Benjamin Hoff
Micimackó és a Tao
(részletek)


Az is kiderült, hogy nincs két egyforma hópehely vagy fa vagy állat.
No és ember sem, természetesen. Mindennek megvan a  saját Belső Lényege. Az élet egyéb megnyilvánulásaival ellentétben az ember könnyen elterelhető attól, ami számára helyes, mert az embernek van ugyan Esze, de az ember Esze könnyen elmegy.

...egyszerűen muszáj tisztelni olyasvalakit, aki helyesen le tud írni afféle szavakat, mint például a kedd. Lehet, hogy nem is írja helyesen, de nem az a fontos. Vannak napok, amikor a kedd helyesírása nem is számít.


- Nem könnyű dolog a haláltmegvető bátorság - mondta Malacka szipákolva -, amikor az ember egy egészen kicsi állat.


Az út Menés.
A tett Tevés.
Az nem kevés,
ha mész, az Út.

Az Útra fut,
az ismerés, mert ismer, és
azt mondja, itt a medveész
nem nyüstöl, az megkeverés.
Te nem vagyok.
Én én vagyok.
Teszek,
az Bennem-Én vagyok.
Ha cammogok,
mert cammogok,
cammogva útul is tudok,
s mackóul tud az Út, s ahogy
találkozunk, már megvagyok.


- Mit szeretek? - Meg kellett állnia, hogy gondolkodjon. Mert mézet enni, ez csakugyan jó dolog, mielőtt nekikezd az ember, olyan az a perc, hogy szinte jobb, mint mikor már nyalja - de nem tudta, hogy hívják az ilyesmit.

A méz már nem ízlik annyira, ha ettünk belőle. A cél nem jelent már annyit, ha elértük. A jutalom már nem olyan értékes, ha megkaptuk. Ha az életünkben kapott jutalmakat összeadnánk, nem volna valami sok. Ha a jutalmak közötti időtartamokat adnánk össze, az már jóval több volna. És ha összeadnánk a jutalmakat és a jutalmak közötti várakozással töltött időt, akkor az összes megvolna. Minden perc, amelyet leéltünk.