Abraka Dabra Creative Commons License 2002.04.02 0 0 1665
A gond ott van a magyar választási rendszerrel, hogy hiába van egyéni képviselőd, lényegében nem működik a közvetett képiselet rendszere. Az adott körzetben megválasztott képviselő -kevés kivételtől eltekintve- nem az adott terület érdekeit képviseli, nem értük lobbizik, hanem egy pártfrakció része, és aszerint viselkedik. A képviseleted ott sem nyílvánul meg, hogy a szavazáskor nem a választók többségének óhaja szerint szavaz (amit pl egy fogadóórán felmérhetne legalább néhány fontosabb kérdésben), hanem a pártfegyelem szerint.
Íly módon lényegében nincs is szükség rájuk. Ha viszont csak a listás rendszer maradna, akkor előfordulhatnának patthelyzetek (pl. a maihoz hasonló kiélezett versenyben), és növelni kellene az önkormányzati szuverenitást. (Ez utóbbi egyébként is hasznosabb lenne, ha több beleszólásuk lenne a pénzek kiosztásában, az emberek is jobban látnák mire mennek az adóforintok.)
Egyszóval -egyéni érdekképviselet szempontjából- szinte mindegy kire szavazol. Ráadásul a többség (ahogy a fentiek miatt én is- de hogy kire, az maradjon meg az én titkomnak) a pártszimpátia alapján fog szavazni, és nem az számít mit tud a jelölt, hanem melyik párt indítja.
Tökéletesen igazatok van, ha olyanokat vártok el egy képviselőjelölttől, amit leírtatok, de sajnos ezeket a rendszer hibái miatt (sem) fogják teljesíteni.
bocs, ha hosszú voltam.
Előzmény: Törölt nick (1664)