Valahol ott hagytam abba a közelmúltban, hogy álomra hajtottuk fejünket Cserepes-kőn. Most, verejtékező homlokunkat törölgetve talán elhinni is nehéz, hogy térdig, sőt térd fölé érő szűz hóban indultunk tovább reggel Jávorkút felé. A 2 km/órás sebességet továbbra sem tudtuk túllépni. Pedig tényleg igyekeztünk... Keményen fagyott, de így legalább puha maradt a hó, és nem áztatott el. Az aszfaltot szerencsére tisztították, de könnyű kiszámolni, hogy az idáig tartó 5 kilométert mennyi idő alatt tettük meg. Nagyon megviseltek lehettünk, mert Jávorkútnál felvett minket egy mikrobusz, pedig nem is stoppoltunk. Ez nagyon jól jött, mert hosszú aszfalton gyaloglástól mentett meg. Egészen Miskolcig vittek, ahol egy vendéglő kerthelyiségében ebédeltünk. Bár nem is volt igazi kerthelyiség, inkább amolyan fűtött sátor, mint a Café Verdi, de talán még jobban is esett itt ücsörögni a hosszú hideg után, mint egy valóban fűtött szobában.
Este következett a szokásos borkóstolás Tállyán, de az már nem annyira túra...