Hm. Én nem tudom, milyen az egészséges féltékenység. Az van bennem is, hogy féltem elveszíteni a páromat. Félek attól is, hogy ha lesz valaki más az életében, akkor majd nem törödik velem, vagy nem annyit, amennyire szükségem volna. De amikor megtudtam, hogy megcsalt, de úgy, hogy én semmit észre se vettem belöle (ö mondta el késöbb egy hosszas lelkizés alatt), nem dölt össze bennem a világ. És ö azt meséli, hogy abban az idöben pont, hogy nagyon is jó volt a kapcsolatunk, mert én boldognak láttam öt, az is volt, és boldogságában jobban szeretett engem is, és kedvesebb, türelmesebb volt hozzám. És tényleg emléxem, hogy voltak ilyen jó idöszakaink, csak én akkor nem tudtam az okát. De hiszem, hogy ha tudom, akkor se lett volna gond, ha közben azt látom, hogy mennyivel jobb hozzám. És akkor ezzel talán válaszoltam is arra, hogy lehet-e fenntartani párhuzamosan két olyan kapcsolatot, hogy abban egyik fél se sérüljön. Mert elmondása szerint az a nö is férjnél volt, és esze ágában se volt felrúgni a meglévö kapcsolatát.
De úgy általában én is észrevettem magamon, hogy azok az emberek, akik szeretnek és viszont szeretik öket, nem csak boldogok, hanem ki is sugározzák a környezetükre ezt a boldogságot. És szerintem a szeretet csodálatos dolog, és nagy hiba, hogy egy olyan civilizációs találmány, mint a monogámia miatt korlátozzuk ezt a képességünket. Én nem hiszek abban, hogy minél több embert szeretek, annál kevesebb szeretetem jut egy embernek. Legfeljebb id?m és energiám, de tán még az se, mert ilyenkor szárnyakat kap az ember. A szeretet nem véges mennyiségü egy emberben, hanem annyiszor sokszorozódik meg, ahány emberre vonatkozik. Én úgy érzem, hogy nekem van akkora szívem, hogy elférjenek benne többen is. És én nem gondolom azt, hogy a pároméban csak és kizárólag én kell, hogy legyek. Amíg megkapok töle mindent (elsösorban érzelmi dolgokat), amikre szükségem van töle, addig nem bántanak az esetleges külön útjai (már ha nem viszi túlzásba, de ezt még bövebben kifejtem majd szürkemedvének).