Corpus Sancti

"Tisztítsd meg uram szívemet és lelkemet…"

Tömör falak, vaskos oszlopok, gyertyák, tömjén, a felajánlás előtti csendes áhítat. Díszes oltár, kereszt, pompázó papi ruha és a szentély két oldalán sorfalat álló 12 ministráns, fehér, combközépig érő felsőrészben és fekete, bokáig érő alsórészben.
Az egyik ministráns, Miklós elgondolkodva bambult maga elé és érezte, hogy a tömjén tömény szagától lassan elbódul, megfájdul a feje.
"Mi a fenének vagyok én itt?" – kérdezte magától. Körülnézett társain és az egyiken megállt a tekintete. "Na persze, hát ezért…" Megint feltámadt benne az iszonyú lekiismeret furdalás. Ott állt a szentélyben, 16 éves volt és tudta, hogy azért őrizte meg a templomi szolgálat rutinját, mert így egy órán keresztül bámulhatja Pistit, a haverját. Közben általában elragadja a képzelete a mise monoton révületében és olyan tisztátalan, édes gondolatok, képek rohanják meg, hogy már attól félt, egyszer rászakad a szent mennyezet.

A mellette álló könyökét a bordái közé vágta, ez húzta vissza a valóságba. Pillanatokon belül visszatért a rutinba és az oltár egyik oldalához lépett, letérdelt és megragadta a kis párnán nyugvó csenettyűt. A koreográfiának megfelelően a szentély túloldalán álló István ugyanígy tett az oltár másik oldalán. Ilyenkor a két szegletben térdelő ministránsnak teljes összhangban, egyszerre kell cselekednie. A két fiú egymással szemben térdelt és tekintetük a másikat figyelte. Közben az oltárnál zajló jelképes metamorfózist kísérő, több ezerszer hallott liturgikus szöveget figyelték. A megfelelő pillanatban a két ministráns óvatosan megemelte a csengettyűt a párnácskáról, vigyázva, nehogy idő előtt megszólaljon, majd egy bólintásra háromszor egyszerre megcsendítették az eszközt. Ezek után várva a következő alkalmat, csak térdeltek és egymásra figyeltek. Pisti rámosolygott a szemben térdelő Miklósra, mire őt elöntötte a forróság.

A liturgia után Miklós zaklatottan öltözködött a sekrestyében, miközben lopva oda-oda pillantott a cipőjét húzó Pistire. Tekintete végigszántott megfeszülő combján, a domborodó fenéken és az előre dőlő, arányos felsőtesten végigfutó csigolyákon. A sekrestyében ilyenkor elég nagy zűrzavar, ezért István igyekezett kijutni a kis helység fojtogató szorításából. Igyekezett nem Miklósra nézni, miközben elment mellette és végigsimította annak hátát. Mire Miklós hátranézett ő már eltűnt.

Szerda este Miklós elvállalta azt a nemes feladatot, hogy a plébánia által megrendelt virágokat kicseréli az egész templomban. Szívesen kezdett hozzá, megnyugtatta az üres, visszhangos tér, amelyek felerősítették gondolatait, miközben mechanikusan tevékenykedett az oltárokon lévő vázák körül. Ahogy szokta ilyenkor, tovább vívódott magában. Próbálta értelmezni a pár hónapja felszínre tört újfajta vágyait – amelyek meglepő módon Istvánra összpontosultak és egyáltalán nem illettek ebbe az ősidők konzervált leheletét őrző közegbe. Úgy érezte tehetetlen a testi vágyakozás ellen, ami szinte egyfolytában ott zakatolt az agyában, amelyben a kamaszkor szédítő hormonadagját szállító véranyag lüktetett. Teljesen belefeledkezett a liliomok rendezgetésébe, amikor egy vázával a kezében hirtelen Istvánba ütközött az üres templom közepén. A váza kicsúszott a kezéből és iszonyú, visszhangos robajjal robbant szét a márványon, vizet, üvegcserepet és virágokat lökve szerte-szét. A két fiú csak állt egymással szemben - tekintetük a másik szemébe fúródva, miközben a vaskos falak ide-oda dobálták a térben a csörömpölés felhangjait.

"Bocsánat, hogy rád ijesztettem…". Miklós nem válaszolt, csak letérdelt és elkezdte összeszedni a roncsokat. Pisti szintén letérdelt segíteni. Most ismét egymással szemben térdeltek, csak ezúttal pár centiméter választotta el őket. Mindketten szigorúan a földre szegezett tekintettel kapkodták össze a cserepeket. "Hozom a partvist…"-kezdte Pisti, amikor hirtelen vékony ívben vér spriccelt az orra elé a márványra. "Hát ez nem igaz! A rohadt életbe!"-szisszent fel Miklós. A földön egy recés üvegcserép pörgött, a szegélye véres volt. "Várj, gyere velem a sekrestyébe, kimossuk a sebet!" István ekkor megfogta Miklós kezét, akit áramütésként ért az érintés, amely gyengéd és törődő volt. Kézenfogva vezette el István a sebesültet a sekrestyéből nyíló vizesblokkba. Ott alaposan kimosták a tenyér külső élén vágott sebet, miközben egyfolytában valahogy egymáshoz értek. A jelenet bensőssége teljesen magával ragadta a két fiút. Egy tükrös szekrényben még ragtapaszt is találtak. Utána feltakarították a roncsokat.

"Azért jöttem, mert fel kell próbálnom az új szerelésemet, mivel az előzőt kinőttem. Elvileg ide van készítve a szekrénybe…." -kezdte István. "Rendben, én meg megyek vissza, van még pár üres váza." -így Miklós és visszhangos léptekkel visszatért a főhajó padsorai közé.

"Egy kis segítségre lenne szükségem-gem-gem-gem-gem!" Hallatszott a sekrestyéből kibukfencező visszhang. Miklós remegő kézzel az utolsó csokor liliomot is behelyezte a vázába és bizonytalan léptekkel elindult. "Nem tudom hátul bekötni ezt a rohadt szoknyát, segíts már légyszives." - kérte Pisti zavart, remegő hangon. Megfordult, Miklós pedig mögé lépett és elkapta a két hátsó kantárt. Pisti lépett egyet hátra és finoman összesimultak. A fekete alsórész lehullott lábáról a földre. Egyszerre hajoltak le érte. Amikor István szembefordult társával, megállt az idő egy pár másodpercre, amíg a két vészesen közeli arc között robbanásig gyülemlett a feszültség. Szemek, nedvesen csillogó ajkak, dermesztő csend a félhomályban.

Utána lódult egyet körülöttük a szoba, ahogy egymásnak estek, zavartan, remegve, de iszonyú intenzitással csókolták egymást. Pisti hanyatt dőlt és Miklós vadul rányomult, miközben a földön kapálózó lábak odébb rúgták a földre hullott fekete szövetet. Párzó mozgást imitálva dörgölőztek egymáshoz a hideg kövön, miközben vadul falták a másik nyelvét. Pillanatok alatt megmerevedett a nadrág mögött két egymásnak feszülő hímtag. Pisti kapálózó lábával felrúgott egy széket, amiről óriási csattanással a földre esett az aranyozott füstölő és szagos hamuval árasztotta el a levegőt. Miklós felhúzta Pisti testén a combig érő fehér, keményített felsőrészt és az alatta lévő pólót és visszhangos lihegések közepette belenyúlt az alatta vonagló fiú alsójába. hangosan felnyögött és ez arra buzdította Miklóst, hogy lerántsa róla a nadrágot. Misi felült és remegő kézzel, de határozott mozdulattal elkezdte kigombolni Miki nadrágját és elővette a nedvesen meredező faszt. Egymással szemben ülve elkezdték verni egymásnak, közben csendben lihegve egymás szemébe néztek. Mindenről elfeledkeztek, ami körülöttük volt.

Kivágódott a vizesblokk ajtaja és szinte beborult a két fiú. Pisti a hideg csempének nyomta Miklóst, miközben vadul smároltak. Már csak a zokni volt mindkettejükön. A sarokban, kis zuhanytálcában temérdek virág volt beáztatva. „Már olyan rég kívánlak…!” – lihegte Pisti Miklós szájába. Miklós erre megfordította a helyzetet és Istvánt nyomta neki a falnak, miközben vadul verték egymás farkát. „Most végre…” – de már nem tudta folytatni. Szorosan összedörgölőztek, miközben egymás fenekét markolászták. A nyelvek végigszántották az arcot, a nyakat, a fület, és a mellbimbókat. Lehengeredtek a földre és vadul tekeregtek egymást falva, míg végül oldalt fekve 69-es pózban elkezdték vadul szopni egymást. Mindkettejük feneke ide-oda vonaglott, a gyönyörű hátukon rítustáncot jártak az izmok. Mohón szopták a másik robbanásig duzzadt farkát, vadul cuppogtak, a nyáluk a földre csorgott. Egyre inkább fokozták az iramot, már-már baszták egymás száját.

Egyszerre élveztek el, mohón nyelték a másik spermáját. Mozdulatlanná dermedtek. Felültek, és egymásra néztek. Miki szája szélén egy spermafonal indult el, ami végigcsorgott a nyakán, majd megállt. Egy percig csendben ültek egymással szemben a vizesblokk kövén. Majd István odahajolt Miklóshoz és végignyalta a nyakától az ajkakig érő ondófonalat, majd nyelvével az ajkak közé hatolva elkezdtek őrölni a csúszós, olajos nedvvel a szájukban. Ekkor meghallották a kongó lépteket, amelyek a kis fürdőszoba felé vezettek.

A kilincs lassan elfordult és László atya lépett be. Elégedett volt, mert friss virágok illata töltötte be a templomot. Dudorászott magában. Megmosta a kezét és kiment.

Egy fél perc múlva négy pár vizes zokni toccsant a csempézett padlón. A két mezítelen fiú mászott ki az elfüggönyzött zuhanytálca mögül. Kilopóztak a sekrestyébe és felkapták magukra a ruhájukat.

"Akartok gyónni?"- kérdezte László atya, aki karba font kézzel állt egy ideje a sekrestyét és a szentélyt elválasztó ajtóban.

Amennyiben van rá igény és a vélemények erre ösztönöznek, folytatása következik.