Úgy érzem, eljött az idő.

Nagymonológ

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha turi
Késztetését, hogy kezdje „enni”-vel
Világmegváltó nagymonológját? -
Hisz’ répáról szólna az. Inkább elűzi…
Répa avagy carrot, semmi több;
S rímek által elvégezni mind
A szó keservét, a vers eredendo,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minot óhajthat e hegyes.
Megvenni - feldarabolni - és lenni!
Talán álmodni: na, ez a bökkeno;
Mert hogy mi álmok jonek a konyhában,
Hol párolva vár e sárgaszín csoda,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a gyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a korhely csapásit,
Zsálya bosszúját, görögdinnye dölyfét,
Utált tökje kínját, pörkölt-halasztást,
A zöldborsóknak packázásait,
S mind a fújást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a szűzi érmeket.
Ha köretségbe küldhetné magát
A puszta szóval… - Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk a répa utáni
Valamitol - a nem ismert tartomány,
Melybol nem tér meg rímelő - le nem
Lohasztja kedvünk. Inkább inni a
jó kis giniszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? Ekképp az öntudat
Beloletek mind gyávát csinál,
S a répaság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszeru,
Fontos vers így kifordul medribol
S elveszti tett nevét.