...és jöjjön a harmadik, befejező nap!

 

Balaton-felvidéki Kéktúra

 

2023. 05. 28.  vasárnap       A nappal együtt keltem. A távoli lankás dombok völgyei még párába burkolóztak.  Hamar összeszedtem felszerelésemet, és 7 órakor már a párás, üde réten gyalogoltam a Kornyi-tó felé. Szerencsére ezen a részen már jól láthatóan le volt taposva egy kocsiút szélességben a fű, így a reggeli párás fű sem okozott gondot.    

 

            Csodálatos mesevilágban ballagtam! Körös körben a lágy füvű rét, távolban a Káli-medence peremét képező hegyek. Egyszer csak egy fantasztikus fa állt előttem. Annyira elmerültem a táj szemlélésében, hogy csak az utolsó pillanatban tűnt fel kivételes szépsége. Mint egy király, úgy állt a helyén, mintha erőteljes ágaival védelmezné a környező világot. A hajnali üde világ teljesen magával ragadott, én is szabadnak éreztem magam, mint a madár.

 

            Egyre közelebb értem a köveskáli országúthoz, amikor feltűnt a távolban a kicsit furcsa megjelenésű Emberi Komédia szoborcsoport, de azonnal láttam, hogy sajnos fel van állványozva.

 

Közelebbről már az is látszott, hogy több szobor hiányzik is. Örülök, hogy én még láttam teljes állapotában, amikor pár éve Klárival együtt látogattunk ide. Remélhetően csak felújításra vitték el a szobrokat, s hamarosan ismét teljes szépségében látogatható lesz.

(Szép emlék is kapcsolódik ahhoz a látogatáshoz: egy csodálatos vörös rózsát varázsoltam életem párja kezébe a szobrok tövében. Máig nem tudja, hogyan csináltam!)

            Még körbenéztem a tó környékén, majd egy, még éppen elfogadható hosszúságú aszfaltozás után elértem Kővágóörs szélét. Nem mentem még be, mert a Kőtengerre is kíváncsi voltam. Nyilván itt is jártam már feleségemmel, de ilyen kora reggeli órában egészen más arcát mutatta.  

  

            Miután itt kigyönyörködtem magam, a falu kicsi utcácskáin sétáltam a templom melletti bélyegző felé. Gyönyörködésből itt sem volt hiány: csodálatos régi házak, a romos régi zsinagóga, a csodálatos belső faragású templom, mind-mind különleges élményt nyújtottak. A templom előtti parknál megreggeliztem, bélyegeztem, s friss erővel folytattam utamat a Mosóház felé.

            A háromnapos ünnepet sokan biciklizéssel, túrával töltötték, erre is sokan voltak. Az egyik társaság itt töltötte az éjszakáját, éppen most kezdtek ébredezni (A kis lusták! Mögöttem csak ma 6 km volt már.) Belépve a Mosóházba kicsit csodálkoztam, mi lehet ebben a sötét, üres épületben? Aztán ahogy szemem alkalmazkodott, felfedeztem a házba rejtett „tavat”, melyet középen egy fahídról lehet megcsodálni. Különleges épület a kristálytiszta vizű medencéjével.

            A folytatáshoz dönteni kellett: vagy megyek Kékkút felé, hosszan aszfalton a hivatalos K jelzésen, vagy nekivágok a homokbánya felé vezető szekérútnak, egy bizonytalan bánya-átkeléssel a végén. Ez utóbbit választottam, és mondhatom nem bántam meg!           

 

            Kihagyva a Kisörsi templomromot, egy füves szekérúton ballagtam, balra ligetes erdő, jobbra egy hatalmas mező. Egyszer csak balról az egyik füves ligetnél kilépett az erőből egy őz suta. Jól megnézett, de nem szaladt el, fényképezni is volt időm. Még csodálkoztam is, hogy miért, amikor mögötte megjelent az alig cica méretű gidája. Úgy meglepődtem, hogy csak néhány alig felismerhető, életlen képet sikerült kettőjükről készíteni, de az élmény leírhatatlan volt: hiszen ez egy ANYA, aki GYERMEKÉT sétáltatja!

           Később a mezőn 8-10 őzet is meg tudtam figyelni, némelyeket fényképezni is lehetett, mások túl távol voltak. A középtájon egy hatalmas madár csapott hirtelen a magasba, de sajnos őt is elbaltáztam, róla is csak életlen képet sikerült készítenem. Mindenesetre élményből nem volt hiány!

  

Elértem a bánya szélét, ahol egy tavon hattyúk terelgették csibéiket. Ennyi szépséget esélyem nem lett volna átélni, ha a másik utat választom. 

 

            De most jött a feketeleves: át kellett kelni valahogy a homokbányán! Ami távolról dombnak látszott, közelről megmászhatatlan heggyé változott, nem beszélve a süppedő homokban való vánszorgásról. Nem ecsetelem küzdelmemet, de végül néhány hegy és néhány szakadék leküzdése után a bánya központi udvarában álltam. Vagy megkeresem a Kisörspusztai temető és a harangláb (magam sem hittem, hogy ezek még léteznek) felé vezető, igen valószínűtlen utat, vagy kimegyek a főbejáraton. Az utóbbit választottam, a portás/vagyonőr dobott egy hátast amikor meglátott, rendőrséggel ijesztgetett, de végül békében kiengedett a telepről. És láss csodát, alig tettem 20 lépést a kaputól, megtaláltam a Kisörspuszta felé letérő utat.

          Nem semmi ez a település! Teljesen körbe van kerítve a bányával, de ha bentről szemléled, eszedbe sem jut, hogy milyen sivár a környezete. Szépen felújított házak, emberekkel teli utca, minden ez, csak nem halott puszta. Lehet, hogy állandó lakosa nincs, vagy csak alig van, de most sokan voltak kint. Elértem a kő haranglábat, s amilyen a formám, ez is felállványozva, felújítás alatt volt. A mai napom már csak ilyen, de mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire élő a település.   

         Felsétáltam az utca, a település legvégéig, ahol a régi temető van. Ez már teljesen be van szorítva a bánya harapófogójába, de a hangulatán ez semmit nem ront. Nagyon örültem, hogy nem adtam fel a keresést és rátaláltam erre a gyöngyszem településre.

            Visszafelé hamar kiértem az országútra, ahonnan már egy lépés volt Salföld. A bélyegzés miatt át kellett menni a teljes falun, ami egyáltalán nem hálátlan feladat.

 

A falu varázslatos, az emberek kedvesek, s kissé szomorú szívvel búcsúztam tőle, amikor a Csönge-hegyi kilátó felé vettem az irányt. Régebben is terveztem már felmenni a kilátóba, de most jött el az idő rá. Sajnos a kilátás nem igazán átütő innen, de azért kár lett volna kihagyni. Folytatásban a hegy gerincén kapaszkodtam tovább, s úgy, mint néhány éve más irányból, most is azt gondoltam, hogy ennek a hegynek nincs teteje. Alaposan kiszellőztettem a tüdőmet, mire végre a túloldalon leereszkedve elértem Badacsonyörs utcáit.   

            Itt még tettem egy kitérőt egy régi ismerősöm sírjához, aki bár Budapesten élte le az élete javát, ebben a temetőben akart végleg elpihenni. Jó volt időzni a közelében, jó volt gondolni rá!

  

            Innen már nem sok élményben volt részem, még körbejártam a 71 sz. főút közelében lévő kis kápolnát, s aztán már csak jó 4 km gyaloglás várt rám a biciklisek, gyalogosok és strandolni vágyók özöne között. Nem a legfelemelőbb szakasza ez a túrának, de kicsivel 1 óra után végre beütöttem az utolsó bélyegzőt a gyűjteményembe.

            Megvettem a jegyemet az állomáson és végre megpihentettem a sok aszfaltozástól meggyötört lábaimat. Majdnem 21 km jutott mára, és az egy egész és két fél nap alatt összesen 66 km-t teljesítettem.  Jó, élményekkel teli túra volt, még azt a fél nap esőt is el lehetett viselni. Késő délutánra szerencsésen haza is érkeztem.

 

A bővebb információt a hadidoki.ini.hu lapon találtok. Köszönöm a figyelmet, sok szép túrát kívánok mindenkinek!