A „tiszta” geomérnökség? – A Holdról kilőtt porból formálnának védőernyőt a Föld köré

"A szoláris geomérnökség korábban irtózatos tabu volt, ami legfeljebb csak a sötét jövőt elképzelő sci-fikben köszönt vissza. Mindez nem is csoda, hiszen az eljárás lényege, hogy valamiféle részecskéket engedünk a bolygó légkörébe, amely nem engedi át a napsugárzás bizonyos részét. Azonban kérdés, hogy tudunk-e eleget ahhoz a légkör egyébként borzasztó komplex működéséről, hogy belepancsoljunk, vagy csak újabb problémákat, például egy új jégkort szabadítunk magunkra (Snowpiercer című képregény és film), vagy akár teljesen besötétítünk, mint történt az a Mátrix előzményét bemutató animációs sorozatban. Ezek pedig nem csak a fantasztikum kedvelőinek a fantáziálásai, de a tudósokat is aggasztó problémák. Tavaly például hatvan kutató kérte nyílt levélben a világ kormányait, hogy a szoláris geomérnökség gondolatát vessék el mindörökre.
A kutatók indokai között szerepel az, hogy a terület túl komplex ahhoz, hogy kiszámítsuk a következményeket, ráadásul emiatt sokan aztán mégsem vállalnák, hogy átálljanak fenntarható életmódra és termelésre, ráadásul széttagolt világunkban a projekt felett senki sem remélhet teljes ellenőrzést, miközben az az egész bolygóra kihat. Ezek meggyőző érvek, de korántsem azok mindenki számára, így hasonló megoldások újra és újra visszatérnek, olykor akár suttyomban is kísérletezgetnek ilyesmivel.

Képzeljünk el azonban egy forgatókönyvet, amely kapcsán két feltételezéssel élünk! Egyrészt az emberiség eléggé elkeseredett, mert nem sikerült megakadályozni a klímakatasztrófát, másrészt pedig akad egy út, amivel lehűthetjük a planétát, és még a légkörbe se kell belekutyulnunk. Az elképzelés ráadásul nem várt helyről érkezett: Scott Kenyon asztrofizikusként ugyanis nem tipikusan a Földdel foglalkozik, de felfedezte, hogy az újonnan születő csillagokat övező porfelhőknek árnyékoló hatásuk van, vagyis lehűtenek mindent, amit beárnyékolnak – számol be róla a Popular Science. A tudós szerint mindennek felhasználása, tehát a beérkező sugárzásnak már az űrben történő blokkolása a hagyományos szoláris geomérnökséghez képest tisztább megoldást jelent.
Mindehhez elsősorban porra lesz szükségünk, méghozzá elképzelhetetlenül sokra – olyan 10 milliárd kg-ra, amit tehát az űrbe kellene engednünk. Csak az összehasonlítás kedvéért ez a mennyiség akkora tömeget jelent, amely 700-szor meghaladja az eddig általunk az űrbe bocsájtott eszközök össztömegét. Alsó hangon fogalmazva tehát példátlan vállalás lenne. Azonban itt jön képbe a Hold, ahol sokkal alacsonyabb a gravitáció. A Holdon még vegyi rakétákra sem lenne szükség, elég lenne egy olyan elektromágneses katapultrendszer, amelyet akár napelemekkel is lehetne táplálni. A kilőtt por célja pedig nem más, mint a Föld és a Nap közötti egyik Lagrange-pont, az L1.

Az L1-ben tehát a por a lehető legjobb helyen lenne ahhoz, hogy elzárja az utat a beérkező sugárzás egy része elől. Az említett 10 milliárd kg ahhoz lenne elég, hogy évente 1,8 százalékkal csökkentsünk a bolygót érő sugárzást – ez nem jelentene napfogyatkozást, de olyan lenne, mintha minden évben elveszítenénk hat napsütéses napot. Az L1-ben tehát a por olyan gravitációs csapdába esne, amelyben néhány napig meg is maradna egyensúlyi helyzetben, ezután viszont elkezdene arrébb lebegni, vagyis újra kellene tölteni – részben ezért is kell ilyen sok por ehhez. Az L1 másik előnye, hogy nem befolyásolná a műholdjaink működését. 

Mindez természetesen egyelőre csak távlati elképzelés, hiszen ahhoz, hogy a dolog működjön, első körben igen komoly infrastruktúrát kellene kiépítenünk a Holdon, ahová eddig csak pár eszközt sikerült eljuttatnunk, de nem építettünk ott semmit."