Szóval még az olaszok VB-esélyeit is féltenéd, ha Pisonttal kéne szembekerülniük a védőiteknek? :-)
Akkor tényleg fellélegezhetsz (sajnos).

nb1.hu:
---
A nap interjúja

Halmai Gábor

– Halló, szia Gábor…

– Szia, bocs, hívjál úgy fél óra múlva, mert alig hallok valamit. Itt vagyunk a repülőtéren, és őrület van…

Így kezdődött a beszélgetésünk Halmai Gáborral, majd azonnal meg is szakadt a vonal – mint később kiderül, a Hapoel Tel-Aviv magyar középpályását, a csütörtöki, AC Parma elleni UEFA-kupa nyolcaddöntő egyik hősét (a másikat Pisont Istvánnak hívják) egész egyszerűen magával ragadta a tömeg. De ez nem meglepő. Így volt ez bő egy hónappal ezelőtt, a Hapoel Tel-Aviv Chelsea elleni londoni meccsét követően, majd így volt három hete, a Lokomotív Moszkva elleni továbbjutást követően, miért éppen most, a Parma legyőzése után lett volna másként.
Úgy egy óra múltán újra cseng a telefon.

– Most már nyugalom van, itthon vagyok. A repülőtéren egyszerűen lehetetlen lett volna beszélni, mert nem is tudom megmondani, mennyien jöttek ki elénk, és bizony félelmetes érzés bekerülni egy olyan tömegbe, amelyben mindenki meg akar ölelni, mindenki hozzád beszél, mindenki a válladat veregeti. S én még szerencsésnek mondhatom magam, mert Osterccel egy kocsin sikerült kikerülnünk a tömeg nagy részét. Pisont Pistára viszont vagy fél órát kellett várni.

– A meccset szerencsére sokan látták itthon a Sport1 jóvoltából, és a lefújás utáni nyilatkozatodat is sokan hallhatták. Arról azonban itthon nagyon kevesen tudnak, hogy mi történt a meccs után.

– Egy pillanatra had ragadjak le a tévénél. Az izraeliek alig akarták elhinni, hogy a meccsünket egy magyar adó élőben közvetíti, nekem és Pisont Pistának pedig nagyon megható volt ez a figyelmesség. Amikor a meccs után nyilatkoztam a tévének, akkor még csak én voltam bent az öltözőben, a többiek a pályán ünnepeltek. Tusolás közben már mindenki egy emberként énekelte a csapat indulóit.

– Te is?

– Persze, sok itteni dalt már megtanultam. A pályán egyébként az elnökünk, Raffael Agiz a méregdrága öltönyében a hasán csúszott velünk, ez csak egy jelzés, hogy mennyire együtt van most mindenki. Aztán visszamentünk a szállodába, ahol a családtagokkal ünnepeltünk egy kicsit. Eljött a meccsre a bátyám és a szüleim is, velük jó fél éve nem találkoztam. De sajnos hamar le kellett feküdni, mert hajnalban indultunk haza. Az itteni fogadtatásról már volt elképzelésünk, hiszen a korábbi továbbjutások alkalmával is hasonlóképpen vártak minket. A pilóta most a leszállás előtt bemondta, hogy négyezer ember van a Ben Gurionon. A leszállás után egy nagy hangárba vittek minket, itt volt a protokolfogadás, ide csak a kiváltságosok jöhettek. A sportminiszter mondott beszédet, kiemelve, hogy sporttörténelmi győzelmet arattunk, izraeli csapat ugyanis soha nem ért el ekkora sikert. A tömeg a repülőtér kijáratánál várta a csapatot. Kis táblák jelezték, hogy jobbra kell mennünk, mi azonban Osterccel balra indultunk, mert tudtuk, hogy csak így menekülhetünk meg.

– Milyen volt a meccs visszhangja Olaszországban?

– Azt hiszem, reális. Korábban a Chelsea, majd a Moszkva edzője is azt nyilatkozta a továbbjutásunk után, hogy nem meglepetés számára a sikerünk, hiszen a Hapoel ma erős csapat, és roppant taktikusan játszik. Az olasz edző is erről beszélt a mai újságokban.

– Tényleg, a Hapoelról lerítt a fegyelmezettség, és bizony a helyzetek alapján nem lett volna meglepő, ha több góllal nyertek. Főleg a második félidőben volt feltűnő a fölényetek, amikor rendre lekontráztátok a Parmát.

– A kontrajáték fekszik leginkább nekünk, mert vannak gyors játékosaink, akik nem csak mozgásban, hanem gondolkodásban is gyorsak. Amúgy pedig tényleg fontos eleme a csapatjátékunknak a taktikai fegyelem. Minden egyes edzésen van taktikai gyakorlás, és bizony néha már borzasztóan unjuk, de ilyen meccsek után kiderül, hogy megéri a sok gyakorlás.

– Nem titok, hogy Gellei Imre szövetségi kapitány szeretne visszacsábítani a válogatottba. Van esély arra, hogy hagyod magad meggyőzni?

– Gellei Imre tényleg sokszor hív fel telefonon. De továbbra is azt mondom, hogy amikor lemondtam a válogatottságot, akkor nem indulatból döntöttem, az egy megalapozott, önmagam számára érvekkel alátámasztott döntés volt. Nálunk minden nagy selejtezősorozat előtt óriási a bizakodás, aztán az első meccs után, ami nem sikerül jól, azonnal átcsap a tömeghangulat gyűlölködésbe, pocskondiázásba. Tudom, nehéz örökség a miénk, hiszen még nagyon sokan élnek azok közül, akik látták élőben játszani az Aranycsapatot, vagy akár Albertékat, s akár tetszik, akár nem, az olyan mérce, amit Magyarországon sokáig nem lehet átugrani. Más lenne a helyzet, ha reálisan beszélnének az emberek az esélyekről, és megtanulnánk örülni a kisebb sikereknek is. Másként ugyanis megkeseredünk, nem csak mi, játékosok, hanem a szurkolók is.

– Izraelben azonban most nyilván nem lehet találni egyetlen szomorú szurkolót sem.

– Az biztos. Szombat délután lesz edzésünk, biztosan nagyon sokan lesznek a lelátón, a hétfő esti bajnokinkon pedig garantált a teltház.

– Az UEFA-kupa következő fordulójában egy másik olasz sztárcsapat, a Milan lesz az ellenfeletek. Gondolom, már nem ijesztőek számotokra a nagy nevek.

– Nézd, azért azt nem mondom, hogy ötven-ötven százalék az esélyünk a továbbjutásra, hiszen azért a Milan jobb csapat, mint a Parma, amelyik, és ezt is el kell mondani, fásultan, rosszul játszott ellenünk. De az elmúlt hetekben kiderült számunkra, hogy nincsenek lehetetlenek, és büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Meg aztán sokat beszélgettünk az elmúlt napokban a helyzetünkről. Sokunk számára ez talán soha vissza nem térő esély arra, hogy megmutassuk magunkat a világnak, és ez nagy erőt ad. Jó, hogy a Milan ellen otthon kezdünk, ez eddig bejött. És az az igazság, hogy ugyan reálisan látom a csapatunk erejét és esélyeit, de az utóbbi meccseink tapasztalataiból kiindulva hinni kezdtem a csodában.
(s. j.)
---

Szerintem elég jól látja a válogatott helyzetét ő is.