Következésképpen , mivel a valódi szimbólumoknak a maga nemében tökéletesnek kell lennie, azt mondhatjuk, hogy a testi szerelem szimbolizmusábal élve, csak a teljes és "abszolút" szerelem - mint amilyen ez - méltó ateljesen arra, hogy a lélek és Szellem közti primordiális kapcsolatot jelképezze; s nyilvánvaló, hogy Shakespeare nem másra, mint erre a szerelemre gondolt, amikor felvázolta például Romeo és Júlia, Othello és Desdemona, Antonius és Kleopatra alakját. Az Othellóban, akárcsak a másik két darabban, érezteti velünk, hogy van valami kozmikus és egyetemes a szerelmesek közti hatalmas, kölcsönös vonzásban; és gondolatban gyorsan azonosulunk Othellóval, amikor az utolsó jelenetben felesége halálával kapcsolatban így szól:
Csak azt várom, hogy megvakul a nap
S a hold is, és a rémült földgolyó
Valami változásra tátja torkát.