https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/emlektablat-avattak-az-egykori-szoropusztai-iskola-epuleten-3796520/
Emléktáblát avattak az egykori szórópusztai iskola épületén
Nosztalgikus hangulatban telt az idén hatodik alkalommal megszervezett szórópusztai öregdiák találkozó.
Az egykori tanulók a volt iskolaépületnél gyűltek össze szombat délelőtt, hogy felavassák és megkoszorúzzák, az intézmény létrejöttének kilencvenedik évfordulójára megalkotott emléktáblát.
Az épületet az utóbbi években átépítették, a felújítás napjainkban is zajlik. Falán mégis büszkén hirdeti az iskola tanítóinak neve, hogy ott valamikor egy oktatási intézmény működött. Csodálkozó pillantásokkal, barátságos mosolyokkal köszöntötték egymást a résztvevők.
Az 1930-ban megnyitott iskolában ötvennyolcan kezdték meg tanulmányaikat, az utolsó tanévre, 1970-re, alig egy maroknyi diák maradt.
A helyet viszont a találkozó alkalmával is áthatotta a családias hangulat, erről számoltak be az egykori tanulók is, a barátság sokuk között a mai napig töretlen.
A szervező Fózer Vendel, beszédében kiemelte: az emléktáblát tavaly, a kilencven éves évfordulón avatták fel, ám a végleges helyére idén kerülhetett.
Felsorolták rajta az iskolában oktató tanítók neveit, tisztelegve emlékük előtt.