Sziasztok!

Régóta készülök már írni, csak még eddig nem tudtam magam rászánni, kellett egy kis lelkierőt gyűjteni...
Még nem tartunk a lombiknál, most még "csak" szurkálnak. De ha még egy-két alkalom múlva sem jön össze, ránk is (pontosabban főleg rám) ez a sors vár. Már 4 éve sehol-semmi, ebből 3 év az amit orvostól-orvosig járva töltöttem. De mondhatom azt, hogy a mostani az első, aki komolyan is veszi a dolgot és nem rögtön azzal kezdi, hogy ráér még, nincs elkésve stb.

Morbid dolog ilyet mondani de jó tudni, hogy nem csak én vagyok olyan lelkiállapotban, amilyenben vagyok. Olvasgatva a topicot nem egy olyan beírás volt, amit akár én is írhattam volna. Teljesen elveszettnek érzem magam, egyre inkább kerülöm az alkalmakat, hogy ha csak lehet ne kelljen újszülöttel, vagy kismamával találkoznom. Bababoltba még csak véletlenül sem megyek be, szerintem ott helyben agyvérzést kapnék... :-(( Normális fejjel gondolkodva tudom, hogy nem lenne szabad így hozzáállni a dolgokhoz, de kérdem én hol van már a józan ész ennyi sikertelen próbálkozás után?!? A Te szavaiddal élve Noa, a "sablon-udvariassággal" meg már a hócipőm is tele van... Kaptam én már olyan beszólást is még meg a sógornőmtől, hogy itt-ott szedtem össze magam. A 3. gyermekét várta és még nem tudta, hogy terhes, amikor kapott valami megfázást vagy mi a manót, szedett rá egy nagy csomó dilibogyót - lényeg a lényeg, hogy ott vacillált, hogy nehogy baj legyen stb., amikor is már untam a nyavalygását és mondtam, hogy mi lenne, ha siránkozás helyett orvoshoz fordulna és kideríttetné a dolgot, hogy lett-e valami következmény; tudjátok mi volt erre a válasza? "Könnyen beszélsz, te még csak teherbe sem esel." Erre mit mondjak? - ha nem lennék ilyen jól nevelt /:-)/, hát isten bizony bepancsoltam volna neki egyet... :-(((

Egyelőre ennyit, most már azt hiszem állandó vendégként leszek itt én is /remélem befogadtok :-))/, és természetesen mindenkinek nagyon szurkolok!!!

Üdv, Cic