Yes-szusom, de sok fincsit olvastam. Én is nagy rajongójuk vagyok, szinte minden megvolt tőlük, de én se kronológiai sorrenben haladtam. A 70-es évek jazz-rock őrületi sznobságomba nem nagyon fértek bele, a Fragile-lal kezdtem érezni, hogy ez azért több, mint a mezei rock, és a Close to the Edge azóta is az egyik legnagyobb kedvenc. Számomra (is) a legizgalmasabbak ezekben a zenékben a kompozíciók, természetesen nagy zenészek, kiválóan szólóznak, de sem Wakeman, sem Rabin/Howe nem olyan szólista típus, mint egy Emerson/Jon Lord, vagy Alvin Lee/Eric Clapton. És ez a lényege az egésznek, mert ez TÖKÉLETES EGYÜTTES MUNKA. A lényege azokban a végtelenül összetett ritmikai és harmónia rendszerekben van, ami teljesen egyedülálló, merem állítani nem csak a rock műfajban. Elképesztőek a ritmusváltások, nekem se volt könnyű leszámolni a Miracle of Life 17/8-át, de szinte valamennyi lemez bővelkedik ilyenekben. A másik az a rendkívül sokrétű dallamvilág, ami egymásra épül zenéjükben. Talán a Gates of Delirium a legjobb példa a kompromisszum nélküli zenéjükre. Nem hiszem, hogy ekkor a legcsekélyebb mértékben is gondoltak arra, hogy lehet pozitív értelemben befolyásolni a példányszámot. A topic másik igen kellemes oldala az, hogy nemcsak a magamfajta öreg rókák nyilatkoznak elismeréssel a zenéjükről, sőt...
Bébioroszlán elragadó lelkesedése számomra azért is nagy élmény mert azontúl, hogy érződik minden szavából mennyire szereti és érti ezt az igényes zenét, de egy olyan generáció tagjaként teszi ezt, akik a Yes-szel nagyjából egyidősek. Ez pedig már egy kicsit jelzi, hogy ezek a zenék nem egy generációsak, (vagy hetes-hónapos TOP20-is számok), hanem tényleg részei lesznek az egyetemes zenetörténetnek. (Hú, ez olyan volt mintegy ének-zene tankönyv 2020-ból, jaj nehogy kötelező legyen szegény unokáinknak, inkább fedezzék fel ők is, mint Ti.) Ja, és sok újat tudtam meg belőle, köszi érte. Lya és az Excel file-t megköszönném, plusz ha segítene valaki honnan tölthetek le Yes szövegeket. Ami a 70-es évek egyéb zenéit illeti, tényleg nagyszerű volt annyi jó zenét hallgatni, szinte minden hétnek megvolt a maga szenzációja. Persze ez itthon azért nem olyan volt amilyennek Bébioroszlán leírta (1999-07-13 03:42:06), de már az is csúcs volt, ha valaki egy eredeti Yes lemezzel tért haza, addig is a recsegő-ropogó rövidhullámoktól szedtük le a progi zenéket. Komjáthy mester nem kényeztetett minket. És a háromévenként esedékes turistaúton beszabadulni egy lemezboltba, hát az olyan volt, mint egy több hónapos szigorú katonai kiképzés után egy háremben válogatni a khm CD-k helyett CéDák között.
Ami a honi koncertet illeti, én azok közé tartoztam akik "nem mertek" elmenni. Nagy kár volt, ez a koncertbeszámolókból kiderült. Az én aggályomat igazolta a TV-ben leadott anyag, ami kiábrándító volt. Viszont mindaz amit írtatok tényleg arról győz meg, hogy ez fantasztikus lehetett élőben. Addig is csak ter-YES-szétek továbbra is az igét! Megyek és meghallgatom a szépségdíjasomat, Turning of the Century - lassan aktuális.