(Asszem tudok káromkodni vmilyen délszláv nyelven egy nagyon csúnyát, de most inkább nem teszem. Inkább bocsánatotokért esedezve még egyszer:)

Aki már unja, annak javaslom a PgDn-t vagy Up? :-)

Szerencsére szombat reggel nem kellett tesztelnem a Déliben, valóban sokan állnak-e sorban jegyért, az viszont bejött, hogy érdemes idoben kiérni, mert népszeru lesz a bringaszállító kocsi. Szerencsére szuknek bizonyult, az, hogy ilyen sokan szeretnek bringázni, boven kárpótolt azért, hogy kicsit nyomorognunk kellett. Az meg külön büszkeséggel töltött el, hogy nagy részünk topikos volt! :-) Az utolsó három fogas egyikére fellógattam a gépet, de még Kelenföldön is csak gyultünk, csak gyultünk, aztán már csak a bringák közti szuk helyen kuporogtunk, a mezei utasok meg inkább visszafordultak az ajtóból az akadálypálya láttán.

Veszprém felé érve nagyra nyílt az arcom, bevállaltam mindenféle felvezetéseket, ebbol azt sikerült is megvalósítani, hogy eltaláltunk az indulóhelyre. Ott elrettentettük az egyszeri bringásokat nagy sokaságunkkal és frissen mosva sárgálló mezeinkkel, büszke voltam magunkra! :-) Aztán elindultunk volna, és mindenki engem kívánt a sor elejére, ha már egyszer Aztán egészen jól vitorláztunk az elso gondolkodóba ejto pontig, aztán No, aztán nem kívánom senkinek azt a sok perzselo tekintetet, amit a hátamban éreztem, mikor már a
veszprémi vár minden oldalát láttuk. :-)

Azért az ep. meglett, a hefit is soraiban tudó négyeshez kapcsolódva értük el és robogtunk át rajta gyors pecsételés után ( a topik ereje megmutatkozott az egyik pontos kijelentésében: "-Végre megjött az a tömeg, akikre számítottunk!"!!!), aztán tovább vonatoztunk a földeken, egyszer csak elértük Bándot, itt ismét közismerten jótét szívem áldozata lettem! Egészen odáig felvezetésel mentünk, azaz egy helyi srác ment elol, nem is kellett a térképet használni, de egyszer csak vett egy jobbost, én meg - megszánván a leszakadókat - utána eredtem azoknak, akik mögöttünk nem kanyarodtak be, hanem tovább robogtak. Néhány embert visszaráncigáltam a keresztezodésig, de többen ügyet sem vetettek veszett kapálózásomra, és továbtekertek, erre én persze bevágam a durcit, úgy kell nektek :-) Persze gyorsan megtudtam, hol is fordult vissza BigZ! Leszegett fejjel kanyarogtam be Herendre, a már többek által megénekelt emelkedon meg inkább beletapostam, nehogy még egyszer az életben vki megpróbáljon az én segítségemre szorítkozni! :-)

A zavaros forrást meg sem néztem, korábbi túrák tapasztalataiból okulva elég jól elláttam magam indulás elott folyadékkal, ezzel nem is volt gond, viszont az elozo napokban lefolytatott elég rendszertelen táplálkozás megbosszulta magát, surun kellett a fehér porra szorítkoznom, de sokszor csak késon szopogattam el néhány tablettát, ugráltak is rendesen a már jól ismert karikák a szemem elott! A forrás utáni, "halálosnak" titulált füves lejton orült száguldást mutattam be, megrészegített a tudat, hogy produkálhatom magam :-) A következo erdei szakaszon vakrepülés napszemüvegben, annyira nem láttam semmit, hogy még azon az orült letörésen is le mertem menni, csak utána bámultam bután többekkel egyetemben, mert nem találtuk a jelzést. Persze kiderült, csak az erdőtől nem láttuk a fát.

Király-kapui ep.-nál csapódtam egy ötösfogathoz, együtt szlalomoztunk lefelé, de volt, ahol nekik több adrenalin szorult a gatyájukba, így néha közelebbről, néha távolabbról szívtam azt a kevés port, amit felvertek. Kőris-hegy alján barátságos nyíl és egy szám fogadott minket: 7,7 km! Az elejével még nem is volt gond, egy lazább részen még meg is mertem jegyezni, hogy de jó, a nagyján már túlvagyunk (ugyanis ne sok magaslatot láttam már magunk körül, de erre egy technikailag jobban felkészült sporttárs (GPS?) figyelmeztetett, még majd' 400 m szint áll előttünk. Anyám! Lehet, ha ezt nem mondja, akkor megmarad a kitartásom, és akár az életem árán is felmegyek egyben, csak hogy elmondhassam magamról, de így még az időközben megelőzött kisiskolás csapat lelkes és valóban jóleső buzdítása sem segített (úgy látom, ez az élmény többeknek megvolt! :-) ), meg kellett állnom tápolni, becsúszott egy kis Izo Tóni, cerbona, szőlőcukor - ahogy megjött a hatása, mindjárt repültem is. Nemhiába figyelmeztetett mindig édesapám a helyes táplálkozás alapelemére: fiam, enni kell! A hegytetőn mini Tour-hősnek éreztem magam… :-) Folyadék utolsó része itt fogyott el, feloldozást nyert benne egy tasak, még a DM-ről megmaradt ásványutánpótlás-por.

Vinyéig csak le, le, le, le… más nem is maradt meg, oly jó volt. Illetve az, hogy az egyik kanyar után egy nagy üvöltés, "Vigyázz!!", majd az elől menő srác jó két métert ugratott a levegőben, nekünk már csak arra volt időnk, hogy az út majd' teljes szélességét elfoglaló "negatív fekvőrendőrt" jobbról-balról kicentizzük.

Vinyén a többséggel szembehelyezkedve a jobb oldali büfét választottam, ott ugyan csak melegszendvics képviselte a választékot, de legalább nem kellett rá hosszú tízperceket várni… ellenben jó drága volt! :-) Pecsételés, vízkészlet upgrade-elése, topiktagok szemrevétele a Pokolban, és mivel abban a háromperces intervallumban, mikor én rászántam maga, senki nem akart indulni, egyedül iramodtam a névadó gázlóknak. Lelkiekben már felkészültem cipelésre, anyázásra, arra, hogy elátkozom a pillanatot, mikor mégsem gyűrtem be a gumicsizmát a mez zsebeibe, ehelyett csak hűsítő alvázmosást kaptam, és a 2.1-es varacskosdisznó-gumik azon kevés előnyét, hogy mindenhol simán kimásztam.

Borzavár után sokadszor találkoztam egy mosonmagyaróvári sráccal, aki folyamatosan pumpált, elmondása szerint aznap akkor már negyedszer, ezek közül háromhoz ragasztás is párosult. Az arcát látva szavak nélkül is hihető volt, hogy az ötszázadik lökésnél már nagyon utálhatta Dunlop urat. Míg Porvánál egy kicsit rajzolgattunk sárgával az út porára és a mező virágaira, utolért vilard és népi zenekara (húzós hangszeren játszik Akitlosz N….., nagy(nagyonnagy hátizsáknak látszó)bőgőn kísér nd). Ha ők nincsenek, nem tudom, mikor jövök rá, hogy a szervezők nem megtéveszteni akartak minket az ellentétes irányba mutató nyilakkal, hanem azokat kellett volna figyelni, mikor kb. 1 órával azelőtt ugyanott lefelé száguldoztunk! :-) (A "Nagy Sebhely Az Úton Keresztbé"-t ismételten érintettük, na, legkésőbb azért itt elkezdtem volna gyanút fogni!)

A bakonybéli lejtőn csak egy fiatos akart kötözködni velünk, mi még udvariasan kikerültük Akitlosz N…..val, de az utánunk jövők valószínűleg .arrá zúzták. :-) A kocsma előtt még meglepődve észrevettem a zsebeim mélyén lapuló utolsó banánt, jó érzékkel benyomtam, utána küldtem társaság gyanánt némi kalciumot és magnáziumot, egy csapnál fejet hűtöttem (tényleg, vhol a táv felénél egyszer csak elkezdett szorítani a bukó, ki kellett engedni teljesen a körpántot rajta - lehet, hogy a maradék ész akart kitüremkedni, hogy megnézze, ki ez az őrült aki strand helyett a biciklit nyomja?). Aztán csak fel, fel, fel, fel… Azért jó egy ilyen túrán a rajtidő vége felé indulni, mert már a térképet sem kellett elővennem, a sok keréknyomból tisztán láttam, jófelé megyek. Rohadjon meg az az emelkedő, meg a 10 km, legyűrtem egyben, nem fogott ki rajtam! :-)

A Hárskút-Márkói úton nem tudtam 57 km/h-nál többet kicsalni a gépből (igazából nem is tudom, itt szedtem-e össze), 2.1-es gumik, ugye… :-) Hadiút sosem akart véget érni, bár elismerem, igazán giccses látványt nyújthattunk, ahogy a lemenő nap sárgás fényébe porzunk tova, árnyékunk hosszan vetül a kietlen pusztán, a gumik lágyan surrognak, csak a versenyzők ütemes légzése hallatszik, selymes hajunkba belekap a lágy szellő és lobogtatja hosszan… állj, állj, állj, felvétel leáll, rendező oldalra broáááf…

Nem mondom, hogy nagyon elkészültem az erőmmel, de Veszprém látványának ennyire még nem örültem, pedig nézem eleget buszból már (főiskola). Kis segítséggel jutottam be a városba (a sok ilyen-olyan körgyűrű kicsit zavaró momentum volt), az uccsó emelkedőt pedig izomból, pataporc, Ember és eszpee bíztatásától kísérve gyűrtem le. A célban már jólesett a csoki, pedig addigra már nagyon elegem volt az édesekből, igazából egy jó nagy szelet grillezett húsra vágytam, aminek az illata még Hárskúton csapott meg. Az álomból persze csak egy hot-dog lett, de azt már Emberékkel fogyasztottam egy büfiben. Időközben az is kiderült, hogy tényleg van egy közvetlen gyorsvonat 20:25-kor Bp-re, ezen még összeverődtünk hárman BigZ-vel és Hegyimenővel, kicsit sósmogyoróztunk, meg inkább nagyokat hallgattunk és vizsgáltuk a szemhéjunkat belülről. Kelenföldön BigZ-t ledobtuk, aztán A Déliből ki merre látott, elmentünk haza.

Itthon még fény derült aznapi utolsó balfaszságomra: azért terjesztettem azt a rémhírt, hogy a 16 óra akárhányas vonat az utolsó közvetlen járat Bp-re, mert (és most figyeljetek! :-) ): _elfelejtettem_lapozni_előző_este_a_menetrendben!!! :-) "Róbert, jobb, ha elmész most aludni!" - beszéltem meg magammal, és eleget is tettem a felszólításnak több mint 12 órán keresztül.

Táv: 137 km
Tiszta idő: kb. 7 óra (sajnos menet közben, a 2. ep. után véletlenül nulláztam)
Piszkos idő: 8 óra 45 perc (már megint sokat pihentem, pedig azt hittem, kordában tartom magam :-( )
Átlag: 19,8 km/h (nullázás után)
Max. seb.: 57 km/h

Energiafelhasználás: reggelire 2 szelet kenyér margarinnal, mézzel, napközben 3 banán, 5 Cerbona, 1 Cornexi, 1 l Powerrade, 1 kicsi palack Isostar, 1 tasak Xenofit, kalcium, magnézium és "Haas Bang!" energy-drink pezsgőtabletták.

fish