kaanga Creative Commons License 2001.07.20 0 0 47
450 millió a külföldi Napóleonra - 420 az összes magyar játékfilmre
2001. július 20., péntek, 15.39
450 millió forinttal támogatja a magyar állam azt a négyrészes tévéfilmet, mely - Napóleon címmel - több ország koprodukciójában készül. A szuperprodukció, melyben Gérard Depardieu - a film egyik producere - mellett szerepel John Malkovich is, összköltségvetése 11-12 milliárd forint. A magyar hozzájárulás - 450 millió forint - több, mint 2001-ben az összes pénz, amit magyar játékfilmekre lehet fordítani.
Magyarországon hat héten keresztül forgatják a Napóleonról szóló filmet, mely francia, olasz, német, spanyol, kanadai, angol, amerikai, magyar koprodukcióban készül. Magyarországon szeptember 3. és október 10. között forgatnak majd, ekkor a napi 300 fős stáb mellett 15 ezer statiszta is részt vesz a film készítésében. A négyrészes tévéfilm összköltsége 11-12 milliárd forintnak megfelelő összeg, ennek csak a töredéke az a 450 millió forint, mellyel a magyar állam járul hozzá a filmhez. A magyar játékfilmeseknek viszont nagyon sok pénz a 450 millió forint, ugyanis 2001-ben az összes állami támogatás a játékfilmekre 420 millió forint.
A nemzetközi koprodukcióban készülő tévéfilmnek több producere is van, többek között Gérard Depardieu és Szőts András, aki a film executive producere. A magyar részvételt a Mafilm Rt. és Szőts András budapesti cége, az ASP (André Szőts Productions) képviseli. A magyar államtól kapott 450 millió forint a Mafilmhez kerül, és ebből fedezik az általuk elvégzett munkákat. A Mafilm részt vesz a díszletépítésben, a pirotechnikai és látványtechnikai segítségnyújtásban. Az állami pénz 90 százaléka el is fogy, a 10 százalékot pedig a Mafilm szeretné megtartani - mondta az [origo]-nak a Mafilm Rt. vezetője, Háber Ferenc.
A magyar filmek támogatására szánt állami pénzt a magyar Mozgókép Közalapítvány osztja szét. Alapításától kezdve minden évben 1 milliárd 100 millió forinttal gazdálkodik, ebből játékfilmre idén összesen 420 millió jut. Tehát a Napóleon-filmre többet költ a magyar állam, mint az összes magyar játékfilmre egy év alatt. A magyar minisztériumi vezetőket személyesen Gérard Depardieu győzte meg arról, hogy jó befektetés a Napóleon-film a magyar államnak. "Nem volt nehéz meggyőzni őket"- mondta Szőts András az [origo]-nak. Gérard Depardieu már a tévéfilm előkészületeinél lobbizott azért, hogy Magyarországot is vonják be a film készítésébe - Csehország helyett - , mivel már forgatott itt, és szeretett volna visszatérni ide. Januárban egy napot Budapesten töltött, és Szőts Andrással együtt felkereste Rockenbauer Zoltán kultuszminisztert, Várhegyi Attila politikai államtitkárt, Fodor Lajost, a Magyar Honvédség parancsnokát, Szabó János honvédelmi minisztert és Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnököt is. A honvédségtől háttérsegítséget és katonákat kértek a filmhez, ugyanis a tévéfilm összes csatajelenetét magyar helyszínen forgatják.
Magyarországon a tapolcai medencében, a Szigetközben és a fertődi kastélyban lesz forgatás. Magyar helyszínen veszik fel Austerlitz és Waterloo véres csatáit, a film miatt felépítenek, majd lerombolnak két hidat. A film rendezője kanadai: Yves Simoneau, Napóleont pedig a francia Christian Clavier alakítja. Gérard Depardieu Joseph Fouché rendőrminisztert játssza. Rajtuk kívül szerepet kap még a filmben Isabella Rossellini és John Malkovich is.
[origo]