Én hajdan, a RP-DDK végét toldottam meg egy kis AK-val, az akkor még üzemelő Keselyűsi csárdáig.

 

 

Érdekes, sajátságos a hangulatváltás. Az AK-n nekem (persze inkább a teljes úton), egészen más kihívások jelentkeztek, mint a hegyvidéki, vagy dombos terepen. Csak, hogy néhányat említsek: hosszú egyhangú gát gyaloglások, árnyék hiány - rekkenő hőség - vízhiány, jóval kevesebb "attrakció" az út folyamán, stb. Persze pozitív eltérések is vannak, mint pld. csak az alföldön található csöndes tanyák hangulata, végtelen "zöld tenger" meglepő érzése, vagy akár a több száz éves múlt érintése.

 

Én nagyon megszerettem az alföldet! A web-lapomon így fogalmaztam meg: 

"... lassan ráéreztem, hogy ehhez a tájhoz nem elég a „fiatalos” hevület, ez a táj érett „felnőttet” kíván. Itt nincsenek lélegzetelállító hegycsúcsok, szédítő mélységek, festői völgyek, itt csak végtelen pusztákon legelő birkák, szelíd tavak, a lemenő nap fátyolos ragyogásában megbújó csöndes tanyák vannak, melyeket nehezebb megfejteni, de ha sikerül, feltárul előttünk az őseinktől örökölt hamisítatlan magyar valóság."

 

Szép utat, sok szép élményt és jó időt kívánok Neked, s majd, ha már jut rá időd, remélem velünk is megosztod élményeid néhány részletét!