Üdv Topictársak!

Csatlakozva Vilardhoz és Kocsihoz:

Gázló 130 - 2002

Péntek este értem Veszprémbe, már elég későn ahhoz, hogy ne induljak el átmozgatni, pedig egy könnyű 15-20 kilométer jót tett volna. Annál is inkább, mert a héten cseréltettem olajat a teleszkópomban, és ettől megváltozott a mozgása, a HHH körüli, gyakran járt útvonalamon 30 kilométeren többször is igen közel kerültem egy hatalmas eséshez. (Végül a Gázlón ez nem okozott semmilyen gondot.)

Este 11 körül kezdtem gondosan összekészíteni a másnapi felszerelést. Enni- és innivaló, cipő, sisak, szemüveg, szerszámok, mez, mez…, MEZ…, MEZ??? És a nadrág… ??? No, szóval ezek otthon maradtak. Gyorsan elrohantunk a helyi, éjfélig nyitva tartó tecsóba, hátha találunk valami többé-kevésbé megfelelő ruhát. Nem találtunk. (Csak a menyasszonyomnak egy futónadrágot. Alig néztek hülyének. Éjjel fél 12-kor berontunk az üzletbe, majd boldogan távozunk egy futónadrággal…) Végül azt találtam ki, hogy reggel 7-kor odamegyek a rajthoz abban bízva, hogy a rendezők jól ismerik a helyi kerékpárboltosokat, és talán rá tudják beszélni valamelyiküket, hogy kora reggel adjanak nekem egy garnitúra ruhát.

Nagyjából így is alakult, a rajtban először Lola Rennt-tel és Annával találkoztam, előbbinek eszébe jutott, hogy a Kuszi kerékpárboltban dolgozik egy tájfutó ismerősünk. Őt csöngettem fel negyed nyolckor, és megígérte, hogy fél kilencre bemegy a boltba. Így is lett, bár mivel a tulajdonos éppen akkor végzett a felmosással, a bolt előtt próbáltam fel az új ruhát, ami - mint később kiderült - talán még kényelmesebb is az eddig használtnál. Ezúton is szeretném megköszönni Matrinak, (Vajda Zsolt) hogy a kedvemért fél órával korábban nyitott!

Így aztán elég mozgalmas éjszaka és reggel után, alig néhány perccel 9 előtt sikerült elrajtolnom. Abban bíztam, hogy majdcsak akad társaságom, de nem így lett. Folyamatosan értem utol az előttem indulókat, Márkón Tarival és Kocsival találkoztam, váltottunk néhány szót, aztán pörgettem tovább… A 3. ellenőrzőpont előtti hosszú, hullámzó réten már kezdtem remélni, hogy lesz társam, mert valaki elkezdte nyomni utánam, de sajnos ő is hamar elmaradt. A 4. pont utáni szakaszon, amely az egész táv egyik legszebb része, értem utol Orbyt, aki volt olyan kedves, és 2-3 kilométeren keresztül "húzott" és biztatott.

Hamarosan elértem a hosszú fölfelét (7,5 km, 450 m szint) a Kőris-hegyre, ami jobban ment, semmint hittem volna. Néhány durvább szakasztól, összesen talán 3-400 métertől eltekintve középtányéron tekertem fel, az egész emelkedőt kb. fél óra alatt gyűrtem le. Aki erre készül, annak elmondom, hogy az első 2 és utolsó 1,5 kilométer a kemény benne, a közepe aránylag humánus. Ezután jó hosszú gurulások következtek Vinye felé, közben fél szemmel az órát néztem, mert a pályacsúcs, 5 óra 50 perc felénél 65 kilométernél tartottam. Ez elég biztató volt, hiszen magam mögött tudtam már az útvonal legkeményebb emelkedőjét. Az egyik elágazásban elbizonytalanodtam, megálltam térképet nézni, vissza is tekertem jó 100 métert, de végül szerencsére jó felé mentem, és nem vesztettem többet 1-2 percnél.

Vinyén evés-ivás, eddigre fogyott el a magammal vitt 1,2 liter folyadék, keverhettem a PowerBar italt. A gázlók akár csalódást is okozhattak volna, hiszen az első három teljesen kiszáradt, de most jobban örültem, hogy nem kellett a vizes köveken annyit csúszkálni. A "Gázló kör" vége felé, a Kisszépalmapuszta előtti emelkedőn kezdtem érezni először fáradtságot. Felmerült bennem, hogy inkább teljesítménytúrázni kéne, nem versenyezni. 90 kilométernél jártam, és tudtam hogy hosszú lefelé következik Bakonybélig, reméltem hogy tudok egy kicsit regenerálódni. A következő ponton találkoztam Annával, Kocsival és Tarival, váltottunk néhány szót, aztán Annával együtt indultunk tovább, de sajnos csak pár száz métert mentünk együtt. Itt még 95 percem volt hogy hat órán belül beérjek, és 85 perc a pályacsúcshoz.

A következő emelkedőn kezdődtek a bajok. Bő 100 kilométer volt már a lábamban, komolyan fáradtam. A meredekebb részeken gyakran kapcsoltam kistányérra, ivás ürügyén kétszer is megálltam pihenni néhány másodpercet. Megfogadtam, hogy ezentúl csak teljesítménytúra, semmi verseny! Emlékeztem, hogy ennek az emelkedőnek a közepén is van egy kis lejtős szakasz, de azt nem tudtam, hogy utána még mennyi van hátra. Érzésre nagyon sok volt… Megfogadtam, hogy ezentúl csak laza tekerések, közben nézelődés, beszélgetés, vendéglők tesztelése... Végre aztán gurulni lehetett Hárskút felé, de már az enyhébb emelkedőkön is küzdenem kellett. Itt kezdtem szörnyen gyanakodni a szélre is, mintha nem arról fújna, amerről kéne. Az utolsó ellenőrzőpont után, a hadiúton ez a gyanú sajnos beigazolódott. Tavaly nagyszerű hátszélben negyvennel lehetett itt vitorlázni, most viszont az egyébként elég ritka északkeleti szél félig szemből jött. Itt döntöttem úgy, hogy a pályacsúcs megdöntésére már nem hajtok, a 6 órán belüli idő viszont úgyis meglesz, jöhet egy kis kieresztés. Közben azért többször is megfogadtam, hogy ezentúl csak laza tekerések, közben nézelődés, beszélgetés, gyakori megállásokkal gyönyörködés a tájban, kocsmák és vendéglők tesztelése...

Végül 5 óra 53 perces bruttó idővel értem célba, a nettó idő 5:31, az erre vetített átlagsebesség 24,4 km/óra, a maximális sebesség 64 km/óra lett. Jó hogy nem hajtottam a pályacsúcsra, mert azt a tavalyi csúcstartó most 5:38-ra javította. Egy órát pihentem-ettem-ittam a célban, mire végre nem ugrott görcsbe a lábam amikor megpróbáltam felállni. Hm…, szóval jó volt! :)