aha, egy ellenvélemény :-)
tényleg együtt láthattuk a Messengert, és a többség valóban utálta (velem együtt), de úgy érzem ezúttal jogosan.
engem nem zavart a naturalizmusa, bár enyhén szólva öncélú és hatásvadász volt (lásd ismételt lefejezések, meg az a szánalmas megerőszakolási jelenet, amikor az angol katona előbb a falhoz szegez egy apácát, majd megbecsteleníti az átszúrt nőt, miközben a tíz éves Jeanne a szekrényből figyel...:-P), viszont halálosan idegesített a hihetetlen felületessége: a bosszantó anakronizmusok, a történelmi hiteltelenség (különösen Gilles de Reis esetében!) és a forgatókönyv nyelvi idétlensége (szerinted hány 14. századi normann paraszt mond ilyeneket, hogy "sokkot kapott a lány", meg hasonlók...?)
a film ezenkívül ócska általánosítgatásokkal manipulál (minden angol kegyetlen és hülye patkány, bezzeg a francia katonák humoros, csupaszív medvék), mintha csak az ötvenes években készült volna, éppen olyan szar elfogult, akár a Ryan közlegény. Besson lett a francia Spielberg, mintha az amerikai nem lenne éppen elég nekünk...
De a legbosszantóbb az egész filmben szegény Milla volt, akit én szívből imádok, de sajnos abszolút alkalmatlan erre a szerepre. Nem tűnt fel, mennyire nem találta a helyét a figurában? Volt olyan jelenet, ahol elővette a Leeloo-manírokat az Ötödik elemből, csak hogy csináljon már végre valamit a vásznon. Csak egy kirakati baba volt, aki lobogó zászlóval, diszkrét L’Oreál sminkben egyedül megfutamítja az angol sereget. karizma, ugyan már...
ellenben a Dustin Hoffmanos jelenetek nekem lejöttek, szerintem ezekre kellett volna felépíteni a cselekményt és nem megpróbálni átfogni az egész kétéves pályafutás két és fél órában.
Várom a cáfolatokat és az érveket, különösen ezzel a naturalista-stilizált dologgal kapcsolatban, amit bevallom férfiasan, nem igazán értek :-)