A levegőben – ha nem te repülsz, úgy értem, nem te repülöd a gépet; de lehet, hogy akkor is? – az egyik legizgalmasabb dolog repülőteret és másik repülőgépet látni.

Láttam már odafentről kis repülőteret, sok-sok kis géppel az állóhelyen, és egy Cessna-féleséggel a leszállóegyenesben. Láttam sok repülőteret fentről, nekifutó vagy felszálló repülőgéppel.

Az egyik legszebb élményem azonban az volt, amikor Párizsban készülődtünk leszállni, éppen vízszintesen repült a gép, már az iránysávon. És akkor mellettünk, egészen közel, megláttam a Jumbót. Őt a párhuzamos pályára vitték leszállni, és percekig egymás mellett repültünk. Láttam, ahogy kiteszi a futót, ahogy kijjeb megy a fékszárny, szóval irtó izgalmas volt. Aztán mi elkezdünk lefelé menni a siklópályán, ő meg még maradt odafent; nyilván ráért, nem sietett.

Az is szép volt, amikor felszáltunk Ferihegyről, bedőltünk a fordulóba, és akkor megláttam, elég közel, egy másik gépet, szintén fordulóban. A relatív sebesség miatt úgy tűnt, mintha oldalazva repülne. A legérdekesebb, hogy bármennyire ismerem a típusokat, olyan gyorsan történt minden, hogy képtelen voltam még a halvány asszociációra is a fajtáját illetően.

És amikor a kabinban álltam a két pilcsi között, és jól-rosszul megértettem, hogy az irányítás jelzi nekik, hogy egy szembejövő géppel fogunk mindjárt találkozni. Éberen figyeltek kifelé, én is. Aztán az egész egy pillanat műve volt: a kapitány kimutatott az abalkon, és alattunk, a szabályok szerint 600 méterre lehetett, kissé oldalt, feltűnt egy gép. Olyan gyorsan haladt, hogy bár az oldalablakhoz hajolva próbáltam követni néhány tizedmásodpercig, képtelen voltam valamiféle ismertetőjegyet felismerni rajta a típusazonosításhoz. Tanulság: kb. 1800 km/órás relatív sebesség esetén az összeütközés elkerülése jóformán lehetetlen. Még akkor is, ha készülünk a találkozásra. Ha váratlanul jön, semmi esélyünk.