Adányi László Creative Commons License 2000.04.28 0 0 67
Tisztelt Medwe!
Korábbi hozzászólásaiból is látszik, hogy nem szívleli a segélyszervezeteket, mert rossz tapasztalatokat szerzett. Ezt sajnálom, de megértem.

A segélyszervezeteknél is ugyanolyan emberek dolgoznak, mint bárhol máshol. Ennél a munkánál előfordulhat, hogy valaki komoly bajba kerül, de aki ilyen munkát elvállal, azért pontosan tudja, milyen extérm helyzetek adódhatnak. A segélyszervezet felelős azért, hogy kockázatos munkára csak megfelelően kiképzett embert küldjön. Amikor megtörténik a baj és egy ember olyasmiket kénytelen elviselni, amely súlyos testi és lelki megterhelést jelent, azt mindenki másként képes feldolgozni és kikeveredni. Abban az esetben, amire finoman célzott, a segélyszervezet hazahozta a bajba került munkatársait, akik különböző módon dolgozták fel az eseményeket és különbözőképpen reagáltak. Itt per is volt, amelynek során bebizonyosodott, hogy a segélyszervezetet nem terheli felelősség a történtekért. Ettől teljesen függetlenül valószínűleg ez az eset emberileg mélyen megviselte az érintett segélyszervezet többi munkatársát is. Azt, hogy pontosan mi és hogyan történt a konkrét esetben, valószínűleg egyikünk sem tudja, hiszen feltehetőleg a sajtóból és különféle csatornákból szereztünk inforamációkat és nem az érintettektől.
Az elkövetett hibákból nem következik az, hogy általánosságban a segélyszervezetek feleslegesek, rosszak, pazarlóak, stb.
A Karitásznál is emberek dolgoznak, akik a sajátjukból is adnak esetenként a rászorulóknak, mint bárki más, és olyan munkákat is elvállalnak, amiért nem kérnek fizetést. A rezsiköltségek összességében 10-15 % között mozognak, az árvízzel kapcsolatos újjáépítéssel teljes munkaidőben mindössze egyetlen ember foglalkozik, mátrix rendszerben szükség szerint még kb. 2-3 ember dolgozik be ebbe a programba.
Nem hiszem, hogy ez a történet a képmutatásról szól. Olyan embereket, akik rossz tapasztalatokat szereztek, nehéz megnyerni, de nem reménytelen. Előfordulhat, hogy valaki rossz tapasztalatot szerzett és erre alapozva általánosít, ez nem szerencsés. A segélyszervezetek is hibázhatnak, a benne dolgozó emberek is, és ha a visszajelzéseken nem gondolkoznak el, nem törekszenek a hibák kijavítására, akkor van baj.
Tisztelettel üdvözli:
Adányi László

Előzmény: medwe (66)