Még tavaly folyamán döntöttünk úgy, hogy az idén Dalmácia felé vesszük az irányt. Az útvonalterveket nézegetve, valamint a horvát és bosnyák fórumokat, - ezen belül is The_Ribble fórumozó társunk írásait - olvasgatva úgy döntöttünk, hogy Bosznián keresztül közelítjük meg Makarskát. (Szeged – Udvar – Svilaj – Kotorsko – Banja Luka – Jajca – Bugojno – Kupreš – Šuica – Tomislavgrad – Posušje – Imotski – Zagvozd – Makarska) Annál is inkább mert semmi kedvem nem volt majd ezer kilométert autópályán vezetni a Bosznián keresztüli 665 km-rel szemben, amikor menetidőben az utóbbi – igaz csak 5 perccel – még kedvezőbb is volt.
Augusztus 5-ikén 4:30-kor indultunk Szegedről. Egy rövid Udvari pihenő után 7:07-kor fizettem ki a Pélmonostor és Svilaj között 5,5 €-s autópálya díjat. Előtte még megálltunk az A5 egyik pihenőjében. A WC-k minősíthetetlenek, férfi-női egyaránt. Ilyet eddig itthon láttam az M1-es pihenőiben. HR-BiH határon fél tucat autó volt kifelé és magán az A5-ön is alig volt forgalom. Az átkelő után a bosnyák fizetőkapunál, előre kellett rendezni az 1,20 KM útdíjat, ami 7:17-kor történt meg. (Euro bankjegyet is elfogadnak, de KM-ben adnak vissza.) 8:06-kor kanyarodtunk rá a Banja Luka felé vezető Január 9-e autópályára. (A fizetőkapunál a „Press” gomb megnyomását követően kapunk egy kártyát, amit a következő fizetőkapunál át kell adni a kezelőnek és már lehet is érintéssel fizetni bódék oldalán elhelyezett terminálokon. Tehát a bankkártyát nem kell kiadni a kezünkből.) Banja Luka előtti Jakupovci-kapunál 8:52-kor fizettem ki kártyával a 3,68 €-t. Az autópályán alig volt forgalom, a minősége kiváló. Banja Lukától kezdve 2x1 sávosra váltott az út, amely csodaszép helyeken vezet. Nem győztünk ámuldozni az Orbász folyó mentén, meg úgy általában. A 2x1 sávos úton való közlekedés nem idegbetegeknek való. Kanyar, kanyar hátán. Záróvonal és sebességkorlátozás szinte mindenhol. Itt folyamatos a „vonatozás”. Volt, hogy 20-30 jármű kocogott egymás után egy teherautó mögött. Egy-két bátor versenyző, néha előzött egy merészet, de számottevően előrébb jutni nem tudott.
Bugojnoba 11:50-kor értük el. Ezt követően egy 21 km-es 800 méteres emelkedés következett. Itt jutottunk el utunk legmagasabb pontjához, amely Kupreš előtt a Kupreška Vrata alagútnál 1315 méter magasan volt. Az egyetlen bosnyák rendőrjárőrrel is itt, - a hegyről való leereszkedés közben - Kupreš előtt találkoztunk, akik a mögöttünk jövő szakadt furgont intették ki.
Kupreš után is csodaszép a táj. Távolban a hegyek, előttük a hatalmas szinte sík legelők, rajtuk pedig ezres darabszámú gulyák. Nem is gondolná az ember, de itt még mindig 1000 méter felett járunk, a hőmérséklet 31°C volt. Az útviszonyok errefelé is jók. Itt már vannak hosszabb egyenes szakaszok, ahol haladni is lehet.
Húsz percnyi várakozás után pont 14 órakor léptük át a határt Imotskinál. Itt sem nézett senki semmit, csak a személyi igazolványokat szkennelték. A határ előtt egy kilométerrel érdemes tankolni a BGL benzinkútnál. Üzemanyaguk megfelelő, kb. 520 forintra jön ki egy liter. A horvát oldalon ez egy százassal több. A bosnyák benzinkutakról érdemes tudni, hogy ha nincs tiltva, akkor szemből is belehet hajtani a nekünk balkézre eső kutakra. Furcsa volt látni, hogy sokszor szemben álltak az autók a kútoszlopoknál.
A határ után már horvát oldalon az Imotski – Poljice – Zagvozd – Sveti Ilija alagúton keresztül értük el az Adriai part mentén futó 8-as főutat. Az alagúton való átkelés ingyenes. Innen Makarskától már csak pár kilométerre voltunk.
Horvátországból augusztus 14-én indultunk el – útba ejtve Međugorjét – Mostar felé, ahol két napot töltöttünk. Makarskáról az 512-es úton indultunk el, Ravča, Vrgorac érintésével. (Ez az út azért is érdekes mert itt tomboltak az augusztus eleji erdőtüzek. Szomorú képet mutat a környék. Komplett hegyoldalak leégve. Még az útszéli műanyag oszlopok is elolvadtak a hőtől. Nekem nem újdonság az erdőtűz, vettem részt oltásában is, na de az Alföldön. El sem tudom, képzelni, hogy micsoda erőfeszítést igényelt a horvát tűzoltóktól a tűz megfékezése.)
A HR-BiH határt Mali Prolog/Crveni Grm-nél léptük át. Az átkelőnél egy kocsi volt előttünk. Percek alatt átjutottunk. Međugorjéban érdemes megnézni a Szent Jakab-templomot. Igazán nem is a belseje miatt, (nem egy díszes templom) hanem rengeteg a zarándok miatt, akiknek különböző nyelveken tartják a miséket. A templom mögött rendelkezésre áll egy nagy poros ingyenes parkoló is. Táblák mutatják az irányt. (N 43,190 E 17,675) Árnyék nincs.
Međugorjéből két irányban lehet elérni Mostart: Čitlukon keresztül az R424-es úton vagy Čitlukban elkanyarodva jobbra az R425-ös útra, majd Žitomislićinél balra az E73/M17-es útra. Mi az utóbbit választottuk. Ennek az útnak az utolsó öt kilométerén elképesztő a kilátás a Neretva völgyére. Itt a szint öt kilométer alatt 200 métert csökken. Sajnos kilátópont nincs. Sziklaperemeken halad az út.
Mostarban a Franjevačka 3. szám alatt a Villa Milasban volt a szállásunk. Két éjszaka reggelivel 272 KM. A szálloda kicsi, tiszta, hangulatos – a szobában fagyasztórekeszes hűtővel – és csak 450 méterre van az Öreg-hídtól. Arra érdemes készülni, hogy turista turista hátán. Mi tettünk egy sétát este, amikor tömegnyomor volt és másnap reggel, amikor már az árusok kinyitottak, de alig volt valaki. Arra érdemes készülni, hogy estefelé a jobb helyeken már nincs hely. A jobb éttermeket onnan lehet megismerni, hogy akár 10-20 méteres sor is áll előtte és az adagok óriásiak. Érdemes rendes lábbelivel is készülni. A hídhoz vezető utca betonba ágyazott kavicsokkal van kirakva, amelyek már annyira ki vannak fényesedve, hogy csúsznak, mint a jég. A hídról nem is beszélek, irtó módon csúszik. Nem megfelelő cipőben könnyen össze lehet szedni egy bokatörést. A Neretva partjára is érdemes lemenni, ha valaki szép fényképeket akar készíteni. Az éttermi árak barátiak, az utolsó esti vacsoránk 61 KM-be (31 €-ba) került mindenestül, de azokból az adagokból négy ember is jóllakott volna. Az italok relatíve drágák itt is. (Fél liter csapolt sör 6 €, egy liter ásványvíz 4 €, stb. Ami még nagyon drága, az a baklava, egy szelet akár 7 €-ba is került.)
Akit érdekel: érdemes elmenni a Háború és népirtás Múzeumába (Maršala Tita 130., szemben vele, van egy kicsi háborús temető, ahol kicsordul az ember könnye) de vannak ezenkívül más Mostarral kapcsolatos kiállítások is.
Koski Mehmed pasa mecsetébe (a hídtól északra) a belépés fizetős. Innen nagyon szép kilátás nyílik az Öreg-hídra. A hely érdekessége, hogy itt forgatták 1968. október elején az Oroszlán ugrani készül című film egyik jelenetét.
Augusztus 16-án 9:00-kor indultunk hazafelé. Nincs nehéz dolga az utazónak mert csak az E73-as útjelzést kell követni. Az út csodálatos helyen, a Neretva-völgyben halad észak felé. Jablanica előtt betértünk még a Kovačević étterembe. A reggeli után még korai lett volna az ebéd, ezért elvitelre kértünk birkasültet, ami 12 €-ba került. Ezt követően megálltunk még a Jablanica-tónál Čelebići-nél, (N46,6850 E17,8866) néhány fotó erejéig. Mielőtt Bradinánál felhajtottunk volna az autópályára, a feleségem vett még egy pekát. Az útszéli árus nagyon örült, hogy vásároltunk tőle. Volt nála minden, a kikészített állatbőrtől kezdve a házipálinkáig.
11:38 volt, amikor a Bradinai fizetőkapuhoz értünk és 12:39 amikor Zenicai kapunál fizettünk. A teljes útdíj 10,50 KM volt. Ebből 3,50-et a Szarajevó kapunál kértek el. Az autópályán jól lehetett haladni. A sebességkorlátozásokat érdemes figyelembe venni. Sok helyen 100-as táblák voltak és nem véletlenül. A hidaknál sok helyen megvan süllyedve az út – mint itthon – és ha valaki 130-cal hajt rá, akkor azért nem kicsit dob az autón. Az elsőnél még nem csökkentettem én sem a sebességet, a többinél már igen. Dobojban belefutottunk egy jelentős torlódásba. A körforgalmakban rendőrök ácsorogtak. Mint kiderült valami fontos ember konvoját várták, biztosították, ezért nem haladt a forgalom.
A BiH-HR határhoz 15:50-kor értünk. Kb. 20 autó volt előttünk. A horvát oldalon éppen akkor nyitottak egy új sort, ezért kb. 10 perc várakozás után már a vámos kislány kérdezte, hogy van-e valami elvámolni valónk. Még csak ki sem jött a bódéjából. A HR-HU határt 17:20-kor léptük át. Egy kis pihenés után 19:45-re otthon is voltunk.
Összefoglalva:
Csak ajánlani tudom a Bosznia-Hercegovinán való átutazást, ha valaki Dalmáciába vagy még délebbre választ célpontot. Az utak, amelyeken mi jártunk, teljesen rendben vannak, jó minőségűek. A magyar egyszámjegyű főútjaink hozzájuk képest rosszak. Benzinkutak és útszéli pihenők is sűrűn vannak. Ez utóbbiak azonban ugyanolyan szemetesek, mint a mi főútjaink melletti pihenők voltak, amikor még nem voltak autópályák. A 2x1 sávos útszakaszokon fő a nyugalom mert nagy a forgalom. Erre figyelmeztet a sok – általában képpel ellátott – útszéli emlékmű is. A rendszámokat figyelve, mindenféle náció jár Bosznián keresztül. Így nekünk magyaroknak sem ördögtől való, hogy arra rövidítsünk és még szép tájakat is lássunk.
Útszéli éttermekből, boltokból nincs hiány és azok árai és általában az árak barátiak, alacsonyabbak, mint nálunk. Azokkal az emberekkel, akikkel mi kapcsolatba kerültünk, mind kedvesek voltak. Legyen az pincértől kezdve az utcai árusig.
Nem bánja meg senki, aki ezt az utat választja.
Horvátországi tapasztalatainkról itt lehet majd infót találni.
