Jó, elnézést kérek a Dűne és a Homokféreg miatt. Tényleg nem volt szépszaolvasva, elfogott az indulat, az meg nem jó tanácsadó.
Bocsánat!
Viszont azt továbbra is tartom, amire reflektáltam: amit írtál teljesen alap nélküli, regényes .
Mondhatod amit írtál is: nem tartod sokra a tudományos módszertant. Rendben, megértem, -de ez egy tudományos jellegű fórum.
Ezek után szerintem kevésbé érthetetlen, miért kérnek többen is olyanokat, mint hogy " bizonyítás " meg "alátámasztás. "
Az "akár így is történhetett volna, mert nekem ez tetszik" nem lesz meggyőző érv.
Szerintem én pont nagyon elnéző vagyok a hun-avar-magyar hagyománnnyal , de kizárólag bizonyítható mederben szeretnék maradni.
Mint többször is írtam, ha igazolni lehet a magyar nyelv jelenlétét az avarok között, akkor az európai hun-magyar hagyomány jobbára igaz. Ugyanis jó eséllyel a nyelv egyetlen reális forrása a poszt-hun bolgár törzsek lehetnének, akiket Baján kagán és utódai vascsizmája berugdosott ide/ később betelepültek.
De ennek eddig semmilyen bizonyítéka sincsen. ( Ráadásul több minden kifejezetten gyengíti még az esélyét is, amiket ugyanúgy számba kellene venni mint ami mellette szólna, még egy elméleti agyalásban is. )
Viszont egyre világosabb, hogy kik voltak a honfoglalók. Egy szibériai finnugor nép, csatlakozó kisebb segédnépekkel.
A magyar nyelv pedig alapjaiban egy szibériai finnugor nyelv.
Mivel a Szargatka kultúra a szkíta majd szarmata " világok" fontos összekötő eleme volt, a keleti és nyugati hatások átjátszó állomása, az elő- selyemút közepén, tényleg nem értem ebben mi lenne a rossz. Évezredekig ( erdős) sztyeppei nép volt a magyarság nyelvi elődje, semmi kulturális törés sem volt benne e téren.
Úgyhogy az egyik oldalon van bizonyíték, a másik oldalon meg csak elmélet van. Itt tartunk most.