Weöres Sándor

 

Tündérszerelem

 

„Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!”

„Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.”

„Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szivemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!”

„Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.”

„Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemü halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!”

„Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.”

„Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be -”