Mindenkinek üdvözletem, a Bécs-Budapest hőseinek külön gratulációm!!

A kezdő futók közé tartozva egypár élményemet, kissé nagyképűen fogalmazva: tapasztalatomat szeretném megosztani veletek. (Párezer sor lesz!)

Lefutottam életem első félmaratoni távját!

A felkészülési tervem ugyan kimerült a következőkben:

- túrós tészta szombat ebédre
- sonkás-sajtos-olivás-uborkás tésztasaláta vacsorára
- bajor gőzgombóc vaníliaöntettel vasárnap ebédre
- almáspite uzsonnára
- a maradék tésztasaláta vacsira
- és sok-sok gyümölcslé,

de ezzel elértem, hogy nem éheztem el a verseny alatt, illetve olyan erőben éreztem magam vasárnap estére, hogy akár egy nagyatádi Ironman-t is elvállaltam volna.
Ami a megtett futókilométereket illeti október 1-től:
- Kaiser's 8 km (ez hozta meg a kedvem)
- 9 km, 12 km a Búbánat-völgy környékén, 19 km három belesétálással, 3 km és 4 km. Ez tehát az elrettentő példa: öt futás 3 hét alatt.

Hétfőn reggel nagyon nézelődtem Budakeszin, hátha meglátom topictársaimat, de sajna nem így történt. A normális bemelegítés is elmaradt, egyrészt mert igen nagyon izgultam, másrészt meg nehezen tudtam eldönteni, pulóverben fussak vagy csak pólóban, milyen szoros legyen a cipőfűzőm stb. Végül is a kenőcs (gél) bedörzsölésére meg egypár gimnasztikára emlékeztető gyakorlatra maradt időm.
A rajtnál ott toporgott előttem Hardy Mihály, aki lassan a Spuri állandó vendégévé növi ki magát, Németh Lajos mellé felzárkózva. Persze jó, ha ismert emberekkel és a futóbolond csapattal reklámozzák a futást -megértem, hogy nem velem.:)

A rajt után még egész jól ment a kocogás, de hamar jöttek az emelkedők. Az egyik utcácska megmászásához bakancsra lett volna szükségem, nem futócipőre... Elég hamar jelentkezett a lelki holtpont: nemigen hittem úgy 3-4 km-nél, hogy végigmegyek a távon. Mellettem-előttem csupa futókörös, sportklubos mez, vagy valami márkás-spéci felszerelés, párezer kilométerrel a lábakban... De szerencsére a barátom, aki végig csak velem futott (ha már rábeszélt júliusban a futásra, kötelességének érezte mintegy a mentőangyal szerepét vállalni:)), szóval ő tartotta bennem a lelket.
10 km is eltelt, s én még mindig hegyi félmaratonon éreztem magam. Kísérőm szerint két éve nem is erre vezetett az út. Hogy ezzel vigasztalni akart-e, nem tudom. Később a lejtő (Istenhegyi út) is elég érdekes volt a sík terephez szokott lábaimnak. A Lánchídhoz közeledve már elég fáradt voltam, ehhez képest pár kilométerrel azelőtt az úton egy óriási vértócsa volt, egy bicegő futónak meg a térde állt elég furcsán, szóval biztatásban nem volt hiány. Monspart Saci lelkesítő szavai viszont tényleg erőt adtak úgy 15-16 km-nél.
Az Andrássyra ráfordulván nem akaródzott a hajrá, elég volt elérni az oly távoli Hősök terét. Természetesen a cél felé haladva egy előttem elhaladó szirénázó mentőautó adott kellő lelkierőt...
Még az elején szomorkodtam kissé, hogy csak az első 1000 befutó kap pólót: mi fog akkor emlékeztetni engem (pár sérülésen kívül) erre a versenyre? Pláne, hogy Budakeszin 1700-as rajtszámot is osztottak. De valami történhetett (biztos 1000-nél kevesebben indultak...:)), mert a célban megkaptam a ........ cég szatyorkáját, benne az áhított pólóval!:)

Az izomlázon kívül más bajom azóta sincs, tervezem a jövő tavaszi-nyári idényemet!
A felkészülés diéta elemei már jól mennek, csak a futásra kell jobban odafigyelnem.
Ugyan nem veszem célba sem a 4 perces km-eket, sem az ultramaratont, de azért nem hozok majd szégyent a futóbolondokra!

P. S.
Az időeredményem nem titkos: 1:55:52