Sárga 70 km - 2123 m szinttel, sikeresen teljesítve 10 óra 10 perc alatt.
Direkt a 23:26-ra Esztergomba érkező vonattal mentem, mert tudtam hogy az előző kettőn hatalmas tömegnyomor várható. Később be is igazolódott hogy igazam volt. Rutinos túrázó lévén, az állomás előtt a vonat legelejéhez mentem, és Esztergomba érkezve pár gyorsabb lépés után máris pikk-pakk be is tudtam nevezni még mielőtt a sok ember mögött beragadtam volna már a rajtban.
Kis szerelvényigazítás, majd 23:37-kor neki is veselkedek, igen hosszú kalandomnak. Már az elején sok-sok ismerőst köszönthetek, akikkel jól is esik pár szót váltani, majd tovarobogok. Alig 3 nap múlva itt van a Dél-Balatoni Várak 115, így próbáltam komfortosan haladni, a kocogást is lazábbra vettem, ahogy pedig minimális emelkedőbe váltott az út, azonnal gyalogtempóra váltottam. Egy hosszabb emelkedő után szántóföldhöz érkezek, ahonnan később visszanézve gyönyörű látvány a megannyi fénycsóva. Többször vissza is pillantgatok. A Barát-kúti erdészház előtt egy létrán kellett átmászni, jó sokan összegyűltünk, 10 perc múlva tudtam csak átkelni a létrán, de hamarosan mögöttem még hosszabb lett a sor. 10 perc elment, oda se neki. Emelkedősebb részek jönnek-mennek, majd Pilisszentléleken találom magamat. Közben előzgetnek a futótávon indulók, én maradok a saját tempómnál. A kis falu igen csendes, szinte a légy sem zümmög. Elhagyván a települést intenzív emelkedő következik, egészen a Pilis-nyeregig. Innen viszont jól futható az út egészen Klastrompusztáig. Elvétve érem utol már csak a gyorsabb gyalogosokat. Nagyrészt kitisztult előttem az út, lassan jöhet a magányos túrázás. Klastrompuszta az első frissítőpont. Van nápolyi, és üdítő, de nekem a sajátból még bőven van, így az innivalóra nem rabolok rá. A következő rész kicsit uncsibb volt, de jól ismertem, és nagy részt végig is gyalogoltam. Később utolérem Ritát, és kicsit futkorásztunk, ő is jön a szombati 115-re, erős. Az Iluska-forrásnál most fura módon nincs ellenőrzőpont, én azért megállok mint ha lenne, és meghúzom üdítős flaskámat. A Fehér-hegyre rövid, ámde toronyirántos emelkedő következik. Innen viszont kellemesen lehet haladni egészen Pilisvörösvárig. A Kálvária-hegyi pecsét után a sörözőben van az újabb frissítőpont, 30 km-nél. Kerek 4 óra alatt érek ide a rajttól számítva. Papíron csak 7 perccel ezelőtt nyitott ki a pont. Mit írtam, papíron? Ja hogy nekem olyan már nem volt, ugyanis a rajtban elfogyott.. Szerencsére sokszoros teljesítőként tudtam az utat, de például frissítés után valahogy vissza kellett csatlakozni a S-ba. Papír nélkül nekem a valahogy az volt, hogy toronyiránt lementem a főútig, mert tudtam hogy ott ment a jelzés. Vagy jól mentem, vagy nem.. Hamarosan pirkad, én pedig egy futó távon induló komával előzgetjük egymást kis darabon át. Az Antónia-árok idegtépő emelkedője után megváltás volt kiérni Nagykovácsi szélére. A Muflon-itató előtt jobbról egy lámpás egyén érkezik. Ő a pontőr, a lehető legjobbkor érkezem, ő nyitja egyben a Muflon bejárati kapuját is. Elsőként kaphatok pecsétet, ennek megörülök. Tovább haladván a Kerek-hegyi elágazást érem el, ahol idén alternatív módon a K- jelzésen is lehetett menni, mert állítólag technikásabb lett az út a S-n. Én maradok az eredeti úton, kíváncsian várom mekkora küzdés lesz. Az éles visszafordítónál most nincs kód, mint máskor szokott. Igen hosszú rész következik a solymári Shell kútig, de kellemesen lehet rajta kocogni. A kúthoz érve hot-dogos ismerősömet Zsoltot köszönthetem, majd a túra ellátása egyben egy finom hot-dog is itt. Én szerencsés voltam, mert a párszor kerülgetett futó nem kért, így repetához is jutottam. Végre eltehettem fejlámpámat.
Nagy szégyen, de az Alsó-Jegenye-völgy hídjait még mindig nem csinálták meg.. Az átjutás viszont igen egyszerű, köszönhetően hogy faágakat, és raklapokat biztosítottak valakik. A Kálvária-hegyi emelkedő végén Mátét érem utol, durva tempóban nyomja gyalog. Hosszantasan haladok az egy nyomtávú úton a Virágos-nyereg felé, kíváncsian várom hogy mi lesz az az igen nehéz rész, ami miatt alternatív utat is biztosítottak. Ámde semmi olyan nem következik, amitől pulzusom az egekbe szökne, max attól hogy a Kötők-padjánál nem látok pontőröket, de alapból nem is biztos hogy lennének, a biztonság miatt viszont azért lövök két tájképet.
Föl-le föl-le, aztán egyszer csak Virágos-nyereg, ahol a K+-ről érkezne vissza az alternatív út. A túra bejárásakor x ideje lehet hogy gázos volt a S-, de most már szuper jó volt, így bánhatja aki megijedt a kiírástól, aztán lehet valaki csak kalandból ment a másik úton.
Az Újlaki-hegyet megmászva panorámát csodálok, majd pecsétet kapok, és óvatos tempóval haladok egyre lejjebb, az igen meredek lefelén a Határ-nyeregig. Következő állomásom már Hűvösvölgy, 50 km-nél, amit 7 óra 08 perc alatt tettem meg eddig.
Elvileg pizzát kaptunk volna itt, de legbelül sejtettem hogy korán érkeztem, még az étterem sem nyitott ki, nem hogy a pizza kész lenne. Ettől függetlenül süteményt majszolhattam, illetve apróbb rágcsákat. Vizet azt már töltöttem a lángosos előtti közkútból. Igen sokszor járt úton emelkedek végig, egészen a Nagy-Hárs-hegy kilátójáig, ahol Dávidtól kapok pecsétet. Kicsit már álmoskás vagyok úgy érzem.. Lekocogok Szépjuhásznéra, majd a Kis-Kőfej után hosszasan haladok a Virág-völgy aljáig, ami után a Csacsi-réten lenne a következő emberes pont, de Gábort már többet nem fogjuk ott lelni. Emlékére viszont egy pecsét ki lett helyezve, amit be is ütök itinerembe. Még tudok kocogni, nincs különösebb gond, így is érkezek a Nagyszénászug nevű ellenőrzőpontra, ahol Zsófi és Zalán a szokásos pontőrök, csemetéjükkel. Van málnaszörp. Hú, ez már nagyon kellett. 4 futót is elkaptam itt időközben. Megköszönöm a vendéglátást, majd a Sorrento emelkedőjén felcsoszogva végtelen hosszú, ámde annál szebb rész következik a Huszonnégyökrös-hegy aljáig. Előtte a Szállás-hegy S-S+ elágazójánál kapok még egy pecsétet, és egy málna ízű nápolyit, ami nagyon ízlett. Az előbb említett hegy aljához érve egy molinót látok, de eddig sosem kellett felmenni a hegyre, mindig lejjebb pár méterrel voltak a pontőrök a S-n. Lefutok, de sehol senki. Hmm.. Egy a fene akkor kimászok a S3-ön a hegy tetejére, max ha nincs senki, legalább gyönyörködök a panorámában kicsit. Viszont pontőrökbe botlottam, akik mondták hogy én vagyok az első aki pecsétel a 70-es távon. Szóltam nekik hogy lejjebb kellett volna lenniük a S-n. Sebaj, legalább nekem lett pecsétem. Leérek Budaörs házai közé, a nap már igen intenzíven bontogatja a szárnyait, de egy kis légmozgás még azért van szerencsére. Egy utolsó mászásom van, a Törökugrató tetejére a S3-ön. Felérvén már igen jól leizzadtam, de nagy meglepetésre nincsenek a csúcson pontőrök, ez fura. Azért itt is lövök két képet, majd jelzetlen utcákon kellene beérni a célba. Itiner híján próbálom felidézni az emlékképeket, és a telefonos térképemen megyek különböző utcákon át. Gőzöm sincs, ez volt-e a hivatalos. Kiérvén a főútra elérek az Illyés Gyula Gimnáziumhoz, ahol két hete vasárnap jártam a Budaörsi Kopárok 20 + 10-en. Nem tudom miért, de azt hittem ez lesz a cél, két futótávon induló világosít fel, hogy másik gimibe kell menni, és akkor hasít belém a felismerés hogy bakker tényleg nem ez a suli volt a cél máskor sem. Gyorsan futok még 500 m-t hogy beérkezzek a tényleges célba a Herman Ottó Általános Iskolába. 9 óra 47 perc van, beérkeztem! A célban sajnálatosan a beígért paprikás krumplinak csak most kezdtek neki, mondták hogy még vagy 3 óra lesz mire kész, így azt nem vártam meg, de jó 1 órát azért még ücsörögtem a célba, mert azért nassolnivalók, és szörp akadt. Harrer Tomival vitatjuk meg a túrán átélt kalandokat, majd az időközben beérkezett Halmi Rita visz el a Sasadiig, nagy köszönet érte :)
Immár 9x-es teljesítő lehettem a 70-es távon, jövőre irány jubilálni :)