"Nincs olyan, hogy „nyelvtanilag jelölt segédhang”. Elvárható lenne, hogy aki nyelvészeti kérdésekben megnyilvánul, legalább a középiskolás szinten tisztában van a nyelvészeti fogalmakkal."

 

Őstörténeti topikba válaszom UvL-nek

------------------

 

Gyere át a másik topikba, ha olyan nagy legény vagy. Mert válaszaimat érdemben itt az elvtársaid csak módjával engedik kifejteni.

 

A sértegetéseiden túl neked sincsenek érvid?

 

Az első latin betűs magyar nyelvemlékek („Feheruuaru rea meneh hodu utu…”) első próbálkozások a folyamatos írásra, kétséges magyar anyanyelvű jegyzők által. A szóvégi -u hangok nem csupán lekopott -a-k, hanem írásban jelölt, funkcionális segédhangok, amelyek előlegezték a szóalak derivációs lehetőségeit.

 

A „lekopás magyarázata” logikailag nem állja meg a helyét, mert:

1. Nem valószínű, hogy egyszerre kopott volna le az összes -a vég, főleg amikor a magyarban a toldalékolás és deriváció minden szóalaknál működik.

2. Ha a -u csupán lekopás lenne, akkor nem illeszkedhetne zökkenőmentesen a képző- és ragrendszerbe, hiszen ezek a -u végű alakok derivációra képes formák.

3. A toldalékolási és képzőrendszer következetessége arra utal, hogy a szóvégi -u inkább funkcionális, előlegező elem, ami a deriváció lehetőségét is jelzi, nem véletlen hang.

Másképp: a magyar derivációs rendszer belső logikája és univerzalitása nem engedi meg, hogy a -u csupán „történeti véletlen” legyen. Ez erősebb érv az írásban jelölt segédhang elmélet mellett.

 

A többi pontoddal sem leszek adós! Most ennyi időm volt részletekbe menni.