Az is érdekes, ha az emberi szükségleteket a Maslow-piramis alapján csoportosítjuk, mert az a tapasztalat, hogy akik nem képesek arra, hogy felismerjék a Maslow-piramis legmagasabb szintjén lévő szükségleteiket, azok szívesen válnak követőivé azoknak, akik képesek erre, és tesznek is az így felismert legmagasabb szintű szükségleteiknek a kielégítéséért (a céljuk eléréséért). Így válnak az utóbbiak vezetővé, és az előbbiek a követőikké; és minél többen tudnak azonosulni a vezető céljaival, annál többen válnak a vezető követőivé. Ez utóbbi esetben az okozhat problémát, hogy a követők úgy azonosulnak a számukra szimpatikus célokkal, hogy azok nem tökéletesen illeszkednek az ő szükségleteikhez, aminek következtében egy idő után úgy érezhetik, hogy valami hiányzik az életükből, és ez a hiányérzet megzavarja a lelki életüket.

Amikor egy vezetőnek a céljaival azonosul valaki (és a követőjévé válik), akkor ezt azzal szokták szemléltetni, hogy a vezetőjének a cipőjében jár; és láttam már olyan előadót, aki nagyon viccesen mutatta be azt, hogy milyen az, amikor valaki másnak a cipőjében akar járni. Ehhez az egyébként nagyon jó szemléltetéshez csak annyit tennék hozzá, hogy más embernek a célja ritkábban illik valakire, mint más embernek a cipője.