ötvenes sportos Creative Commons License 2024.02.14 -6 3 186

Sziasztok, én is elmesélek egy történetet. Lehettem vagy 18-19 éves nem emlékszem pontosan. Estefelé 10 h körül vártam a távolsági buszra, de nagyon kellett pisilnem és úgy gondoltam van még annyi időm, hogy a Margithíd budai hídfőjénél lévő nyilvános WC-be ezt megoldhatom. Be is mentem elövettem a farkamat és elkezdtem pisilni. Már majdnem kész voltam, mikor az egyik fülke ajtaja kinyílik és előjön egy kb 30 körüli pasi, azán kisvártatva egy másik fülke ajtaja is kinyílik ahonnam egy másik hasonló korú pasi lépett ki.

Láthatóan nem "vendégek " voltak, hanem kifejezetten vadásztak egy kis prédára. Az egyik odalépett a bejárathoz és elállta az utat a másik pedig csak annyit mondott pisilj csak ne zavartasd magad, majd mögém lépett és megfogta a farkam és azt mondta folytassam. Nagyon megijedtem kértem, hogy hagyjon békén, mert sietek. Azt monta rajtam úlik.

A sírás környékezett, nagyon féltem mert egyrész erősebbek voltak és ráadásul ketten.

Vékony lányos arcú srác voltam kevés izommal és a farkam is még fejődőben volt.

Azt mondták , ha hagyom amgam hamarabb szabadulok.

nem tehettem mást, mint hagytam magyam. Akkor aki a hátam mögött volt kioldotta a nadrágszíjam kigombolta a nadrágom majd a deekamnál megfogott megemelt, a másik pedig levette rólam a nadrágot. Akkor a hátam mögött álló hátrafeszítette a karom , a másik pedig elkezedett fogdosni húzogatta a fitymámat a herémet morzsolta majd megnyálazott ujjal belém nyúlt, fájt feszített mert szűk volt a végbelem. Mindazon által, hogy nem volt a kedvemre a dolog elkezdtem merevedni, ami beindította őket. Azt mondták, hogy most le fognak szopni mindketten, hogy tudjam hogy kell és akkor őket is szopjam le.

Az egyik bevette és szopott aztán a másik is.

Aztán jöttek és betolták a számba. Nagyon megalázó volt és erőszakos. Nem akartam csinálni, de akkor azt mondták meg fognak dugni. Nem akartam szopni ennek ellenére sem. Akkor még erőszakosabbá váltak majd az aki a hátam mögött volt benyálazta a seggem megujjazott és betolta a farkát.  Üvültöttem, de hiába. A másiknak bedig be kellett venni a farkát. Sírtan jajgattam, de néhány húzás után éreztem, hogy melegség tölti el a popsimat, s nem sollal később a szám is teleszaladt. Aztán pillanatok alatt összekapták magukat és otthagytak. Ott álltam teleélvezett popsival és gecis szájjal. Kiöblítettem a szám a WC büdös csapvizével felöltöztem aztán elindultam a buszhoz. Szerencsére még az utolső járatot elértem. Nagyon fura élmény volt, félelemmel és rettegéssel teli, da valahol mégis izgató