Azért a "karikás ostor mint fegyver" dolog ügyében megjegyeznék két dolgot:

 

1. Már Jókai is ír a drótsudarú karikás ostorról mint fegyverről, ő kortárs volt, nem száz évvel később romantizálta a dolgot (hanem ott helyben, de erről mindjárt a második pontban):
A Kőszívű ember fiaiban például:

"

Az interpelláló alakot ismerjük a régi kortesvilágból; a híres kolompos az, ki mindenütt szeret ott lenni, ahol verekedni kell; hogy maradna hát el egy friss háborúból? Nincs ugyan katonásan öltözve; piros kihajtós viktóriadolmány van rajta, pitykés rajthúzlival, de oldalán rezes fringia, övében két pisztoly, s a vállán keresztülkötve egy karikás ostor, melynek suhogójába éles drót van fonva. Marciális alak."

 

"

A lovas pedig nem tréfált, s szíjon lógó kardját marokra kapva, nekirugaszkodott a betyárnak.

A betyár odavágott hozzá a karikással bal felül. A lovas parírozta a vágást a kardjával bal felül, a karikás dróthegye arcul csípte jobb felül. Akkor a betyár egy másikat vágott hozzá az ostorral jobb felül. A lovas előrenyújtá kardját jobb felül, az ostor képen kapta bal felül. Átkozott fegyver az; ellenkező oldalán vág meg, mint ahova céloz. A lovas káromkodott németül, magyarul.

Harmadszor aztán a lova orrára csippentett egy hegyeset az ostor végével a betyár, amitől a svalizsérló egyszerre két lábra ágaskodott, piruettet csinált, körülfordult, s ledobta a lovasát a hátárul."

 

(az idézetek A betyár c. fejezetből vannak, elérhető itt: https://mek.oszk.hu/00600/00695/html/05.htm#24 )

 

Ez tehát kvázi egykorú* leírás a dologról, mondhatni korabeli forrás, maga a HEMA.

 

DE.

 

2. Jókairól tudjuk, hogy rendes romantikus íróként nagyon szerette túldramatizálni a dolgokat, főleg utólagos visszaemlékezésekben, fennmaradt például (és nagyon remélem, hogy nem keverem valaki mással) hogy ő hogyan emlékezett vissza arra, hogy üzenetet vitt Rózsa Sándornak hogy jöjjön harcolni a szabadságharcba, bekötötték a szemét, egyik éjszakai rejtekhelyről a másikra küldték, titkos jelek voltak és jelszavak, és a végén találkozott magával a délceg betyárvezérrel.

És fennmaradt a katonai jelentés is a dologról, mi szerint a behívólevelet odaadta egy helyi hatósági embernek (talán kisbírónak? nem emlékszem már) aki tudta hol van éppen a betyár, és minden faxni nélkül átadta neki. 

 

Szóval a fenti sorokat is érdemes a kellő távolságtartással kezelni, azzal együtt, hogy a dolog biztosan nem a Tenkes kapitányában került elő (amiben egyébként a fokosvívásról is igen, hm érdekes leírást lehet találni)

 

*ha jól emlékszem 1869-ben íródott a regény, és ugye Jókai maga is nyakig benne volt a '48-as dolgokban márciusi ifjúként meg minden, később bújkálnia is kellett emiatt, tehát elsődleges infói is voltak a dolgokról amiket ebben leír, de ugyanakkor ez egyfajta romantikus visszaemlékezés a hősi időkre, húsz év távlatából