Biztos az írásommal van a probléma. Sajnos nem vagyok aranytollú. Folytatom, maximum magamnak…

Szóval kb. 3 hete volt egy beszélgetésünk, amikor nyugodtan, higgadtan megállapítottuk, hogy már nem igazán tökéletes a kapcsolatunk, a szeretet még nagyon nagy, de a szerelem már nem a régi, és mindketten nehezen tudunk a másik felé beleadni magunkat. Ezt kicsit én provokáltam ki, de nem volt kellemes a szabadság után az a pár hét. Abban maradtunk, hogy majd meglátjuk mi lesz…
Ö úgy érzem nem tett semmit az ügy érdekében, én haloványan próbálkoztam, de kis "fasirtos semmiségeken" sikerült kicsit balhézni. Az olimpia kicsit elterelte gondolatokat más irányba.
A múlt előtti hétvégén szombaton is dolgozott, hétvégén barátokkal volt egy közepes vasárnapunk, egy semmilyen hétfőnk egy nem olyan jól induló keddünk, amikor Ő üzleti lovaglásra ment a főnökével…

A főnöke egy külföldi, nálam kicsit időseb srác, a magyart nem igazán használja, pedig már lassan 2 éve itt van. Eleinte nem igazán dolgozgattak együtt, aztán egyre többet. Volt is konfliktus a többi munkatársaival emiatt. Még Ő mondta, hogy arról beszélnek bent, hogy biztos úgyis jóban vannak. Persze én is féltékenykedtem korábban is, meg ez utána is, de Ő mindig megnyugtatott, hogy csak az új helyzet, meg a sok probléma, meg bizonyítani kell stb. … a lényeg, hogy mivel korábban sok probléma volt a hülye féltékenykedéseim miatt nem foglalkoztam különösebben a dologgal. Csak éreztem, hogy talán a munka most nagyon fontos az életében. Bár amíg régebben már kimondta, hogy talán lenne cégvezető, a munkatársaival kialakult ridegebb hangulat miatt az utóbbi időben mindig negatívan beszélt erről a lehetőségről.
Azért írtam ezt le, mert tegnap (vasárnap) este abban a lakásban aludtam én is, amelyik ideiglenes otthonunk, amíg a lakásfelújításunk van. (Ez az én volt osztálytársnőm lakása, aki éppen külföldön van.)
Már péntek este is volt egy beszélgetésünk, amiben leszögezte, hogy ezt az egészet kő keményen végig viszi, nem akar (akart) velem találkozni nem beszél arról, hogy kikkel találkozik, mit csinál. Őt sem érdekli én hogyan akarom túlélni ezt a helyzetet. Rideg volt, látszott rajta, hogy Ő is szenved, de egy pillanatnyi kétséget nem hagyott afelől, hogy tántoríthatatlan.

Szóval vasárnap este nem akartam haza menni, volt megint sok beszélgetés, meg elvonulás. Mivel nem nagyon tudott aludni (én a Szív hídjait vettem Neki fel, vagdosva ki a reklámokat), éjfél előtt lement levegőzni, meg zenét hallgatni a kocsiba. Fél óra után rácsörögtem, de nem vette fel. Egy óra múlva visszajött, aztán lefeküdt aludni. Kicsivel később én is mellé feküdtem. Azt mondta ne csináljam, de csak feküdtem, és végül tűrte. Reggel ébredés után egyből felkelt, rideg volt.
Szégyellem magam, de van egy undorító szokásom (illetve régen volt). Megnéztem a hívás listáját a mobilján. A főnökét hívta 23:45-kor. Elborult az agyam. Persze azt mondja, hogy csak nagyon jó barátok lettek az utóbbi időben, meg vele is megbeszélte a dolgokat, meg nincs semmi. Tudom, ha lenne sem vallaná be soha, de én kiakadtam. Fizikai rosszullét kapott el, elmentem zuhanyozni, zokogtam rázkódtam, nyomtam magamra a hideg vizet, utána vacogtam. Kész voltam. Még sokáig szenvedtem, aztán elment dolgozni… Én hazamentem anyukámhoz, nem tudta igazán mi van mostanában velem, elsírtam neki a sorsomat.

TUDOM, HOGY VÉGE. TUDOM, HOGY HAJTHATATLAN ÉS NEM FOG MEGINOGNI. TUDOM, HOGY NEKEM IS MAJD JÓ LESZ.
DE,
NEM AKAROM ELFOGADNI, MÉG HARCOLOK! HÁTHA...
VAGY CSAK MÁRTíRT AKAROK MAGAMBÓL CSINÁLNI.
íGY PRÓBÁLOM A SZíVEMBE VERNI A VALÓSÁGOT?

Biztos hibát követek el, de nem tudok mást tenni.
Remélem nem fog végképp megutálni és még azt az esélyt is elveszíteni (amivel még nyugtat, és én is magamat), hogy talán, egyszer, még valamikor, hátha...

Nem akarja, hogy ma éjszaka ott maradjak, de nekem most is kell őt látni, kell a beszélgetés, még ha rosszabb is lesz tőle minden.

Még úgy sincs otthon… még dolgozom, vagy valami

M?