Sokan nem látják a fair játék lényegét, pedig egyszerű.

 

A játékban nem az az érdekes, hogy a náladnál kevesebb játéktudással rendelkezőkből hányat tudsz legyőzni, hanem hogy túl tudsz -e lépni a saját határaidon, és tudsz -e fejlődni az adott játékban. Ennek a fokmérője az, hogy  elsősorban magadat, mellékesen pedig a nálad erősebbeket, jobb eredményekkel rendelkezőket le tudod -e győzni.

 

Ha viszont a "győzelmet" csak az aktuálisan gyengébb játékerejű játékos pontjainak elvételével tudod elérni, azzal leginkább magadat csapod be, másrészt a többi játékos előtt magadat minősíted le. (Pl. a fociban a Barcelona sem attól híres, hogy hányszor tudná megverni a Kiskundorozsmát.) Megkapod a különféle legenda x n minősítést, miközben semmit sem fejlődtél, nem tanultál a játékból. Gyenge mentsvár az, hogy ezt stratégiának nevezed. Ez nem stratégia, hanem jellembeli gyengeség. Ugyanúgy nem érdem ez, mint ahogyan az életben sem úgy gazdagodni, hogy a szegénytől veszel el. Gazdagodj a saját erődből, tudásodból, kreativitásodból, és főleg ne mások letaposásával!

 

Lehet aztán villogni a különféle rangokkal/státusszimbólumokkal, ezektől nem lettél semmivel sem jobb ember, csak a túlnőtt egódat fényezted: te lettél a "Fény Legendája". - Ugye milyen szánalmas ez?

 

 

"Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban."

 

Lev Tolsztoj