Nagy László

Jártam én koromban, hóban

Jártam én koromban, hóban,
húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.

Húsz évem elveszett, s érzem,
te lész a vigasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.

Köröttem kusza az élet,
kusza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a halálos ágyig
belédfogódzom.