Hál' istennek te nem vagy olyan, de az emberek többségét azért feszélyezi, ha szerepelni kell.
Milyen intervallumon belül számít kisméretűnek az ember? Mami nyanyához és bergmanhoz képest én nagy vagyok. Ez baj?

stempi
Részvétem. Mármint a gyerekek versenyen való vereségével kapcsolatban. Igazán szülőt próbáló feladat. Bár lehet, hogy nem is lesz szükséged a tanácsaimra. Meg talán majd mások is írnak okosabbakat, mint annak idején nekem. Az ember ott válik csak igazán anyaoroszlánná, bocs apaoroszlánná. Nagyon nehéz elfogulatlannak maradni. Nekem is csak mostanában sikerül. (?) Ha látod, miben hibázott, mit csinált rosszul, ezt semmiképpen sem szabad a fejére olvasni, csak később. És az a jobbik eset, ha azért veszít, mert hibázott. Na de a bírói döntéseket megmagyarázni már nem könnyű. Én mindig sulykolom beléjük, ahogyan azt hiszem te is, hogy a versenyen a győzelem vagy vereség nem rangsorol. Mert mi van ha egy kieséses küzdelemben mindjárt az elején összekerül a két legjobb? Az egyik kiesik, és attól ő még nem lesz kevesebb. Meg hogy az a lényeg, hogy a tudása maximumát nyújtsa, a többi nem számít. Nagyon fontos, hogy ő mit gondol magáról, elhiszi-e, hogy képes nyerni. És próbáld, hogy kibeszélje-sírja magából a fájdalmát. Hát aztán vagy megérti vagy nem. A lányom a múltkor azért sírt, mert csak második lett. A fiam meg eddig csak egyszer nyert egy küzdelmet. Iszonyú megértetni vele, hogy ettől még ő is nagyon ügyes, ami tényleg igaz. Nem tudom ő meddig bírja, vagy én meddig tartom benne a lelket. Egyszer egy kata versenyt visszanéztünk videon, hogy lássuk a hibákat. És ott kiderült, hogy aki második lett, jobb volt, mint az első, és sajnos a fiam is látta, és nyilvánvalóvá vált, hogy ott lett volna a helye a döntőben. Nahát mondtam én fűt-fát, hogy a bírók is emberek, meg apróságokon múlik, meg nem egyformán figyelnek, ilyen az élet, stb. Aztán valahogy túlteszi magát a dolgon és legközelebb megint lelkesen megy a versenyre.

bergman
Mondd meg hiryunak, hogy a fürdőruha nem ééér, és akkor én nyertem :)))

Motiváció
Én egy éve hordom a gyerekeimet edzésre. Láttam, hogy hétről-hétre erősebbek, ügyesebbek. Egyre jobban tetszett, míg végül beálltam. Mindig félős voltam, önbizalom 0, inkább az eszemet használtam, ha bajba kerültem, és megpróbáltam kidumálni magam. Most sem akarok verekedni, és biztosan sz*rá tudnának verni az utcán, de már nem félek a rossz kinézetű emberektől. Remélem ez kisugárzik belőlem. És azt sem bánom, hogy megnőtt az önbizalmam, ettől nem lettem forrófejűbb.