John Michell angol ezoterikus szerzőnek sajnálatos módon csak egy könyve, a The New View Over Atlantis (1983, ami egy 1969-es könyvének átdolgozott változata) jelent meg magyarul: Atlantisz öröksége (1992). Bár a fordítás elfogadható, de mivel Michell könyve jó pár számítást, mértékegységváltást tartalmazott, ott több hiba is becsúszott a magyar kiadásnál.
Michell szintén el volt ragadtatva Tompkins anyagáról a Nagy Piramisra és Stecchini ősi geográfiára vonatkozó kutatásaival. A könyvből közlöm azt a fejezetet, ami röviden felvázolta a Nagy Piramis mérésének és annak dokumentálásának történetét. Tompkins könyvével fejezi be! A fejezetben volt két kép, azt is:
Piramismérők
A Kheopsz-piramis, az egyiptomi piramiscsoportban minden vonatkozásban a legnagyobb, hosszú ideig kedvenc vadászterülete volt a történelem előtti tudomány és mértékegységek kutatóinak. Számos író utal rá, hogy méreteinek valamely speciális jelentősége van, és fehér márvány burkolóköveiről, amelyeket régóta elhordták már, hogy a kairói mecseteket és palotákat felépítsék belőlük, azt mondják, hogy betűkkel és az ókor teljes tudását tartalmazó szimbólumokkal voltak televésve.
Azóta, hogy Greaves megtette kockázatos utazását Egyiptomba 1638-ban, különlegesen megtervezett és fokokkal ellátott mérőeszközeivel felszerelve, abban a reményben, hogy mértékegységei megvizsgálásával megállapíthatja a Föld igazi méreteit, a Nagy Piramis minden generációból vonzott magához élénk képzelőtehetségű tudósokat. A Napóleont 1798-as egyiptomi hadjáratában követő francia tudósok elsők között voltak a terepen. Egyikük, E.-F. Jomard, miután gondosan felmérte a piramist, meghökkentő eredményre jutott: hogy méretei azt bizonyítják, építői pontosan ismerték a Földet és a Naprendszert, és a belső királyok kamrája szellőzőlyukak segítségével légkondicionálva volt, hogy hőmérséklete egyenletes maradjon, és így ideális helyet nyújtott a súly- és mértékrendszerek megőrzésére.
Ez összhangban volt egyes klasszikus írók által feljegyzett tradíciókkal, de nem volt összhangban a kor hivatalos tudományos vaskalaposságával. A franciák ekkor találták fel a feltevés szerint a Föld kerülete töretlékén alapuló méterüket, és azt az állítást, hogy ezt a tudományos eredményt már megelőzték a régiek, és – hozzá joggal – elviselhetetlennek találták. Azóta is lángolnak az ádáz viták azok között, akik a Nagy Piramist a magasrendű ősi tudás tárházának látták, szemben azokkal, akiket az egyiptológiában és az antik történelemben kapott hagyományos képzésük gátolt abban, hogy a kérdést komolyan vegyék.
A XIX. század volt a piramiskutatások első nagy korszaka, a második most van. A Nagy Piramis kiemelkedő sajátosságai között az érdeklődést elsősorban fekvése keltette fel. Megállapították, hogy az iránytű négy pontja felé pontosan beállított négy oldalával az északi szélesség 30°-án áll, pontosan azon a vonalon, mely a Föld két sarka között vezet, minden egyébnél több földön és kevesebb vízen megy keresztül, és a Nílus deltáját pontosan befogó kvadráns csúcsánál. Így helyzete tökéletes alapul szolgált a Föld vizsgálatához.
A Nagy Piramis királyok kamrájában a kőláda, amilyen a XIX. század elején volt,
mielőtt az emlékgyűjtögetők darabokat törtek le belőle, és így lehetetlenné tették a pontos mérést.
A feltételezés szerint méretei különböző mértékegységeket fejeztek ki és más tudományos adatokat.
A korai piramistudósok között a legéleslátóbb John Taylor volt, akinek The Great Pyramid (A Nagy Piramis) című könyve 1859-ben látott napvilágot. Maga sohasem lépett Egyiptom földjére, de a mások méréseiből levont következtetései sok későbbi piramiskutató számára szolgáltak ösztönzésül.
A Nagy Piramis lejtőjének szögét az alapjánál megmaradt burkolókövek őrizték, és ezt 51°51'-nek mérték. Taylor ezt a π szögnek állapította meg, ami azt jelentette, hogy a piramis eredeti magassága egy olyan kör rádiuszát adta, melynek kerületét az alap kerülete adta. Más finom matematikai részletek is nyilvánvalóvá váltak előtte a piramis arányaiban, és ő is nagyon hasonló következtetésekre jutott, mint Jomard, hogy a műemlék a régiek tudását rögzítette a Föld méreteiről. Becslése szerint a piramis kb. 4000 éves lehet, és röviddel a vízözön után építhették. Mivel a bibliai kronológia szerint a Földet Kr. e. 4004-ben teremtették, a közbenső idő aligha lehetett elég arra, hogy az emberi tudomány segítség nélkül ekkorát fejlődjön, így Taylor azt vetette fel, hogy a piramist, isteni útbaigazítások alapján, Noé ivadékai építették. Ez az elképzelés a piramis irodalmában mindmáig visszacseng.
Taylor legerősebb pontja a méréstan volt, a régi mértékegységek közül sokat pontosan meghatározott, beleértve az 1,728 lábat adó (123/1000) királyi egyiptomi könyököt, melyből a piramis alapjának négy oldalában 1750 van. Azt is megállapította, hogy kb. 500 millió brit hüvelyk van a Föld sarki átmérőjében. Ezt Sir John Herschel asztronómus a Timesnak írt levelében (1869. áprilisi szám) újra kiemelte, javasolva, hogy a hüvelyk hosszúságát egy ezreddel meg kellene növelni, hogy az Északi-sarkkal arányos legyen, és hogy a franciáknak ezt a helyes geodéziai egységet kellene elfogadniuk a méterrendszer helyett.
Az ajánlat szenvedélyes támogatóra talált a leghíresebb piramiskutató, Piazzi Smyth professzor, Skócia királyi asztronómusa személyében. Taylor könyvétől izgalomba jött, és 1864-ben, Taylor halála évében feleségével Kairóba vitorláztak, kora legfinomabb mérőműszereit tartalmazó mahagóniládák sorát vive magukkal. Az előző piramiskutatók szokásait követve a Smyth házaspár egy közeli sziklasírban ütötte fel szállását és kezdett neki a mérések sorának.
A Nagy Piramisnál tett látogatása hatására Piazzi Smyth misztikus utazást tett a Keletre. Teljes megszállottja lett csodáinak. Két könyvében, a Life and Work at the Great Pyramidban (Élet és munka a Nagy Piramisnál) és az Our Inheritance in the Great Pyramidban (Örökségünk a Nagy Piramisban) hosszan ír róluk, az ámulat és csodálat hangján. Oldalakon keresztül közölt mérési adatok és számítások között hosszú szakaszokban dicséri a isteni bölcsességet, mely a piramis építőit arra ihlette, hogy a Föld nagysága, formája, súlya és az égitestek közötti távolságok arányában építsék fel azt. A piramisban az idő mérésére is talált támpontot a távolságokkal arányban, és utalásokat arra, hogy a belső folyosók különböző hosszúságainak a szent történelem epizódjait és az elkövetkezendő időkre vonatkozó jóslatokat kell kifejezniük. Az egység, melynek alapján ezeket értelmezni lehet, a piramishüvelyk, ugyanaz, amit Herschel a modem használatra javasolt, lévén hogy 1,001 mai hüvelyket tesz ki.
Piazzi Smythben megvolt a meggyőződés bátorsága, és elég elszánt volt ahhoz, hogy megpróbálja tudóstársait megnyerni eredményei elfogadására, melyekre a piramis mérésével eljutott; a-hogy várható volt, teljesen hiába. Legtöbbjük nem vett tudomást munkáiról, mások nyíltan gúnyolták. Smytht terjengős, mélyen vallásos előadásmódja a kritikus élcelődések célpontjává tették – tipikus példa erre az az újságíró, aki Our Inheritance (Örökségünk) című könyve parodizálására azt írta, megmérte egyik lapját, és azt találta, a Föld átmérője százmilliomod részével egyenlő. Smyth azt válaszolhatta volna, hogy valóban így van, mert a könyvet a piramishüvelyk egységei alapján tervezték meg.
Kora és az utána következő korszak vallásos beállítottságú piramiskutatói körében Piazzi Smyth könyvei klasszikusok lettek. A hivatalos tudomány világa azonban végig semmibe vette, és nagyrészt ez a magatartás felelős azért az ellenszenvért, amivel a régészprofesszorok ma is viszonyulnak a piramismérések egész kérdéséhez. Ahhoz, hogy a dolgot az egyik vagy a másik oldal felé el lehessen dönteni, az első nyilvánvaló kívánalom egy pontos, pártatlan piramisfelmérés. Ezt W. M. Flinders Petrie végezte el, a Stonehenge mérője, aki 1880-tól kezdve sok éven keresztül dolgozott a piramison, és egy másik geodéta, J. H. Cole, 1925-ben. Cole Determination of the Exact Size and Orientation of the Great Pyramid of Giza (A gízai Nagy Piramis tájolásának és pontos mérésének nyilvántartása) című, megbízható számadatokra támaszkodó könyvének kiadása új korszakot nyitott a piramiskutatások életében.
Piazzi Smyth ábrája a Nagy Piramis helyzetéről a Nílus deltájához
és a földgolyó szárazföldfelületéhez viszonyítja.
Piazzi Smyth és követői ellen az egyiptomi régészprofesszorok által indított hosszú, gyalázkodó és becsmérlő hadjárat következményeként, a tanult emberek legtöbbje a piramis méreteivel kapcsolatos tanulmányokat kezdte összekapcsolni a brit izraelita mozgalom rögeszmés vallásosságával. A tárgy ellenállhatatlanul vonzza az izgékony, megszállottságra hajlamos embereket, nem is beszélve az őrültekről, de az ilyen emberek megérzései sokszor megelőzik a józanabb kortársak meglátásait, és az az odaadás, amivel olyan sokan közülük a Nagy Piramissal kapcsolatos tanulmányokat kísérték, ahelyett hogy hitelét venné, inkább varázsát bizonyítja.
A tárgy eredendő bűvös vonzereje végül azt eredményezte, hogy nem tudták elhallgattatni. A hetvenes évek elején könyvek és más irományok áradata jelent meg a Nagy Piramis matematikájáról és mágikus vonatkozásairól, elsöpörve az eddig útjukban álló gátakat. Az áradat elsősorban Peter Tompkins 1971-ben megjelent Secrets of the Great Pyramid (A Nagy Piramis titkai) című munkájával indult meg. Tompkins megcsinálta azt, amit előtte még senki, összefoglalta a piramiskutatások egész történetét. A piramis mérésére vonatkozó sok igen érdekes munka és megfigyelés csak rejtve jelent meg vagy kéziratban maradt, és köztük néhányban több volt a lelkesedés, mint az összefüggés. Tomp-kinsnak azonban sikerült megtalálni és értelmezni a tárgyhoz tartozó fontos dokumentumokat, és rokonszenvvel és világosan tárta fel a piramiskutatásnak szentelt tudósok rendkívül hosszú sorának eszméit. Bemutatta, hogy a piramis méreteit a Földével és a kozmoszéval összekapcsolódó régi teóriák közül milyen sokat támasztanak alá a modem geodézia adatai. Ez indította őt is el a piramistudományban folytatott saját kutatásaival, és ezek eredményeit csatolta dr. Livio Stecchini régi mértékegységekről írt tudós értekezéséhez.
Ez az érdekes, képekkel jól ellátott könyv többet tett a közérdeklődés felkeltésében, mint bármelyik megelőző, melyekhez e század munkái közé tartozik D. Davidson és H. Aldersmith Great Pyramid (Nagy Piramis) című hosszú, részletes könyve (1925), az ötkötetes Pyramidology (1957) Adam Rutherford tollából, és J. és M. Edgar Great Pyramid Passages and Chambers (A Nagy Piramis kamrái és átjárói) című, prófétai ihletésű munkája. Az irodalmat az utóbbi időben kiegészítő értékes munkák között van Peter Lemesurier könyve: The Great Pyramid Decoded (1977) és William Fix Pyramid Odyssey (1978) című műve. Az 1970-es években egész sor népszerűsítő könyv jelent meg „a piramis hatalmáról”, a piramis formájának régi és modern felhasználása körüli élénk találgatásokkal, vajon gyógyításra, növények növekedésének élénkítésére, az élet és a dolgok megőrzésére használható-e, és más izgalmas feltevésekkel. A piramis kultusza járvány lett, sokkal erősebb, mint a Piazzi Smyth nyomán elindult ragály, és éppoly ártalmára volt a komoly tanulmányoknak.
(1992)
