Márai Sándor

 

Négy évszak

 

Április

 

A fák

 

A fák még kopárak. Csak az ágak hegyén fénylik a rügy,

mint megannyi lándzsahegy, mellyel harcra készülödnek.

A téli fü a Vérmezön már visszakapta kemény, üde szí-

nét, mint a nagybeteg, ki az elsö napsugárra mérgesen és

dacosan meggyógyult.

Az utcai telefonfülkében tavaszi kabátos emberek

hosszan, nyilvánosan telefonálnak. Mosolyogva telefonál-

nak az utcai zajban, sürgösen. Arckifejezésük félreérthetet-

len. A szerelemröl beszélnek az utcai telefonba; a szere-

lemröl, e mozival és cukrászdával kevert ösködröl és csil-

laghullásról.

A víz zavaros; mintha a vascsövekben is áradna a tavasz.

Éjjel már hallani néha a vonatfüttyöt a Déli vasút felöl.

A fák, hegyes lándzsáikkal, harciasan kémlelnek az éjsza-

kába, neszelik e jeleket. A tavasz dühös évszak.

Ablakom elött áll egy öreg gesztenyefa. Egész éjjel nyög

és morog. Ezt mondja, mint egy eszelös, halálig: "Azért is,

azért is."