Igen, igazatok lehet. Egyrészt természetes, ha az ember elérzékenyül (én még egy hülye szappanoperán is képes vagyok...), másrészt jó barátnő előtt nem ciki. A sors iróniája egyébként, hogy a férje kezdő nőgyógyász az I. Klinkán, ahová a Kaáli előtt én is jártam.
Szóval amitől igazán félek, bevallom, nem a sírás, hanem az, hogy milyen lesz a hangulatom utána. A dolog ugyanis kétesélyes: vagy megint belezuhanok az elkeseredésbe és reménytelenségbe, de az is lehet, hogy a baba látvány új lendületet ad. Nyilván ez utóbbit szuggerálom majd magamba, de ha mégesem ez történik... Pedig most éppen jobb időszakot élek, lehet, hogy a közelgő tavasz is másképp hangolja az embert.