Bagoly egy néhány napra eluazott külföldi rokonaihoz Pitlákiába. Abban egyeztek meg a rokonokkal, hogy visszafelé meg ők jönnek Bagollyal vissza egy kis nyaralásra. Ha már ott volt, hát szakmai kíváncsiságból utána akart nézni helyi gazdasági lehetőségeknek, hátha akad valami, amivel segíthet a szegény rokonoknak.

Mivel nem nagyon bírta a pitlák nyelvet, hát magával vitte egyik rokonát is. Jó szokásához híven először a gazdasági és adótörvényeket akarta átnézni. Elballagtak hát a helyi gazdasági kamarához, hogy ott érdeklődjenek. Legnagyobb meglepetésére a kapuban őt a hagyományos pitlák vendégszeretettel fogadták, azonnal gyaloghintóba ültették, kávéval, szivarral, konyakkal kínálták, és diszkréten megjegyezték, hogy bármelyik titkárnő a rendelkezésérére áll, vagy ha úgy tetszik neki, akkor a bármelyik hintóhordó fiú. Ugyanakkor rokonát elvitték egy külön helyiségbe, ahol levetkőztették, megmotozták, mert egy ilyen fontos hivatalban első a biztonság.

Az első sokk után Bagoly gyanakodva pislogott a rokonára, hogy nem valami kuplerájba hozta-e, de ennek ellentmondani látszott a hatalmas könyvtárszoba. Ekkor érte a második sokk. Szeretett volna kérni egy adótörvényt, mire a búgó hangú könyvtárosnő közölte, hogy ez mind az. Bagoly akkor azt kérte, hogy akkor a külföldiekre vonatkozó befeketési szabályokat, és adókedvezményekről kaphasson valamit. Ekkor érte a harmadik sokk. Egy alig fél bélyegnyi papírlapot kapott, amin az állt, hogy a befektetését az állam garantálja, még akár támogatja is, adókedvezményt 5 vagy tíz évre kaphat, 50-100%-os mértékűt.

Nna, gondolta itt sem megyek sokra, hát elindult kifelé. Persze kifelé is ugyanaz várt a rokonára, most azért, hogy nehogy ellopjon valamit a fontos hivatalból, ő meg kapott egy karikás ostort ajándékba, ami a pitlák demokrácia legfontosabb vívmányainak a jelképe.

Mivel kissé összezavarodott, úgy gondolta, hogy sétálnak egyet a belvárosban, és legalább kiszellőzteti a fejét, mert erősen megfájdult a pitlák tisztviselőket körüllengő tömjénszagtól.

A szegény rokon erre azonnal lekapta a cipőjét, Bagoly meg rémülten hüledezett, hogy biztosan nem ismer egy helyi népszokást. De nem. A pitlák mufurcok kitalálták, hogy a pitlák polgároknak járdakoptatási illetéket kell fizetni, ha cipőben, magáncélból használják a pitlák állam tulajdonát képező járdát. Bár ahogy Bagoly nézte a legjobb indulattal sem volt közlekedésre alkalmasnak nevezhető a kérdéses útszakasz, teli volt gödrökkel, szeméttel, és ami a legrosszabb: kutyagumival.

Mindegy –gondolta, majd beülünk valami étterembe és megebédelünk.

dP