Helló,
a mai Népszabi cikk a Kéktúráról, topikbavágó:
***********************************************************
Zöld az erdő, kék a jelzés
Ismét népszerű a bakancsos turizmus – Akinek kedve van hozzá,
körbejárhatja az országot
Az Országos Kéktúra útvonala politikai vagy katonai
okok miatt többször is változott az elmúlt négy
évtizedben. Hossza jelenleg megközelíti az 1100
kilométert: a Vas megyei Írottkőnél kezdődik és a
Zempléni-hegységben lévő Hollóházán ér véget. A
hagyományos kéktúra időközben dél-dunántúli és
alföldi útszakasszal bővült. A kék jelzést követve ma
már az egész országot körbe lehet járni.
A Magyarországot átszelő, kék színnel jelzett turistautat a harmincas
években festették fel. Az 1938-ban megrendezett Szent István-túra az
útvonal két végpontjáról indult, a résztvevők háromhetes gyaloglás
után Dobogókőn találkoztak. A mai értelemben vett kéktúramozgalom
az ötvenes évek elején alakult ki – derül ki Thúróczy Lajos, a Magyar
Természetbarát Szövetség (MTSZ) tiszteletbeli elnökének
tanulmányából.
A vasutas-szakszervezethez tartozó Budapesti Lokomotív Sportklub
természetjáró-szakosztálya kezdetben az egyesület tagjai számára hirdette
meg a kéktúrát. A szakosztály kiadványt jelentetett meg az útvonalról, a táv
teljesítőit jelvénnyel jutalmazta. A gyorsan népszerűvé váló kezdeményezéshez
más vasutasegyesületek is csatlakoztak, majd az MTSZ vette át a szervezést.
Új jelvény és új teljesítményigazoló füzet készült. 1961-ben, tehát kereken
negyven évvel ezelőtt hivatalosan is útjára indult az Országos
Kéktúra-mozgalom.
Ahhoz, hogy valaki megszerezze a túra teljesítését bizonyító jelvényt, 1093
kilométert kell gyalogolnia. Esetleg síelnie. Minden más segédeszköz
használata tilos. A szintemelkedés összességében csaknem 26 000 méter. A
kéktúrát egyénileg vagy csoportosan, bármely irányban és bármilyen
szakaszokra bontva mindenki annyi idő alatt teszi meg, ahogy ideje és ereje
engedi.
A kéktúra teljesítéséhez a több száz ellenőrző pont – vagyis bélyegzőhely –
mindegyikét érinteni kell. Az igazoló füzetben összegyűjtött pecsétek
bizonyítják, hogy az illető valóban végigjárta-e az útvonalat.
Kéktúra-bélyegzőt a legváltozatosabb helyeken találni: kocsmában, kerítésen,
vegyesboltban, vasútállomáson, múzeumban, villanyóraszekrényben,
erdészház fészerének az oldalán, plébánián, barlangajtón. Ha netán lába kélt a
bélyegzőnek, a helyszínen készített fotó is igazolásul szolgálhat.
Átlagos menetsebességgel számolva 19000 percre, azaz több mint 13 napra
volna szükség a táv teljesítéséhez. Feltéve, hogy éjt nappallá téve, megállás
nélkül menetel az ember. Ez nyilvánvalóan képtelenség: a kéktúra általában
éveken át kitölti a szabadidőt.
A budapesti Herendi Gábor és barátnője például 1996 februárjában vágott
neki a majdnem 1100 kilométernek. A fővárostól távolabbi útszakaszok
megtételéhez többnapos túrákat szerveztek, sátorban aludtak. Két és fél év
múlva, 1998 októberében nyerték el az Országos Kéktúra-jelvényt.
Négy évtized során harmincezer kéktúrafüzet került forgalomba, bizonyítható
módon eddig 3600-an tették meg a távot.
Az útvonal többször is változott – meséli Pálmai Vencel, az MTSZ
gyalogtúra-bizottságának elnöke. A szocializmus idején nem szívesen
engedtek idegeneket az osztrák–magyar határ közelébe. A kéktúra nyugati
végpontja először Tapolcán, később Sümegen, aztán a Vas megyei Velemben
volt. A határon lévő Írottkő csak a rendszerváltás óta látogatható szabadon.
Más esetekben azért módosult az útvonal, mert katonai objektummá
nyilvánították azt a vidéket, ahol a kék jelzés haladt.
Manapság az egyre szaporodó magánterületek, de még inkább a vandálok
okoznak gondot. A törvény szerint az átjárást a magánkézben lévő erdőkben
is biztosítani kell, a szántóföldek esetében viszont nincs ilyen előírás. A
földbirtokosok jóindulatától függ, átengedik-e a túrázókat.
A tulajdonosokkal legalább lehet egyezkedni, az értelmetlen pusztítás ellen
azonban nehéz védekezni. Az elmúlt években főként a budapesti
Hármashatár-hegy környékén panaszkodtak a természetjárók: ismeretlenek
módszeresen lekaparták az újra és újra felfestett jelzéseket. Az egyik
villanyoszlopon turistáknak címzett, trágár felirat tanúsította, hogy nem
véletlenszerű vandalizmus történt. Helybéliek sátánista jelképeket viselő
fiatalokat láttak „akciózás” közben, de mire a rendőrök megérkeztek, az
elkövetőknek nyomuk veszett.
A Kádár-korszakban a nagyvállalatoknál működő szakszervezetek segítettek
abban, hogy jól láthatóak legyenek az Országos Kéktúra jelzései. A lelkes
dolgozókat munkaidőben, vállalati buszokkal szállították az erdőkbe, a
szakszervezetek festékről és ecsetről is gondoskodtak. Ma a
természetbarátok túlnyomórészt önkéntes munkában, szabad idejükben
újítják fel a jelzéseket.
Biztató fejlemény, hogy tavaly – 1990 óta első ízben – az állam tízmillió
forintos pályázatot írt ki a turistautak gondozására. Kalmár László, az MTSZ
titkára reméli, hogy a kormányzat végre felismeri az úgynevezett bakancsos
turizmusban rejlő lehetőségeket. Hiszen a lebecsült, gyalogos természetjárók
fedezik fel a nagyközönség számára azokat a világtól elzárt, gyönyörű tájakat,
amelyek idővel nevezetességekké, közkedvelt nyaralóhelyekké válhatnak.
A rendezett turistaútvonalak növelik az ország vonzerejét. Az a feltételezés
sem felel meg a valóságnak, hogy csak azok járják gyalog a vidéket, akiknek
nem telik autóra. A turisták között – bár nem ez a jellemző – jócskán
akadnak jómódú emberek. Mindenesetre az utóbbi időben néhány szállás- és
vendéglátóhely már kifejezetten a természetjárók kedvéért telepedett meg az
Országos Kéktúra mentén.
A propaganda legalább annyira fontos, mint a közvetlen anyagi támogatás. A
nyolcvanas években Rockenbauer Pál és munkatársai Másfél millió lépés
Magyarországon címmel rendkívül sikeres tévésorozatot készítettek a
kéktúráról. A bemutató után sokkal népszerűbb lett a gyalogos turizmus, mint
azelőtt.
A Magyar Természetbarát Szövetségnek akkoriban százezernél is több tagja
volt. A rendszerváltás után ez a szám előbb 35 ezerre apadt, majd lassan
ismét emelkedni kezdett. A szövetség hatszáz helyi szervezete jelenleg 44 ezer
tagot számlál. Becsülhetően tízszer ennyien vannak azok, akik nem tagjai
semmilyen egyesületnek, de többé-kevésbé rendszeresen kirándulnak.
Kalmár László és Pálmai Vencel szerint már most elmondható, hogy újra
divatba jött a természetjárás. Ha az állam úgy akarja, divatban is marad.
Az Országos Kéktúra útvonalához csatlakozva tíz éve kialakították az 565
kilométer hosszú Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát, amely Írottkőtől
Szekszárdig tart. Az idén nyáron megjelenik a Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig
vezető, 800 kilométeres Alföldi Kéktúra igazolófüzete is.
Akinek kedve van, kék jelzésen haladva körbejárhatja az országot. Az egész
nem több 2500 kilométernél.
Czene Gábor
