PULI BARAT: Ez az "anbifio" nem takar semmi extrát ömnagában, egy erős, jó vízállóképességű tokról van szó. A tok alja viszont nem sárgaréz, hanem PVD bevonatú. Amúgy a tok alja mindig, minden körülmények között antiallergén kell, hogy legyen, azért az általában acél, vagy arany. Aranyozott előfordul, de mivel itt elég nagy a koptató hatás, ezért hamar megkopik az aranyozás, és a réz hátlaptól utána lehet, hogy bőrkiütést kapsz. A PVD meg manapság erőltetett "varázsbevonat". Tulajdonképpen egyfajta vákuumtechnológiás festés ez is, erősen kopás, és elég jó karcállóságú. De nem véletlen, hogy minőségi órán ilyen nincs, örökké ugyanis ez sem tart, és ha már megsérült, akkor ezt felújítani lehetetlen. Egy aranyozott, krómozott tokot legalább fel lehet újítani!

TE_O: Épp arra utaltam, hogy Harrison nem "hasból" feltaláló, hanem igenis tudós ember volt, de nehéz Breguet-tel összehasonlítani, mert épp az ő generációja teremtette meg azt a tudásbázist, amelyen Breguet és kortársai már látványos eredményeket tudtak produkálni. A tény: Harrison hozta létre az első használható hajókronométert, majd az első kis, zsebóra méretű hajókronométert, és ezzel bebizonyította, hogy a feladat megoldható. Érdekességképpen megemlíteném, hogy Harrison volt az is, aki rájött, hogy a koncentrikusan lélegző hajszálrugó a megfelelő véggörbével valósítható meg. De egyszerűen nem áltak még rendelkezésére azok a matematikai módszerek, amellyel a helyes véggörbét megszerkeszthette volna. Sőt, ezek még Breguet-nek sem voltak adottak, ő is tulajdonképpen kikísérletezte az első, valóban jó véggörbét. A véggörbék számításának komplex matematikai módszerét és a teljes véggörbetáblázatot egy Phillips nevű matematikus csak 1860 körül, 40 évvel Breguet, és majd 100 évvel Harrison halála után dolgozta ki! Az én szememben ezen kor fizikusai, nagy órásai semmiben nem maradnak el Einstein v. Poincaré, M. Curie mögött, ugyanúgy a semmiből kellett komplett tudományágakat megalkotniuk!

HAYLOFT EZEKIEL: Bocs, hogy belekotyogok, de kis kiigazítást kell tennem. A fegyverlakatok közül a legelső a kanócos volt, ez egy égő kanócot tartó kart billentett egy kétkarú emelővel a gyújtóserpenyőhöz. A következő megoldás viszont éppen a keréklakatos puska volt. Itt egy forgó, recés peremű acélkerékhez nyomott piritdarab szolgáltatta szikraeső gyújtott. A kereket azonban nem tekercsrugóval forgatták, hanem egy egyszerű, egyenes (pontosabban villás) rugólappal, amely egy, az acélkerék tengelyére feltekert láncot (ennek miniatürizálásával hozták létre az órákban a kiegyenlítő csiga láncát), igénytelen megoldásoknál erős ínhúrt rántott meg. Nagyon bonyolult és drága volt az akkori technikai felszereltség mellett, és épp őt váltotta le a kovás lakat, amely kerék nélkül működött. Itt a kakas lecsapott a gyújtóserpenyő acél fedelére,és ez csiholt szikrát. Sokkal egyszerűbb megoldás volt, mint a keréklakatos, ezért sokkal olcsóbban lehetett gyártani, ezért terjedt el. A keréklakatos és kanócos megoldás ezért is volt mindvégig párhuzamosan használatban, hiszen a hadseregek olcsó "tömegfegyvereihez" a dörzskerekes lakat túl drága volt. Tekercsrugót pedig a korabeli fegyverekben soha nem használtak, nem volt elég nagy a nyomatékuk, és nagy volt a törésveszély. Időrendben a dolog valahogy így nézett ki:
Kézi gyújtás égő taplóval, kanóccal: 1400-as évek végéig.
Kanócos lakatok: 1500 körültől az 1700-as évek második feléig volt használatban.
Dörzskerekes lakat: 1530-tól az 1600-as évekig.
Smanyolkovás (kezdetleges) lakat: 1550 körültől az 1600-as évekig.
Francia kovás ("A" kovás puska) lakat: 1635-től a XX. századig.
(Lehet, hogy a téma látszólag nem illik a topicba, de tekintve, hogy sok órás puskaműves is volt - és viszont, hiszen a korabeli fimommechanikának csupán ez a két alkalmazási területe létezett, így tulajdonképpen indokolt erről is beszélni.)

ORAGYUJTEMENY