politikai tudományok tanszékére -, akkor legfeljebb ő lehetett anyagias azzal a "hölggyel", aki "az életet adta vissza" a számára. (Akár olyanformán, amilyennek Lovast a következő feleségétől való válás kaliforniai irataiból közelebbről is meg lehet ismerni - lásd a lap 10-11. oldalain.) Egy biztos, a kanadai feleség lakcíme nélkülözhetetlen volt Lovas számára az állampolgárság és az útlevél megszerzéséhez. Azonban ma már elegendő belőle egy legenda, amelyet Pósváry Sándorral sikerült úgy összefoglaltatnia, mintha homlokát örök mártírkoszorú övezné: "Mit lehet tenni egy szerelmes feleség ellen? Politikai rabságból érzelmi rabságba került Lovas István."11
Öt évig érvényes, CK 707304 sorozatszámú kanadai útlevelét már Montreálban kapta kézhez 1979. november 29-én, az 500 Pine Street West alatti lakásban. Mielőtt 1983 szeptemberében Franciaországba költözött volna, Észak-Amerikában nyolc hivatalosan bejelentett lakcíme volt, több tucat álláskereső, támogatáskérő folyamodványa mind magán, mind közalapítványoknál. Ezekkel óriási kockázatot vállalt. Az adatok egy részét ugyanis szövetségi nyomozóhatóság is keresztülfuttatja évről évre bővülő adatbázisán. Sohasem tudhatta tehát, nem érnek-e a nyomába olyan Magyarországról jövő információk, amelyeket korábban eltagadott.
Az 1962-es év cselekményeivel és helyszíneivel azért kellett fölöttébb óvatosan manipulálnia, nehogy rajtaveszítsen közokirat-hamisításon. Hiszen egyetlen olyan, idegenrendészeti hatóságok számára is szóló okmánykérő űrlapot sem állított ki, amelyen ne szerepelt volna a kérdés: "Have you ever been arrested or detained by any police or military authority?" ("Volt-e valaha is letartóztatva, volt-e akár rendőri, akár katonai hatóság fogságában?") - természetesen ellátva a valótlan adatközlés törvényes következményeire való nyomatékos figyelmeztetéssel. És hát már az a határőr is "katonai hatóság" volt, amelyik 1962. május 8-án őrizetbe vette őt... Vajon egy-egy hivatalos életrajzban sikerül-e elmismásolnia az 1962-es rendőri, ügyészi, bírói, büntetés-végrehajtási eljárást? Nos, sikerült. Nem biztos, hogy ez volt Lovas legnagyobb sikere Észak-Amerikában, de hogy legfőbb gondjainak eredményes megoldásaihoz tartozott, az bizonyos. Végtére is 1981. január 12-én benyújtotta ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmét a Los Angeles-i Bevándorlási Hivatalhoz, s december elsején megkapta az A 24154061 sorozatszámú "zöld kártyát", majd az Immigration Office-ban, 961645 iktatószámon futó kérvényét teljesítve, 1988. november 2-án New York City Southern District Courtjén kiállították számára a 13739720 számú, amerikai állampolgárságot igazoló okmányt.
Érdemes Lovas helyszín- és évszám-manipulációs technikáját nagyítóval vizsgálni. Előbb facsimilében közreadjuk egy, a Los Angeles-i bírósághoz 1990-ben benyújtott életrajzát, amelyben úgy tünteti fel magát, mint aki 1964 és 1976 között szabadúszó fordító volt Magyarországon. Igaz, a curriculum vitae-ben megemlíti, hogy a 60-as években több mint három évet töltött börtönben - tehát ebben az időszakban szabadúszó semmiképpen sem lehetett -, de kedvezménnyel szabadult. Ennyi börtönben töltött idő ugyan csak a közbűntényes (egyéves ítéletből letöltött 9 hónap) és a későbbi politikai (lásd az Élet és Irodalom jövő heti számát) ítélete (3 év 2 hónapból 2 év 2 hónap) összeadásával kerekedik ki - amely idő alatt részben valóban fordítóként dolgozott -, a két ügy összeadását mellőzi. Lecsukása egyedüli indokául pedig a politikai disszidenciát tünteti fel.
Más manipulációs technikát alkalmaz egy 1984. május 26-án kelt, saját kezű aláírásával ellátott álláskereső folyamodványon. A köztörvényes ügyében a bíróságok által 1962-ben rá kirótt egyéves börtönből letöltött 9 hónapot olyan fortéllyal "tünteti el", hogy a naptári esztendők között egy évet hátracsúsztat, emellett okként olyan cselekményt nevez meg, amely csak a kommunista országokban bűncselekmény, s persze arról a közbűntényes cselekményről, amiért elítélték, említést se tesz. "1961 nyara: barátaival együtt letartóztatták Budapesten. Azzal vádolják, hogy illegális határátlépést tervezett a magyar-osztrák határon. 9 hónapot töltött a fiatalkorúak börtönében, lepedőket szegett." ("Summer of 1961: arrested in Budapest with friends. Charged with preparation for unlawful group crossing of Hungarian-Austrian border. 9 months served in juvenile prison. Employment [hemming sheets] ...") E helyütt épp nincs döntő jelentősége, mégis említésre méltó, hogy Lovas mennyire gyakorlottan játszik a helyszínekkel és időpontokkal. Kubinyi Ferenc Fekete Lexikonjának is valami hasonló oral-history interjút adhatott: "Sikertelen disszidálási kísérlete után 9 hónap börtönre ítélték. Büntetését a Gyűjtőfogház fiatalkorúak intézetében töltötte. A varrodában lepedőket szegett."12
Olvasóinknak már nem szükséges bizonyítani, hogy egymagában disszidálási kísérletért egyszer sem ítélték el Lovas Istvánt a fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre, 9 hónapra meg különösen nem, hiszen ilyen büntetési tételt rá sosem róttak ki. De hazugsága rutinja mégsem érdektelen. Ezúttal az életrajz másik támpontjának hiányával manipulál: a tér mellett nincs idő.
Óvatosan megkerüli a kényes 1962-es évet: "1963 július: három baráttal együtt letartóztatja a rendőrség a Balatonnál. A vád az, hogy megtámadták a KISZ közeli táborát. Bogláron a rendőrség megmotozta és gumibottal megverte azért, mert lenyelt egy levelet [amely a Szabad Európa Rádiónak volt címezve]. A barátait szintén megverték azért, mert nem árulták el a levél tartalmát [amit egyébként nem is láttak]. Átszállították a siófoki rendőrségre, ahonnét 20 órával később szabadon engedték, talán azért, mert féltek a bizonyítható viszontvádtól, hogy három tanú jelenlétében félrekezelték az ügyet." Az utolsó zárójeles félmondat - eredetiben: "perhaps for fear of provable countercharge of mishandling committed in the presence of three witnesses" - érzékelteti talán a legplasztikusabban, hogy Lovas mekkora fantáziával igyekszik megnyerni egy jogállami munkaadó, illetve prefektus rokonszenvét. Ha egzisztenciája és állampolgári státusa védelmezésének pszichikai nyomása nem nehezedik Lovasra, ugyanazt az epizódot a nyilvánosság előtt fölszabadultan adja elő: "A jelenet, ahogy a kis rendőrök fel-le ugráltak és ütögettek, annyira komikus volt, (...) hogy elröhögtem magam."13 Az Index törzsasztalánál folytatott internetes beszélgetésben14 az ellenállói múltját és megpróbáltatásait firtató kérdésre már odáig fokozza az epizód beállításának fölszabadultságérzetét, hogy nemcsak "elröhögi magát" Lovas, de röhögésével szinte már megsemmisíti a gumibotozó rendőröket. "Ahogy ütöttek, kiröhögtem őket. Ettől annyira megdöbbentek, hogy..."
A jelenetek azonosak. De vajon a róluk terjesztett Lovas-mesék egy-egy variációja helyettesíthetné-e a másikat? Tegyünk egy kísérletet!
A Nyugat-Európában 1984-ben kiállított álláskereső folyamodványában vajon helyettesíthető lenne-e a történetnek az a beállítása, miszerint Magyarországon kiröhögte a rendőröket, miközben azok őt és barátait gumibotozták? Az 1963-as évhez igazított történettel Lovasnak vélhetőleg az lehetett a célja, hogy a folyamodvány hivatalos olvasóinak éberségét elaltassa amolyan vélt jogállamnak tetsző hízelkedéssel. (Mintha mi sem lett volna természetesebb Kádár János Magyarországán 1963-ban, mint hogy megjelenik valaminő közvádló a siófoki rendőrkapitányságon és kivizsgálja a boglári rendőrőrsön megesett hatósági túlkapást.) De vajon Lovas mímelte volna-e a polgárjogi öntudatnak ilyesfajta szerepét a nyilvánosság előtt 1991-ben, amikor az idézett szöveget Zsille Zoltán Az önemésztő SZAER című könyvének előszavaként először papírra vetette? Vagy 2000-ben, amikor a szöveget gyűjteményes kötetében is megjelentette? Aligha! Ebben az évtizedben Lovas olyan célközönség számára fogalmaz - helyesebben: olyan közönség kegyeit keresi -, amelyben kifejezésre jut a Zsille-könyv előszavában nyomatékosan elhelyezett három társadalmi elvárás:
1) A pártállam meglopása dicséretes tett. "1964 júliusában Bélatelepen dolgoztam, csaposként szünidőben. A haveroknak mindig volt csopaki rizling. Az orvosi fecskendő nyom nélkül fúrta át a dugót és szívta ki a meózási mennyiséget."15.
2) A nagyobb erő védelmét élvező önbíráskodás nem más, mint "társadalmi igazságtétel". Lovas, elmesélése szerint, három barátjával "kőzáport zúdított a Balatonfenyves-alsói KISZ-táborra, (...) bosszúhadjáratból, mivel az ifjú kommunisták kékre-zöldre verték "Kozma Picit", minden idők legnagyobb birkózóját."
3) A fizikai erő kultusza kiváltságokra jogosít. Az olimpiai és világbajnok Kozma István "a helyi Honvéd-üdülőben nyaralt. Szokásához híven a felső teraszi söntés idegeneknek zárt szentélyébe tartott az esti tánc előtt. Épp születésnapom volt, és így dupla mennyiségben állt készen [a lopott - K. J.] bor."16
Ugyanazon történet beállításának különbségeire még csak akadna magyarázat. Az eltérő datálásra azonban semmiképp. 1964-ben ugyanis mindez nem történhetett, hiszen akkor, júliusban Lovas a lengyel-keletnémet határt lépte át. Legfeljebb 1963-ban, amelyről azonban, bár hiányosak írásbeli forrásaink, annyit mondhatunk, hogy az az esztendő, amelyben Lovas se gyanúsított, se terhelt nem volt, de feltételesen szabadlábra helyezett elítélt igen. Egészen kivételes vagányságról tanúskodna, ha 1963. július 17-én délelőtt a fonyódi strandon, a SZER Tinédzser-Partyjának címzett levelét csakugyan úgy szignálta volna, ahogy (a történetet 1964-hez igazítva) a Zsille-könyv előszavában leírta: "Lehullik a Kremlről a Vörös csillag." Lovas épp ezen a napon, 1963. július 17-én lett nagykorú, s ha emésztőszerve nem tünteti el a levelet, le kell ülnie a fiatalkorú tettesre kirótt egyéves büntetéséből hátralévő három hónapot. Az olvasó írásunk következő részében látni fogja, 1963-ban nem ez a bátorság jellemezte Lovas Istvánt.
Viszont nyilvános életrajzaiban az 1964-es év a színtiszta hazugság maga - már ami a történet valódi idejét illeti. Az imént idézett történet idejeként 1964. július 17-ét jelöli meg, bár két ködösítő kijelentést azért tesz. "Igazi diáknyár volt", Bélatelepen, a Sirály Étteremben "csaposként dolgoztam a szünidőben". Melyik iskolai osztályok közti szünidőben lehetett ez az "igazi diáknyár"? Pósváry Sándor interjúkérdésére Lovas azt válaszolja, hogy 1964-ben, 19. születésnapján (július 17.) lépett át a lengyel-keletnémet határon. A keletnémet Állambiztonsági Minisztérium (Stasi) potsdami vizsgálati osztályán, valamint a Potsdami Járásbíróságon 1964. július 30-i jegyzőkönyvi vallomása szerint is 1964. július 17-ről 18-ra virradó éjjel lépte át az Odera-Neise határt az NDK és Lengyelország között. És három hónappal később, 1964. október 29-én 10 óra 10 perckor a Budapesti Katonai Főügyészségen saját kezűleg írta alá azt a vizsgálati jegyzőkönyvet, amelyben ugyancsak azt ismeri el, hogy "1964. július 17-én Sczecintől északra, kb. 8 kilométerre átléptem a lengyel-keletnémet határt". Ezt az időpontot ismeri el 1965. február 3-án a Budapesti Fővárosi Bíróságon tett vallomásában is.
(Írásunk következő részében meg kell vizsgálnunk, milyen hosszúak Lovasnál a déli ebédszünetek.)
1 Kubinyi Ferenc: Fekete Lexikon, Malomfalvi Kiadó, Thousand Oaks California, "Magyarok Virágvasárnapja", 1994., 254-257. o.
2 euroAstra, 2000. 04. 22.
3 Első fokú ítélet: PKKB mint Fiatalkorúak Bírósága, 14. Fk. 30.444/1962/5. sz. (másolat: TH, V-149.845/2. 229-241. o.); másodfokú ítélet: Budapest Fővárosi Bíróság 1962. november 22.; BFL, FKF. XX. 5535/1962/11. sz., 1291. doboz.
4 TH. V-149.845/2. 235-236. o.
5 BFL, Fkf XX. 5535/1962/11.sz. 11. p. 1291. doboz
6 TH, V-149.845/2. 233. o.
7 u. o.
8 euroAstra, 2000. 04. 25.
9 Kubinyi Ferenc: u. o., 256. o.
10 euroAstra, 2000. 05. 05.
11 u.o.
12 Kubinyi Ferenc: u. o., 255. o.
13 Lovas István: Jobbcsapott, Kairosz Kiadó, 2000., 36. o.
14 Index, 2000. 06. 28., 16 óra 08 perc
15 Lovas István: Jobbcsapott, 35. o.
16 u. o. 35. o.
Néhány szó a módszertanról
Lovas István büntetései hatályukat veszítették. A Fővárosi Bíróság 9. B. 17/1994/2. szám alatti végzésében semmissé nyilvánította a Budapesti Fővárosi Bíróság 1965. február 9-én jogerőre emelkedett TB. I. 9803/1965/5. számú ítéletét. Lovas előző, 1962-es börtönbüntetése pedig magától is elévült. Elévült ítéletek nyilvános pertraktálásának egyetlen indoka lehet. Ha az érintett maga újfent szóba hozza őket. Lovas István saját üdvtörténete kedvéért állt elő korábbi cselekedeteivel a nyilvánosság legkülönfélébb fórumain. Hol kérkedett velük, hol hazudott. Ezért a közügyek vitathatóságának alkotmányos szabályait tekintettük irányadó szempontoknak.
Mielőtt a pártállami bűnügyi iratok kezelésének módjáról tájékoztatnák a cikksorozat olvasóját, nyomatékosan le kell szögeznünk: sem a hazatérés-megtagadást (vagy annak kísérletét), sem az önálló szubkultúrák ("galerik") szervezkedési szabadságát nem tekintettük bűncselekménynek, se abban az időben, amikor Lovast elítélték, sem később.
Lovas István második pere kirívóan koncepciós eljárás. Amit inkább "bűntársai" ellen foganatosítottak, mint vele szemben. Mindazonáltal igyekeztünk a legkörültekintőbb forráskritikát alkalmazni. Három csoportra osztottuk az iratokat (operatív iratok, vizsgálati iratok és periratok).
A vizsgálati iratok forrásértéke egészen csekély. Ez a típusú irat úgy keletkezik, hogy a vizsgálótiszt a gépírónak lediktálja (vagy maga legépeli) a terhelttel való beszélgetését utólag, a saját szóhasználata és az ügyész elvárása szerint. Kizárólag abban az esetben támaszkodtunk erre az irattípusra, ha időpontok és események ellenőrzéséhez nélkülözhetetlennek bizonyultak, s még ekkor is igyekeztünk keresztreferenciákat igénybe venni.
A periratoknál többnyire elégségesnek bizonyultak az önvallomások és a tanúvallomások hagyományos forráskritikai módszerei. A viszonylag magas forrásértékű operatív iratoknál a leírt szövegeket minimum két, de inkább három más forrással is egybevetettük. Ezen túlmenően ellenőriztük mind az ügynökök, mind az állambiztonsági tisztek egyéb ügyekben felfektetett aktáit, hogy jellegzetes torzításaikat összevethessük a Lovas ügyeiben is kimutatható hamisításokkal. A közéleti hazudozást elkülönítettük Lovas magánhazugságaitól, amennyire tudtuk.
A külföldi archívumokban föllelt források nem szorultak rá különleges forráskritikára.
A civilek nevét anonimizáltuk. Kivételt csak akkor tettünk, ha nevük korábban már felbukkant a magyar nyilvánosságban. Közfeladatot ellátó közszereplők nevének idézését az adatvédelmi törvény nem tiltja.
K. J.
FENCSIK GÁBOR:
Lovas István amerikai periratai 1989-91
A Los Angeles-i bírósági irattár a Chinatown tőszomszédságában található egy hatalmas betonépület pincéjében. Az épület az amerikai középületek jellegzetesen rideg, funkcionális, színtelen és szagtalan stílusában épült. A látogató, aki Chinatown felől a Hollywood Freeway feletti hídon át erre téved, az irattár épületében megismerkedhet az amerikai hivatalok tipikusan jellegtelen, funkcionális, elpusztíthatatlan fémbútoraival, valamint a tipikus amerikai közhivatalban fellelhető tipikus amerikai közhivatalnokokkal, akik a fémbútorokhoz hasonlóan hűvös, korrekt, kompetens módon teszik a dolgukat, és tíz percen belül előhúzzák a kért iratokat a papírrengetegből.
Itt őrzik az 1880 óta zajlott Los Angeles-i polgári és büntetőperek jegyzőkönyveit és egyéb iratait. Az Egyesült Államokban a bírósági iratok bárki számára hozzáférhetők, néhány kivételtől eltekintve (mint például az örökbefogadási ügyek iratai). A bíróságok munkája az államigazgatás része, az államigazgatás munkájába pedig az állampolgárok bármikor betekinthetnek. A periratok tehát nyilvánosak, bárki tanulmányozhatja őket.
Lovas István kaliforniai periratai ebben az épületben találhatók, sok ezer bírósági akta között. Az iratok az 1989-91-es évekből származnak. Lovas rövid kaliforniai pályafutása alatt négy polgári perben vett részt al- vagy felperesként, és az iratokban felbukkanó utalásokból kirajzolódnak két további per részletei is. A periratok érdekes fényt vetnek Lovas utolsó amerikai hónapjaira és hazatérésének körülményeire.
Lovas István és Monique N. P. 1985-ben kötött házasságot Koppenhágában. A házasságból két kislány született: Z. P.-Lovas 1986-ban és N. E.-Lovas 1987-ben. A házasság 1988-ban felbomlott. A feleség a két kislánnyal Münchenből Los Angelesbe távozott. A müncheni válóperben a bíróság az anyának ítélte mindkét gyereket, és Lovast gyermektartás fizetésére kötelezte.
Lovas a müncheni válóper lezárása előtt két amerikai pert indított a felesége ellen. Az egyik vagyonmegosztás volt, a másik az Amerikába szállított közös vagyon ellopásával vádolta Monique-ot, Monique németországi ügyvédjét és a csomagokat szállító speditőrcéget. Monique egyidejűleg eljárást indított Lovas ellen, amelyben a bíróság védelmét kérte Lovas rendszeres erőszakoskodása miatt. A negyedik perben Monique a Magyarországgal kötött viszonossági megállapodás alapján kérte a gyermektartás behajtásának érvényesítését Lovassal szemben.
Lovas a pereket elvesztette, és az elmarasztaló ítéletek elől Magyarországra távozott. A kaliforniai bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. Az elfogatóparancs ma is megtalálható az FBI és a kaliforniai rendőri szervek adatbázisaiban.
Az iratgyűjtemény érdekesebb darabjainak digitalizált változata a világhálón olvasható Adobe Acrobat (.pdf) formátumban. A gyűjtemény címe: http://lovasdocs.home.light.att.net/
Az ott közölt iratok iktatószámai: SC000921, WED052495, BL008033, WED051587. Az iratok eredetije megtekinthető az alábbi címen: Los Angeles County Records Center, 222 North Hill Street, Room 212, Los Angeles, CA 90012. Kívánságra az iratokról az archívum másolatot készít.
A dokumentumok között szerepel a bírósági beadvány, amelyben a feleség a házasságon belüli erőszakot tiltó kaliforniai törvény (Domestic Violence Prevention Act) alapján a bíróság védelmét kéri Lovassal szemben. A beadvány dátuma 1989. június 2. Monique a beadványban eskü alatt kijelenti, hogy Lovas "megfenyegetett, hogy megöl a gyermekemmel együtt" (...) "megvert és megerőszakolt a gyermekeim szeme láttára" (...) "A férjem rendszeresen megvert és megerőszakolt, megfenyegetett, hogy megöl, és megpróbált öngyilkosságba kergetni" (...) "Röviddel azelőtt, hogy elköltöztem tőle, megpróbált rábírni, hogy ugorjak ki az ablakon - a tizedik emeleten lakunk -, megpróbálta letépni a ruhámat, hogy megerőszakoljon (nem először), leköpött, lespriccelt szappannal és borotvakrémmel, és megfenyegetett, hogy ha elhagyom, akkor szétveri a csecsemő fejét."
A bíróság 1989. június 21-re tűzi ki a tárgyalást. A tárgyaláson Lovas nincs jelen, az ügyvédjével képviselteti magát. A bíróság a keresetnek helyt ad. A bírói döntés (Restraining Order) további rendelkezésig megtiltja Lovasnak, hogy a feleségével vagy a gyermekeivel "kapcsolatba lépjen, molesztálja őket, rájuk támadjon, megfenyegesse, megerőszakolja, ütlegelje, telefonhívással vagy más módon megzavarja a nyugalmukat". Lovasnak legalább 100 yard távolságra kell maradnia a feleségétől, a felesége szüleitől, gyermekeitől és a felesége munkahelyétől. A Restraining Order megszegését Kalifornia állam törvényei ezerdolláros pénzbüntetéssel és hathavi börtönnel büntetik.
Monique 1988 júliusában költözik el a közös müncheni lakásból. 1989 tavaszán visszatér Münchenbe, kiüríti a közös lakást, és a lakásban talált ruhákat, személyes használati tárgyakat, könyveket, szőnyegeket és egyéb tárgyakat egy csomagszállító céggel Kaliforniába küldi. Lovas a lakást üresen találja, és feljelenti a feleségét a müncheni rendőrségen. A vád: Monique ellopta a müncheni lakásból a közös családi vagyont. A feljelentés kópiáját a müncheni rendőrség megküldi az amerikai vámhivatalnak, mire a vámhivatal a Kaliforniába küldött csomagokat zárolja.
Lovas a németországi feljelentéssel egyidejűleg Amerikában is pert indít a családi vagyon eltulajdonítása miatt Monique, Monique édesanyja, Monique németországi ügyvédje, a csomagszállító cég és további tíz ismeretlen személy ellen bűnszövetkezetben elkövetett lopás és csalás miatt. A keresethez mellékelt dokumentáció százezer dollárra becsüli az eltulajdonított közös vagyon értékét.
A bíróság 1989. június 9-én utasítja az amerikai vámhivatalt, hogy a lefoglalt csomagokból adják ki Monique-nak azokat a személyes használati tárgyakat, amelyeket Lovas feljelentése alapján a vámhivatal néhány héttel korábban lefoglalt. A bírósági döntés felsorolja a nevezett vagyontárgyakat, úgymint: gyerekruhák és játékok, Monique ruhái, egy varrógép, lepedők, párnák, takarók és törülközők, egy kávéfőző gép, többrendbeli lábasok, tányérok és poharak, valamint egy darab kenyérvágó kés.
A vámhivatal az egyszerűség kedvéért átadja Monique-nak az összes csomagot, köztük azokat a tárgyakat is, amelyeket később a bíróság Lovasnak ítél. Hónapokig tartó hercehurca következik. A Lovas szerint negyvenezer dollárra becsült szőnyegekről Monique számlákkal bizonyítja, hogy valójában ötezer dollárt érnek. Mennyit ér a Lovasnál maradt BMW? Monique szerint tízezer dollárt, Lovas szerint harmadannyit. A lakberendezési költségeket a Monique nevére kiadott hitelkártya fedezte. Monique kérelmezi, hogy ezeket a közös adósságokat vegyék figyelembe a közös vagyon felosztásánál.
A közös adósságok között szerepelnek a Lovas kislányának születésével kapcsolatos kórházi számlák, amelyeket Monique eskü alatt tett nyilatkozata szerint Lovas nem volt hajlandó kifizetni.
Számos beadvány és tanúvallomás után a bíróság Lovasnak ítéli az Amerikába szállított tárgyak egy részét: néhány XVII. és XVIII. századi könyvet, afrikai, latin-amerikai és távol-keleti álarcot és faszobrot, három rádiót, 40 CD-t, egy 1986-os kiadású Encyclopedia Britannicát és három pár sílécet. A bíróság ítélete túl későn jött: Lovas addigra, csapot-papot és százezer dolláros műgyűjteményt hátrahagyva, Magyarországra távozik. A bíróság 1990 decemberében elrendeli, hogy amennyiben Lovas húsz napon belül nem jelentkezik a neki ítélt műtárgyakért, akkor el kell árverezni az egész gyűjteményt. Az eredetileg százezer dollárra taksált műgyűjtemény további sorsáról nincsenek adatok a dossziéban.
1989 karácsonya táján Lovas két lányával M. Cs. nevű amerikai barátjánál tartózkodik, amikor M. Cs. házőrző kutyája megtámadja a kétéves N.-t és széttépi a kislány arcát. N.-t kórházba szállítják és megoperálják. Lovas a kórházban kijelenti, hogy a gyerekért az anya felel, és a súlyosan sérült kislány kórházi költségeit nem hajlandó kifizetni.
Lovasnak sikerül meggyőznie a bíróságot, hogy az M. Cs. ellen indítandó kártérítési ügyben majd ő léphessen fel a kislány jogi képviselőjeként. Ügyvédje ugyanaz az A. S., aki Lovast a válóperében képviseli. A. S.-t M. Cs. ajánlotta Lovasnak, és mint Lovas jövedelembevallásából kiderül, S. ügyvédi honoráriumát is M. Cs. fizeti - ugyanaz az M. Cs., akit S.-nek a gyermek nevében perelnie kellene...
1990 szeptemberében, kilenc hónappal a baleset után Lovas felesége kérelmezi, hogy a kislány kutyaharapási ügyében a bíróság az anyát nevezze ki a gyermek jogi képviselőjének Lovas helyett. Az indoklásban felsorolja az okokat, amelyek Lovast alkalmatlanná teszik erre a szerepre: a sokéves barátság Lovas és M. Cs. között, Lovas hanyagsága, amely közrejátszott a balesetben, továbbá az a tény, hogy Lovas egyáltalán nem járul hozzá lánya orvosi költségeihez, nem hajlandó kifizetni a bíróság által megítélt gyermektartást, nem nyújtott be keresetet M. Cs. ellen, és a baleset óta eltelt kilenc hónapban a kisujját se mozdította lánya kártérítése érdekében - miközben a kifizetetlen kórházi számlák miatt Lovas feleségét a végrehajtók vegzáljak.
A bíróság 1990 novemberében kelt határozata mindenben Lovas feleségének ad igazat. Lovast a hátralékos tartásdíj és Monique ügyvédi költségeinek megfizetésére kötelezi, és az anyát nevezi ki a kislány jogi képviselőjének a kutyaharapási ügyben.
A müncheni bíróság 1988-ban Lovast gyermektartásdíj fizetésére kötelezte, és elrendelte, hogy a tartásdíjat havi részletekben vonják le Lovas fizetéséből. A müncheni ítélet időpontjában Lovas a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségében dolgozott. Lovas a tartásdíj levonását különböző módszerekkel akadályozta meg. Régebbi adóságokat íratott le a SZER-től kapott fizetéséből, így nem maradt pénz a Monique-nak megítélt gyermektartás levonására. Először egy régebbi német bankadósság kapcsán, majd az évekkel korábban benyújtott disszertációját szerkesztő hölgy elmaradt honoráriuma után vonatta a maximális összeget. Végül 1990 januárjában elfogytak a korábbi adósságok, és a SZER elkezdte folyósítani a Monique-nak megítélt gyermektartást - de csak egyetlen hónapon át. Lovas ugyanis 1990 januárjában áthelyeztette magát a SZER washingtoni szerkesztőségébe. Röviddel ezután pedig távozott a SZER-től. A Los Angeles-i bírósági tárgyaláson a tartásdíj leszállítását kérte arra hivatkozva, hogy se állása, se jövedelme nincs.
A Los Angeles-i bíróság 1990. május 22-i ülésén meghallgatja Lovas tanúvallomását, és augusztus 30-án a bíró Monique javára ítél. A Lovas által fizetendő gyermektartást havi 325 dollárban állapítja meg. Lovas köteles átadni feleségének a SZER-től kapott végkielégítése felét (kb. ötezer dollárt). Az utóbbiban nincs semmi meglepő: Kalifornia jogi nyelven community property state, vagyis egyike azoknak az amerikai államoknak, ahol - néhány kivételtől eltekintve - a házasság napjától a házasfelek minden vagyontárgya közös vagyon, amit válás esetén egyenlően kell megosztani.
Az augusztus 30-i ítélet kötelezi Lovast, hogy két héten belül szolgáljon bizonyítékokkal arra vonatkozólag, hogy valóban megpróbált a képzettségének megfelelő állást szerezni és nem a tartásdíj fizetése alól keres kibúvót.
Az 1990. május 22-i tárgyalás az utolsó, amelyen Lovas személyes jelenléte dokumentálható. Innentől kezdve a tárgyalásokon csak ügyvédje jelenik meg. Lovas a jelek szerint június körül távozik Kaliforniából, bár erről a bíróság egy ideig nem szerez tudomást. A. S., Lovas ügyvédje - talán Lovas visszatérésében reménykedve - újabb és újabb halasztási kérelmekkel húzza az időt. Októberben például a közelgő zsidó vallási ünnepekre hivatkozva kéri a tárgyalás elhalasztását. Végül novemberben a bíróság elé tárja Lovas Budapesten kelt írásos nyilatkozatát, amelyben Lovas magyarországi terveiről és távozása okairól tájékoztatja a bíróságot.
A nyilatkozat szerint Lovas 1990 júniusa óta tartózkodik Magyarországon. Távozásának oka: képtelen a képzettségének megfelelő állást találni az Egyesült Államokban. Elutazása előtt több mint száz amerikai munkahelyre jelentkezett, de egyetlen állásajánlatot sem kapott. Magyarországon kíván elhelyezkedni, az akkor alakuló Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért nevű szervezet igazgatójaként. Az alapítvány beindulásáig a megélhetési költségeit amerikai barátja, M. Cs. fedezi. Az eskü alatt tett nyilatkozat szerint rendszeres jövedelme nincs, a gyermekei eltartásáról gondoskodni képtelen. A bírósági idézésnek nem tesz eleget, Amerikába utazni nincs pénze.
Az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért nevű szervezet felépítése és tevékenysége homályos. A korabeli sajtóközleményekben M. Cs. (Hollywood), K. T. (Düsseldorf) és Lovas István (Budapest) szerepelnek igazgatóként. Közleményeik szerint az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért nemzetközi dokumentációs iroda, "munkatársai papok, újságírók és üzletemberek - tevékenységüket nem a leszámolás, hanem az elszámoltatás és történelmi igazságtétel vezérli (jó értelemben vett európai keresztény szellemben)".
Az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért (angol nevén Foundation for the Victims of Communism) nevű szervezet nem tévesztendő össze a Victims of Communism Memorial Foundation nevű alapítvánnyal. Az utóbbi valóban létező szervezet. Igazgatótanácsában olyan közismert személyiségek vettek részt, mint Jelena Bonner, Vjacseszlav Hornovil és Lech Wałesa. Az amerikai kongresszus törvényben támogatta az alapítvány célkitűzéseit (Public Law, 103-199. o.). A törvény indítványozói: Jesse Helms, Dana Rohrbacher és Tom Lantos.
A két alapítványnak semmi köze egymáshoz. Nem világos, hogy a névválasztás véletlen egybeesés-e, vagy célzatos dezinformáció Lovasék részéről. Nem tudni, hogy az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért elszámolt-e nyilvánosan a bevételeivel és kiadásaival. Az sem világos, hogy az alapítvány a Lovasnak folyósított apanázs legitimálásán kívül milyen érdemi tevékenységet végzett Magyarországon.
A bíró Lovas nyilatkozatát elégtelennek találja. Megállapítja, hogy ismételten szembeszegült a jogerős bírósági határozatokkal, a tartásdíj fizetését megtagadja, és az érvényes bírósági idézésnek nem tesz eleget. Mindezek alapján elítéli őt a bíróság megsértése miatt (contempt of court) és elfogatóparancsot ad ki ellene (bench warrant). Az elfogatóparancs megadja Lovas személyleírását: fehér bőrű, 45 éves, 193 cm magas, súlya 103 kg, társadalombiztosítási száma 565-63-9191, haja fekete, szeme barna, különleges ismertetőjele nincs, lakcíme azonos M. Cs. lakcímével.
1991 augusztusában Lovas felesége újra a bírósághoz fordul. Az egy évvel korábbi válóperes határozat mindkét gyereket Monique-nak ítélte. Ugyanakkor előírta, hogy Monique köteles Lovassal konzultálni a gyerekek iskoláztatásával kapcsolatos kérdésekről, és Lovas engedélyéhez kötötte a gyerekek külföldi útjait.
Lovas felesége eskü alatt tett nyilatkozatában előadja, hogy Lovas minden kapcsolatot megszakított a családjával, gyerektartást nem fizet. Mikor 1990 márciusában gyereklátogatóban járt, akkor feleségét "felpofozta a gyerekek szeme láttára, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli vagy meggyilkoltatja egy éven belül". Az esetről rendőri jegyzőkönyv is készült.
Lovas felesége erre az esetre hivatkozva kérelmezi, hogy a jövőbeni gyereklátogatások színhelyeként a bíróság jelölje ki a legközelebbi rendőrkapitányság épületét, továbbá adja vissza az anyának a gyerekek útlevelét (amit előzőleg Lovas kérésére letétbe helyeztek Lovas ügyvédjénél).
A tárgyaláson Lovas ügyvédjével képviselteti magát. A bíróság Monique-nak ad igazat, érvényteleníti a gyerekek utazási tilalmát, visszaadja az anyának a gyerekek útlevelét, továbbá előírja, hogy amennyiben Lovas találkozni kíván a gyermekeivel, köteles egy héttel a tervezett családi találkozó előtt értesíteni a gyermekek anyját. A határozat elrendeli, hogy, Monique és a kislányok testi épségét garantálandó, a további családi találkozókat a West Angeles körzeti rendőrkapitányság épületében kell megtartani.
A látogató, aki a paksaméta végére érve kilép a bíróság betonépületéből a kaliforniai ragyogó, balzsamos napsütésbe, és a hídon át újra Chinatown felé veszi az útját, szédül egy kicsit. Elnézegeti a kézen fogva sétáló ifjú párokat, az ebédjüket majszoló építőmunkásokat, a tömött szatyorral siető ősz hajú kínai asszonyokat, a tai-chi nevű lassított tornába merült kínai öregurakat a park fái alatt, és a betonlépcsőkön gördeszkázó gyerekeket, akik szemmel láthatólag kerülik az iskolát ezen a ragyogó tavaszi napon. Betér az első útba eső kínai vendéglőbe, a rossz szájízt eloszlatandó rendel egy szecsuáni hot and sour levest kung pao csirkével, Tsingtao sört kortyol hozzá, és eltűnődik a látottakon.
Nehéz logikai fogódzót találni ebben a kusza tényhalmazban. Csupa megválaszolatlan kérdés. Mi az igazság a kutyaharapási ügyben? Tényleg baleset történt? Vagy a szétmarcangolt kétéves kislány is az exfeleség elleni pszichológiai hadviselés egyik felvonása volt? Vagy lehet, hogy a kutyaügy pszichológiai hadviselésként indult, de végül túllőtt a célon?
Mi a helyzet a "százezer dolláros" műgyűjteménnyel? Valóban létező műgyűjteményről van szó, vagy Lovas ezúttal is konfabulál? Ha a százezer dolláros gyűjtemény tényleg létezett, akkor miért nem várt Lovas még néhány hétig, miért utazott el hanyatt-homlok Kaliforniából, veszni hagyva az értékes műgyűjteményt az Encyclopedia Britannicával és a három pár síléccel együtt? Miért volt olyan sürgős az elutazás? Az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért ügyei nem tűrtek halasztást? Vagy a vesztésre álló perek és a kaliforniai igazságszolgáltatás közismert szigora is belejátszhatott a döntésbe? Lovas ügyvédje tudott Lovas hirtelen elutazásáról? Mikor értesült róla? Az elutazást megelőzően vagy csak utólag? Miért helyeztette át magát Lovas Münchenből Washingtonba 1990 januárjában? Politikai okokból, a SZER müncheni szerkesztőségével támadt vitái miatt, vagy inkább a tartásdíj alól próbált kibújni? Az iratokból nem olvasható ki egyértelmű válasz.
Lovas István közírói pályája hazatérése után indult, a kilencvenes években. 1989 és 1991 között, amikor ezek az iratok születtek, Lovas nevét kevesen ismerték Magyarországon. A kaliforniai iratcsomó csak néhány szétszórt mozaikkockával gazdagítja Lovas jellemrajzát. Hogy az iratokból összeálló kép - a kóros konfabulációs hajlam, a gátlástalan verbális és fizikai erőszak, az empátia teljes hiánya, a féktelen rosszhiszeműség és patológiás bosszúvágy - mennyiben vetíti előre Lovas későbbi közéleti szerepét, ezt a világhálón olvasható iratok alapján döntse el az olvasó.
(Berkeley, California)
