Noa!
Most az egyszer nem tudok mindenben egyetérteni veled. Méghozzá azért nem, mert
1. az ön-injekciózás kb. 20 másodperc alatt megtanulható dolog. Azt kell hozzá tudnod, hogy
- kb. hová, tehát milyen helyekre adhatod,
- milyen szögben szúrd be a tűt (merőlegesen vagy döntve), és
- mennyire lassan add be a cuccot (olajos injekcióknál különösen fontos, hogy lassan nyomd be a fecskendő tartalmát).
2. Én "hivatalosan" is tanultam injekciózni, így tudom, hogy KIZÁRÓLAG attól tokosodhat be egy injekció, hogy közvetlenül a beadás után nem masszírozzák el elég alaposan a helyét.

Ezek után gondold végig, hogy ki adja be neked jobban a szurit:
- Te magad (netán vállalkozó szellemű férjecskéd)
- vagy az a nővér, aki esetleg az injekciózás-hegyek közepette -már bocsánat!- magasról lexarja, hogy "elegendő ideig masszírozta-e a popsidat/combidat", vagy netán nem, s emiatt becsomósodik, begyullad, betokosodik stb. Neki Te csak a sacc/kb. 9.-10. injekciózandó betege vagy, igyexik túllenni rajtad, nem fog pepecselni és masszírozgatni. Pedig én úgy tanultam, hogy kihúzva a tűt legalább 2 percig kell erősen nyomva masszírozni az injekció helyét, mert akkor nyomtalanul ("hematómátlanul") és fájdalommentesen múlik el a helye. Ehhez képest az ember önmagának sokkal gondosabban és figyelmesebben adja be.
(Persze ismételten kihangsúlyozom, hogy előtte termlészetesen nem árt, ha a kedves beteg értekezik egy jó (de legalábbis normális) nővérrel, aki felhívja a figyelmét a legfontosabb tudnivalókra, vagyis hogy mire kell vigyázni. De hidd el, injekciózni nem egy nagy etwas!)