Korintusiaknak írt I. levél  11. fejezet

 

Az Oltáriszentség ünneplése. 23 Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, 24hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” 25Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” 26Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Kik számára adatott az úrvacsora?

Krisztus az úrvacsorát az ő tanítványainak és minden keresztyén hívőnek a javára rendelte el, ezért az úrvacsora kizárólag a hívőknek adatott. Viszont nem mindegy, hogy milyen lelki állapotban járulunk az úrvacsorához. Nem szabad félvállról vennünk ezt a szent rendeletet, amit maga Krisztus hagyott hátra nekünk.

1Kor. 11:28-29-ben is olvashatjuk: “Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét”.

“Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának” (1 Kor.11:29), tehát ismét mondom ne vegyük könnyelműen és félvállról az úrvacsorát, mert súlyos következményei lesznek.

„akik bűneik miatt valóban bánkódnak, mindazonáltal bíznak abban, hogy bűneik meg vannak bocsátva és a mégis fennálló emberi gyarlóságot Krisztus szenvedése és halála elfedezi, egyszersmind buzgón törekednek is, hogy hitüket erősítsék és életüket megjobbítsák”.

“Rendelkezniük kell a Jézus Krisztusba vetett élő hittel, így bízniuk kell a megváltásukban a Megváltó engesztelő vérében. Sőt, rendelkezniük kell az úrvacsorával kapcsolatos helyes ismeretekkel és méltányolniuk kell azt, különbséget kell tenniük közötte és a közönséges étkezések között, s nagy hatást kell kiváltania bennük a ténynek, hogy a kenyér és a bor Krisztus testének és vérének jelképei. S végül, szent vágyat kell érezniük a lelki növekedés és a Krisztus képére való egyre növekvő elváltozás iránt”.[1]

Jelenések könyve   7. fejezet

Az igazak megjelölése. 1Ezután négy angyalt láttam, a föld négy sarkán álltak. Feltartóztatták a föld négy szelét, hogy ne fújjanak a földön, sem a tengeren, sem semmiféle fán. 2Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Nagy hangon kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: 3„Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!” 4Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből: 5Júda törzséből tizenkétezer, Ruben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, 6Áser törzséből tizenkétezer, Naftali törzséből tizenkétezer, Manassze törzséből tizenkétezer, 7Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Isszachár törzséből tizenkétezer, 8Zebulun törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjamin törzséből tizenkétezer.>>>>>>>>