B200
Akkor az utolsónak célba érkezőt megilleti az utolsó B200 beszámoló. Röviden.
Elvittek Almádiba. Találkoztam néhány topikossal.
Elindult a mezőny, mentem a topikos csapattal együtt, míg rájöttem, hogy a végén levő topikosok sz@rban lesznek, ha nem tudják az utat a déli parton, így az aligai lekanyarnál fék és bevártam a legvégét. Közben mutogattam az utat, hogy jobbra kanyar.
Nemo valószínűleg egy túlfejlett madárijesztőnek vélt (még az sem zavarta, hogy az ijesztő azt mondogatta: jobbra, jobbra...), mert ment tovább egyenesen. Befutott Robin, majd könyvmoly is, így együtt kezdtük meg a déi partot. Közben Nemo rájött, hogy valami nem stimmel és Mohácsnál visszafordult, majd utolért bennünket, így négyen lettünk.
Beugrottunk a világosi Panoráma kilátóhoz egy kicsit pihenni, tápolni és bámészkodni. Aztán tovább. Mi nem a vasútállomás felé mentünk, hanem fel az emelkedőn, ami felfoghatatlan volt a mögöttünk érkező csapatnak, és bár ordították, hogy jobbra, de mondtam, hogy helybeliként tudok jobb utat.
Gyakorlatilag teljesen szabályosan közlekedtünk a forgalomtól teljesen mentes belső utakon. Leglább lehetett nézelődni is. Most már a többiek is meg tudják erősíteni, hogy országútival is járható.
Közben néhány pihenő, de könyvmoly térde kezdett kipurcanni. Különféle hazugságokkal (már csak 10 km, ez már kibírod..., a következő falu Keszthely...) -utólag is bocs érte- sikerült tartani benne a lelket, így pont 3-ra beértünk a pecsételőkhöz.
Ott utolsóként megettem az összes maradék margarinos kenyeret. Azért megelhetősen szűkreszabott volt a kajálás. Tavaly legalább 1 Balaton szeletet is adtak. Most drágább nevezési díj ellenére nem jutott semmi. Mindegy.
Könyvmoly beszállt az autóba, mi meg tovább indultunk. Szemét módon próbáltam tempót diktálni, ami sikerült is, jól haladtunk. 7 óra után az új bicikliúton az összes repkedő állat a pofánkba jött, úgy, hogy levegőt sem lehetett venni. Ez volt a legnehezebb szakasz. De a fehérjedús tápláléknak köszönhetően (csak a szárnyakat kellett kiköpni) szépen mentünk.
Aztán csak beértünk a célba egy kis késéssel háromnegyed 8-kor (együtt akartunk beesni, de Almádiban előre mentem, hogy ha még van ott valaki várjanak már meg). Ekkor mondta gombfoci, hogy még téglát is kapunk, amire mondtam azt a csúnyát, mert nekem még volt vissza néhány km-em haza, és zokon vettem volna, ha cipekedni kell..
Persze az utolsónak járó zsíroskenyeret betömtem a fejembe, és még maradék szóda is volt.
Elköszöngettünk egymástól, feltettem a lámpáimat és elindultam haza. Nem tudom, mi lehet az oka, valószínűleg az, hogy sötétben sokkal meredekebbek az emelkedők, de az akarattyai dombra fele akkora sebességgel tudtam felküzdeni magam, mint reggel. A 71-esen haladni kész vakrepülés volt, mert a baromarcú autósok reflektorral mentek, nem törődve szegény kerekessel. Máshol meg 0 közvilágítás... Szerencsére fejből tudtam az utat, így nem pereceltem. Végül 10-re hazaértem.
A B200 196 km lett (kb még 1 km-t lehetett volna rövidíteni), az idők és a sebességek szóra sem érdemesek. A hazaúttal együtt nekem 231 km jött ki.