Szóval mit gondoltok... Mert én már eltévedtem teljesen...

Úgy méri le, hogy fontos-e számomra, hogy képes vagyok-e eléggé féltékenykedni? Sőt el is várja? Ez beteges. A féltékenység hiánya szerintem nem igénytelenség, hanem maximális bizalom, odaadás és TUDÁS. Ha van elég önbizalmam, nem féltékenykedem, mert a féltékenység önpusztító. Aki féltékeny, az önző is egyúttal. Én pedig szeretem anynira, hogy őszintén tudjak örülni az ő boldogságának, még akkor is, ha az nem az én ágyamban talált rá. De ettől én nem érzem magam kevesebbnek. MÉRT AKKORA BAJ AZ, HOGY NORMÁLIS VAGYOK??? VAGY NEM VAGYOK AZ? DE ÉN AZT ÉRZEM, AZ VAGYOK.

Úgy érzem… igen, normálisabb vagyok, mint ő. Szerelmes vagyok, most is távol van, mert nyilas és utazgat, de nem azon töröm az agyam egész nap, hogy de vajon ő kivel mit, hanem elfoglalom magam, és örülök annak, hogy ő most szép helyen van, új emberekkel, új hatások érik, és él. De őt az tenné boldoggá, ha neurotikus sírórohamokat kapnék, gyomoridegem lenne, vádaskodnék, paraszt lennék vele a telefonban, mert megőrülnék a féltékenységtől? Az eszem megáll...

Rengeteg értelmetlen elvárása van. Irracionális.
Azt akarja, legyek én is olyan beteg, mint ő. Ha ő szenved a saját bizonytalanságától, szenvedjek én is.

Igénytelennek tart, ha nem vagyok féltékeny. Jesszusom. Más azt hiszem örülne nekem. Más összecsapná a tenyerét, ha ilyen nője lehetne, mint én.

Hova jutottam már megint? Édes Istenem? Soha nem lesz elég a próbákból? Soha nem leszek egy hullámhosszon senkivel?

Magunk alatt vágja a fát.
Valami miatt kettőnk ellen kezdett munkálkodni. A kapcsolatunk terroristája ő. TERRORISTA. Igen.
Valami hibádzik ebben a dologban. Valami nagyon nem stimmel.

A számba adja az ő saját szavait, hogy aztán megtámadhasson olyasmiért, amit én nem is mondtam… Ez a házasság dolog is vazze… HelyettÜNK ő dönt egyedül. Ráadásul hülyeségeket.