Pathmaster
2025.08.14
|
|
-1 0
2586
|
A legegyszerűbb esetben két deutérium atom összegeként jön létre egy hélium atom. Ez a folyamat az elemi részecskék szintjén így néz ki:
1p+1p=2p
1n+1n=2n
1e+1e=2e
Mindegyik esetben már azelőtt megvalósult az 1+1=2 matematikai művelet, hogy azt az ember felismerte volna; és amely elvonatkoztatással kapcsolatban helyesen írta Elminster Aumar a #2584 számú hozzászólásában, hogy szellemi építmény, és nem a világnak a része. Tehát az emberiség a fejlődése során eljutott arra a felismerésre, hogy a természeti folyamatok leírhatóak a matematikával; de a természeti folyamatok ezt megelőzően is leírhatóak voltak a matematikával, csak még nem volt olyan ember, aki erre képes lett volna. Sőt, ahogyan Elminster Aumar a #2584 számú hozzászólásában írta: nem minden kitalált matematikai konstrukciónak van a világban reprezentációja. Vagyis a létező világ csak a lehetséges matematikai konstrukciók egy részét reprezentálja, ami röviden úgy fogalmazható meg, hogy az igazságnak csak részhalmaza a valóság. Végül hagy idézzek József Attila Thomas Mann üdvözlése című verséből egy részletet:
Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. |
Előzmény: Zellem Estelen (2585)
|
|