Igen, biztosan sokszor nagyon fáj, ha a focistát felrúgják, de hányszor látni, hogy ott készül meghalni, aztán a lassításból fehéren-feketén kiderül, hogy hozzá sem értek. Ez a hokiban nincs. Ezzel szemben volt olyan hokis ismerősöm, aki úgy járt edzésre, és meccsre, hogy el volt törve a keze, de eltitkolta, mert különben nem emgedték volna játszani. Focistában nem túl valószínű eset.
Perzse, nem akaorm azt mondani, hogy a hokisták szentek, egyáltalán nem azok. De elmesélnék egy megtörtént esetet, ami jól mutatja, hogy kicsit más srófra működnek, mint a percenként fetrengő focisták. Kedves régi barátom (első osztályú hokibíró volt) mesélte még aktív korában:
Háta mögül hallotta azt a félreismerhetetlen hangot, amikor valakinek a lábára jüó nagyot rásóznak a bottal. A "szenvedő fél" felüvöltött, és ő mire megfordult, azt látta, hogy a háta mögött levő két játékos közül az egyik bemos egy nagyot a másiknak. Tiszta volt a kép számára: ez egyik bottal ütött, a másik egy pofonnal vett elégtételt, mindkettőt párosan ki is állította. A bűntetöpadra korcsolyázás közben a "lábonütött" odakorizott mellé, és csöndesen közölte vele, hogy "Te hülye, az elsőt is én ADTAM!".

Szép dolog? Nem. Sportszerű? Nem. Nekem valahogy mégis sokkal jobban elmegy (mert vagány, és mert egyenes), mint az oktalanul fetrengő focista, aki akkor is felháborodottan reklamál, amikor az egész világ számára egyértelmű, hogy nincs igaza.

Bocs, ha hosszú voltam