Annyi jót hallottam a Gázló TT-rôl, hogy idén mindenképpen ki akartam próbálni.
A hajnali vonatozásra való tekintettel korán lefeküdtem ... majd arra ébredtem, hogy verejtékben úszom. Láz! :-( Pár hete szintén a Bakonyba készültem, akkor azt elmosta a vihar, most meg ez. Csak azért sem hagyom, hogy ez kifogjon rajtam! "Reggeliztem" 2 Rubophent és legurultam a Délibe.
A vonat bringáskocsija szépen megtelt, de csak hárman mentünk a Gázlóra. Tari, egy srác, aki eddig csak olvasgatta a topikot, de már többszörös Gázló teljesítô és én. Késôbb felszálltak Akitloszék is, de nem a bringásvagonba. Velük csak Veszprémben találkoztunk. Együtt tekertünk el a starthelyre, ahol már várt minket a többi topikos induló és persze a rendezôk. Végre személyesen is megismerhettem a MTB listáról már jól ismert Sokhegyi Zsoltot, a TT fôrendezôjét.
Fél kilenckor indult együtt a topikos különítmény. Alapvetôen 3 csoport volt: a Vilard vezette KT2.0G130, Tari túravezetésével a KT2.0G90 és a kicsit késôbb, de annál nagyobb lendülettel indult Zmac, aki ha jól tudom sikeresen megdöntötte a G130 pályarekordját. (Vele elôször Herenden találkoztunk, amikor elrobogott mellettünk. Annyi ideje azért volt, hogy bemutatkozzunk.)
Veszprémet egy városnézô kanyargással hagytuk el. Nem azért mert eltévedtünk, hanem azért mert direkt így szerepel a kiírásban. Nekem tetszett. A Laczkó-forrás után szántóföld szélén haladtunk és szinte azonnal jött a következô ellenôrzôpont, a Márkói malom hídja. Ezután Cserhátra emlékeztetô dombocskák, majd a bándi temetô aminek a nyomós kútjánál tankoltunk. A 8-as úton át, majd Herend, Bakonybélig az utolsó civilizált hely. Itt feltöltöttük a csokikészleteinket, gyorsan ittunk egy kis sört és nekivágtunk a sokak által szörnyű látványként emlegetett aszfaltos emelkedönek. Itt derült ki, hogy milyen jó ha az ember elolvassa a korábbi élménybeszámolókat, mert lelkileg felkészülhet minden rosszra. Nekem jól sikerült a felkészülés mert egyre csak vártam azt a durva emelkedôt, de nem jött. Illetve dehogynem, éppen azon tekertünk, csak egyáltalán nem volt akkora szívás, mint amilyennek képzeltem. :-) Itt elôztünk meg egy lányt és késôbb a párját, akikkel ezután többnyire együtt mentünk. Nomad von kimondhatatlannevű és R0fike is a Fodor tanya felé vezetô füves hullámvasúton csatlakozott hozzánk. Az ellenôrzôponton megszabadultam a pontôrnek hozott "Bükki Túrák" füzettôl, ami legalább 10g-mal ;-)nehezitette a hátizsákomat. Egybôl megtáltosodtam, csak úgy száguldott a bicaj, de ez lehet, hogy mégsem annak köszönhetô, hogy megszabadultam a balaszttól, hanem a szép kis füves DH szakasznak. :-)
A száguldás végén értük utol a TT legfiatalabb indulóját, egy 8 éves kissrácot, aki a papájával ment, és itt jött az itinerben dzsumbujként emlegetett szakasz is. Az eleje tekerhetô volt, csak az utolsó 20-30 méteren kellett tolni, mert a favágóknak hála eltűnt az út. Learaszoltunk valami patakmederbe, ahol ismét megtaláltuk az utat. Rövid, enyhe emelkedô után kiértünk egy aszfaltútra, ami emlékeim szerint lejtett. Itt vettem észre, hogy a mai túrán fogja a magasságmérôm átlépni az idei 50km szintet, de ekkor még nem tudtam, hogy milyen jó helyen. A királykapui 4. EP-nál szép nagy társaság gyűlt össze. Kicsit kajáltunk és már mentünk is tovább. Nekem ez a szakasz tetszett a legjobban. Kacskaringós hullámzás kilométereken át. Ha legközelebb erre járok biztosan nem semislickkel jövök, mert itt kedvem lett volna néhol jobban megereszteni bicajt, csak hát a ezekkel a gumikkal ... (1-2 kanyarban láttam pánikszerű, az erdőben végződő fékezések nyomait ;-) )
Odvaskôpusztánál ágazott el a G130 és a G90 útvonla. Bakonybélig olyasmi aszfaltúton tekertünk ami Baden környékére emlékeztetett. A faluban már messzirôl látszott, hogy melyik kocsma az EP, mert ott pihiztek a bicajosok. Itt mi is leragadtunk. Evés, ivás ... megint ivás ... elsörözgettünk itt kb 1 órát ;-) ... Nomadék már nézni sem bírták, igy ôk korábban elindultak, mondván, hogy majd az emelkedôn úgy is utolérjük ôket. Itt futott be Zmac is, frissen, üdén, futólépés a kocsmába pecsételni, vízért a kúthoz, és hussssss ... Mosolygott, látszott rajta, hogy meglesz neki a G130 6 órán belül. Bejött a kissrác is az apjával és miközben mi az árnyékban sörözgettünk "jó" meleg lett.
Most következett az utolsó jelentôs hosszú emelkedô. Eleinte enyhén föl és árnyékban emelkedtünk, majd eltünt minden árnyék, az út meredekebbé vált ráadásul a murva is elég mély és laza volt. Itt többször is kikapart a hatsókerekem, de szerencsére nem kellett leszállni. Ezen az emelkedôn fordult át a szintmérôm az 50000 határon, amit egy nagy üvöltéssel adtam Tari tudtára. Ô javasolta, hogy vigyünk magunkkal egy-egy doboz sört, hogy legyen majd mivel megünnepelni :-), de csak emiatt nem álltunk meg. Én a mászás végén vettem elô a sörömet, ô már csak a célban.
A csúcson, miközben iszogattam ismét felbukkant a kissrác. Szegényt többször láttam tolni, mint tekerni, de azért jól bírta. Szerintem egy méretben hozzá illô vázzal 1-2 év múlva már végig fogja tekerni.
Lefelé volt egy pont ahol picit elbizonytalanodtunk, asszem többen el is tévedtek itt, de nekünk sikerült a jó utat kiválasztani, amit az éppen akkor odaérô motoros (a 4. pontôr) is megerôsített. Ismét egy nagy zúzás következett Hárskútig, majd egy kis emelkedô után egy még ennél is nagyobb. Itt szoktak a TT résztvevői sebességrekordokat döntögetni. Én nem értem el a hetvenet sem, de azt hiszem sikerült megdönteni a "száguldás közben elkövetett leggyorsabb fotózás" rekordját :-)
A hadiút bejáratánál ismét pecsételés (megkaptuk a GAZLO "O" betűjét is), majd hullámvasút. Itt is meg-megálltam fotózni és ezen a szakaszon értek minket utol Vilardék. Sajnos a kissrác lemaradt. Egyébként sem fért már bele a szintidejébe, de miután mi elrobogtunk ök el is tévedtek, így legalább fél órával késôbb értek be, mint amire számítottam. De amikor beértek akkor nagyon nagy tapsot kapott.

Nem véletlenül mondott mindenki jót a Gázló TT-rôl. Én is csak dícsérni tudom a szervezôket. Az idôjárás is tökéletes volt és a társaság is jó. Az elején nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet kicsit lázasan belevágni, de annyira tetszett a túra útvonala, hogy ez közben szinte fel sem tűnt. (A pulzusom egy tizessel a szokásos fölött ketyegett, azért csak "szinte".) Tarinak külön köszönet a túravezetésért, Vilardnak és R0fikének pedig a hazautazásért.

Képek